Olyan jól sikerült a mellékvonali járatnyirbálás, hogy több helyen üresen is futnak a megszüntetett járatok

Szerző: Illés Gergő
2020.06.12. 12:10

Szellemvonatok járnak a pótlóbuszok mellett a megnyirbált vasúti mellékvonalakon, a pótlóbuszoztatás 2 milliárdjába kerül a vasúttársaságnak.

Olyan jól sikerült a mellékvonali járatnyirbálás, hogy több helyen üresen is futnak a megszüntetett járatok

Hiába szüntettek meg számos járatot a vasúti mellékvonalakon, ezek egy része továbbra is közlekedik – üresen, mivel az utasok nem szállhatnak fel rájuk, erről számol be pénteken a Közlekedő Tömeg.

A tömegközlekedési szaklap ugyanis kiemeli: a június 6-án a járványra hivatkozva megszüntetett vonatok egy része „szellemvonatként” közlekedik, utasok nélkül, miközben a vasúttal párhuzamosan futnak a pótlóbuszok is. Ezeket a szellemjáratokat úgynevezett „szerelvénymeneteknek” hívják, ugyanis a szolgálat végén a szerelvényeknek vissza kell jutniuk a honos üzemeltetési állomásukra, hogy karbantartsák, feltöltsék őket üzemanyaggal. Így az a furcsa helyzet áll elő, hogy

az utasok a pótlóbuszok ablakából nézhetik, ahogyan az amúgy megszüntetett vasúti járat üresen tér vissza a honállomására.

+ Szentesről Hódmezővásárhelyre például hajnal 4 körül megy egy szerelvénymenet, vele párhuzamosan pedig 04:05-kor indul a pótlóbusz, amin utazni is lehet;

+ Kiskunfélegyháza és Lakitelek között 7:35-kor indul a szellemvonat, a pótlóbusz pedig 07:40-kor;

+ Hódmezővásárhelyen 17:12-kor fejezi be a szolgálatát egy motorvonat, majd 20 perccel később utasok nélkül indul vissza a szentesi honállomásra. Mindeközben ezzel párhuzamosan 17:24-kor indul egy pótlóbusz;

+ Kiskunfélegyházáról Szentesre este 9 felé indul szerelvénymenet, miközben a pótlóbusz 21:34-kor;

+ Szeghalom és Vésztő között pedig szerelvénymenetből háromszor annyi van, mint utasokat is szállító vonatból: Szeghalom felé 07:20 és 10:25 körül, Vésztő felé 18:20-kor indul egy vonat, amire nem lehet felszállni. A párhuzamosan közlekedő pótlóbuszra viszont már igen.

Több önkormányzat már tiltakozott is az értelmetlen ritkítások ellen, köztük például Balassagyarmat, ahol a városháza szerint a naponta átmenő tizenkét pár vasúti járatból a járványügyi menetrendekkel hetet pótlóbuszokra raktak.

Eközben pedig több járat esetében az üres szerelvénymenettel párhuzamosan pótlóbuszozhatnak a balassagyarmatiak is.

Több helyen az utasok jártak a legrosszabbul

Az Azonnali is részletesen beszámolt a június 6-tól bevezetett, úgynevezett „járványügyi menetrendekről”, amelyek 34 vonalon ritkították minimálisra, vagy szüntették meg a személyforgalmat. Ezt az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) rendelte meg így, az intézkedés megálmodója pedig a minisztériumi háttérintézmény, a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) volt.

A végdátum nélkül bevezetett menetrendekben egészen kirívó logikátlanságokat is találunk, például a mellékvonali fűnyírás áldozatául esett a még az első Orbán-kormány idején felújított 25-ös (Zalaegerszeg–Őriszentpéter–Hodoš) vasútvonal, ahol a villamosított, jó állapotú, gyors pályáról és az akadálymentes állomásokról teljesen kifüstölték a személyvonatokat, és

csak az állomásokon meg nem álló nemzetközi gyorsvonatok maradtak. Ehelyett a helyiek mindezt a pótlóbuszok ablakából figyelhetik.

Vámosgyörk és Gyöngyös között pedig csak napi egy pár személyvonat közlekedik, annak ellenére, hogy a Budapest és Hatvan közötti 80a vasútvonal felújítása lassan befejeződik, így menetidőben közvetlen gyöngyösi vonatokkal kényelmesebb lenne eljutni a Mátra lábánál található városba.

A MÁV sajtóközleményében a menetrendek bejelentésekor „az utazóközönség változó igényeit” emelte ki, mondván, hogy a mellékvonalakon az „utasok kiszolgálását az autóbuszok a korábbival megegyező vagy jobb színvonalon biztosítják”. Csakhogy ez még csak nem is igaz, a buszos pótlással számos vonalon jelentősen megnövekedtek a menetidők, Zalaegerszeg és Őriszentpéter között eddig vonattal 42 perc volt a menetidő, most busszal 70. A legrosszabbul a Villány és Mohács között közlekedők jártak,

ott a vonatok az útvonalat eddig 25 perc alatt tették meg, a buszoknak viszont ehhez már 62 percre van szükségük.

Kétmilliárdos költség a pótlóbuszoztatás

A szellemvonatokkal továbbá sem az intézkedéstől remélt költségcsökkentés nem teljesült (a pályát ugyanúgy karban kell tartani, jegyvizsgálókat, mozdonyvezetőket ugyanúgy kell alkalmazni), és a párhuzamosságok sem szűntek meg az üresen futó szerelvénymenetekkel, és a mellettük párhuzamosan futó buszokkal.

Nem véletlen, hogy a menetrendekről már Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója is kritikusan szólt a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) június 10-i ülésén. Homolya akkor arról beszélt, a járványügyi menetrendet felül kell vizsgálni, azokon a vonalakon, ahol pedig a vasút versenyképesebb a buszoknál, a régi menetrendeket kell visszaállítani.

Homolya azt is elmondta: a vonatpótló buszok közlekedtetése legalább kétmilliárd forintjába kerül a vasúttársaságnak.

Vagyis az ITM legalább ennyit kénytelen benyelni a buszos pótlás miatt, hiszen az államvasút nem piaci alapon működik, hanem adófizetői pénzekből finanszírozzák a vasutat.

BORÍTÓKÉP: Bzmot motorvonat Szentes állomáson. Beroesz / Wikipedia Commons

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek