+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Techet Péter
2020. június 11. csütörtök, 16:48
Zoran Milanović azt is elmondta: nem hisz Orbánnak, mikor azt mondja, hogy Budapestnek nincs területi követelése Horvátországgal szemben. Továbbra is tart a tengerre magyar-vita déli szomszédunknál.

A Fiuméről szóló emléktábla ügye továbbra is borzolja a kedélyeket délnyugati szomszédunknál. Amint arról az Azonnali beszámolt:

 

a horvát sajtó egészében elterjedt múlt vasárnap az a fake news, hogy Orbán egy „Fiume, magyar tenger” feliratú táblát avatott volna.

 

Az emléktáblán azonban az áll: „Fiume – Tengerre magyar”, de a horvát sajtóból végül csak a konzervatív Večernji List napilap volt ezt hajlandó elfogadni. Miután a félrefordítás ellen a fiumei olasz kisebbségi önkormányzat is tiltakozott, beszámolt erről a fiumei olasz napilap, a La Voce del Popolo is.

 

Mindez azonban nem akadályozta meg például a horvát külügyminisztériumot, hogy bekéresse – nem berendelésről van szó – a zágrábi magyar nagykövetet, akivel az emléktábla jelentéséről akarnak elbeszélgetni, pedig lehet, egyszerűbb lenne egy fordítót megkérdezni. De szintén a félrefordítás kiderülésével nem törődve állt bele Orbánba Fiume baloldali polgármestere, Vojko Obersnel, aki ugyan elismerte, hogy Fiuménak emlékeznie kell sokszínű múltjára, de nem lehet megkérdőjelezni, hogy Horvátország része. Ugyanezt hangsúlyozta a horvát külügyminiszérium nyilatkozata is.

 

A hétfőn Fiumébe látogató Miroslav Škoro egykori államfőjelölt, aki a július ötödikei parlamenti választásokra önálló listával indul, szintén keményen fogalmazott: noha a politikus közel áll az orbáni nézetekhez, megígérte, hogy ha ő lesz a kormányfő vagy külügyminiszter, határozottan visszautasítja „az orbáni provokációkat”.

 

Andrej Plenković konzervatív kormányfő azonban csitítani akarta a hangulatot, amikor szerdán közölte: beszélt Orbánnal, és a magyar kormányfő biztosította őt, hogy Budapestnek semmiféle területi követelése nincs Horvátországgal szemben. Ugyanezt Orbán Zoran Milanović szociáldemokrata horvát államfőnek is elmondta, de őt nem nyugtatta meg az orbáni ígéret: Milanović nem hisz Orbánnak, és ezt ajánlja Plenkovićnak is.

 

Milanović hozzátette: „szerencsénkre Magyarország nem nagy és erős ország”,

 

de azért azt ajánlja a magyaroknak: fogadják el a történelmet. Mint elmondta, a németek példáját tekinti követendőnek a baloldali horvát államfő, aki szerint Németország kész volt szembenézni a történelmével, és elfogadni a területi veszteségeit.

 

Milanović amúgy bírálta a horvát nacionalistákat is, mert szerinte

 

„vannak emberek Horvátországban, akik azt hiszik, azért mert a »Horvát/Horváth« vezetéknév elterjedt Magyarországon, Budapest egy horvát város lenne”.

 

Milanović arra figyelmeztetett: Horvátország is volt már nagyobb, mint most, de elutasítja azokat, akik akár aziránt nosztalgiáznak.

 

NYITÓKÉP: Zoran Milanović / Facebook

 

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Még 2010-ben publikált egy iszlámellenes könyvet Thilo Sarrazin, de csak most zárták ki az SPD-ből. Pedig már berlini pénzügyi szenátorsága is elég ok lett volna erre.

A februári fiaskó után – mikor a két magyar lista széthúzása miatt először nem jutott magyar párt a szlovák parlamentbe – az MKP, a Híd és az Összefogás egy közös pártban egyesülne.

Az új címkézési szabályokat – amelyeket először az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjainál vezetnek be – a nagyobb átláthatóssággal indokolja a Twitter.

Az ötcsillagos római főpolgármester állította le a projektet: az Örök Város „örökké antifasiszta marad“. De tényleg ez a valós indok?

Hetvenöt éve dobták le az amerikaiak Hirosimára az atombombát, ami azonnal megölt 78 000 embert. Máig több, mint tízezer nukleáris töltet van a világban.

A demokrata elnökjelölt kampánycsapata szerint a kérdés eleve abszurd volt, amire abszurd választ kellett adni.

A hét kérdése

Megjött a RegioJet a magyar piacra. De ki jöjjön még versenyezni a MÁV-val? A késős németek? A villámgyors franciák? Az időutazós románok? Mondd meg te!

Azért ide elnéznénk

Láttál már hullócsillagot? És mikroszkópon át? Vagy fogtad már kézbe az anyagát? Most kipróbálhatod mindezt a Svábhegyi Csillagvizsgálóban augusztus 11-e és 13-a között.

Végre minden kiderül,
amit csak Budapest legelegánsabb sugárútjáról tudni lehet, avagy séta az Andrássy úton az Oktogontól a Ligetig augusztus 15-én.

Ingyenes fesztivál
borokkal és ételekkel
Egerben az Érsekkertnél augusztus 20-23. között.

Hogyan telnek egy állatkert lakóinak éjszakái? Kiderül Pécsett augusztus 28-29. között!

Nézd meg az esti fényeket a libegőről! Budapesttől kezdve Eplényen át egészen Sástóig összesen hat helyszínen
várnak augusztus 29-én.

Ezt is szerettétek

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Twitter megosztás Google+ megosztás