A szlovén és a lengyel parlamentben már bent ül az újbaloldal, most Horvátország lehet soron: a júliusi parlamenti választásokra összeálltak országosan is a Zágrábban már eddig is sikeres újbaloldali, marxista, feminista és zöld pártok, jó eséllyel négy-öt mandátumot is szerezhetnek. De kik is ők? Honnan jönnek?
Az, hogy ellentétben Szlovéniával, Horvátországban a függetlenség óta nem tudott egy erős újbaloldali mozgalom megjelenni, sok tekintetben meglepő volt.
Az ország jugoszláv múltja, erős baloldali értelmiségi közege, a lakosság széles köreiben is jelenlévő (Franjo Tuđman által még alkotmányos rangra is emelt) antifasizmus elvileg predesztinálta volna délnyugati szomszédunkat, hogy a kelet-európai posztszocialista országokkal szemben, amelyekben a szocializmus akár a mai napig történelmileg terhelt fogalom, hamar rácsatlakozzék a nyugati folyamatokra – és legyen egy erős újbalos-zöld pártja.
Hogy ez elmaradt, nem pusztán azzal a közkeletű nézettel függ össze, hogy Horvátország igazából egy jobboldali, konzervatív, katolikus ország lenne, ugyanis ez nem igaz a teljes országra. Valóban erős ez az irány, és a függetlenségi háború okán egy időre erős tematizációs hegemóniát nyertek ezen körök az ország felett, de
Ez persze oda is vezetett, hogy a horvát baloldali és liberális pártok általában balrább álltak, mint a térségbeliek, azaz sokszor éppen azért nem született újbaloldali párt, mert számos újbalos szavazó – még ha talán nem is örömmel, de azért nyugodtan – leszavazott a szociáldemokratákra, (SDP) vagy a horvátoknál alapvetően balra sorolható valamelyik liberális erőre.
De hogy mennyire nem csak a kívülről sokszor gondolt jobboldali, katolikus, nacionalista Horvátország létezik, bizonyítja az idei januári államfő-választás is, ahol a szociáldemokrata és ateista Zoran Milanović megverte a jobboldal két jelöltjét.
Zágrábban jelent meg először az újbal
A horvát újbaloldalnak persze megvoltak a pártjai, amelyek azonban sokszor ideológiailag szemben álltak egymással: voltak köztük igazi régi vágású marxisták-titóisták, de újhullámos zöldek, feministák, emberi jogi aktivisták is. A széttagolt újbaloldali szcéna először a 2017-es zágrábi helyhatósági választásokra állt össze, amikor a városvédő Za Grad (Városért) mozgalomból kinőtt Zagreb je naš (Zágráb a miénk) lista jött létre, ezen zöldek, titóisták, kommunisták, feministák indultak – és meglepően jól szerepeltek.
egyes belvárosi körzetekben azonban az újbal majdnem húsz százalékot is elért. Ez persze azt is megmutatta: hiába hívják az egyik újbaloldali pártot Munkásfrontnak is, főleg értelmiségi, belvárosi szavazók állnak mögöttük.
A párt a zágrábi közgyűlésben főleg zöld, antikorrupciós és emlékezetpolitikai ügyekben tűnik ki. Ök voltak azok, akik élesen tiltakoztak azellen, amikor a zágrábi főpolgármester, Milan Bandić a szélsőjobboldali szavazatok megszezése kedvééért átneveztette a Nemzeti Színház előtti Tito teret.
Az újbaloldal aztán a 2019 végi államfő-választás első fordulójában is elindult egy közös jelölttel: a Munkásfront irodalmár jelöltje, Katarina Peović azonban alig kapott csak több, mint egy százalékot, ami vélhetően összefügg azzal is, hogy a baloldali szavazók nem akarták kockáztatni Milanović győzelmét, akinek az első forduló előtt még az is kétséges volt, hogy továbbjut-e a másodikba. Peović amúgy a legjobb eredményeit Isztriában és a fiumei megyében érte el majdnem három százalékkal,
Szlovénia és Lengyelország után itt is parlamenti erő lesz az újbal?
Mivel Andrej Plenković hivatalosan az esetleges második járványhullámra hivatkozva előrehozatta július 5-re a parlamenti választásokat – elvileg ősszel vagy télen kellett volna megtartani –, megint felmerült, hogy össze kéne állnia az újbaloldalnak, amely a korábbi választásokon vagy valamelyik már létező baloldali, liberális pártra, vagy a korábban inkább baloldali, azóta egyre inkább szélsőjobboldalivá lett Élő Fal pártra voksolt.
A hivatalos baloldal gyakorlatilag egy listán már összeállt, miután az isztriai olasz-horvát regionális párt (IDS/DDI) is a héten bejelentette, hogy a szociáldemokraták vezette Restart listán indul el. Így tesz több kisebb balliberális párt is, de itt indul a baloldali nyugdíjaspárt és a balra sodródott Parasztpárt (HSS) is. Elvileg kaphatott volna itt is helyet egy-két újbalos politikus, de ők az SDP-t régóta neoliberálisnak, a többi liberális erőt – főleg az isztriai félszigetet kvázi-állampártként uraló IDS/DDI-t – meg korruptnak tartják.
Ezért bejelentették június elején:
Itt indul a már említett ortodox titóista Munkásfront (RF) mellett az újbalos-zöld Zagreb je naš, a szintén ökobaloldali Možemo (Lehetséges), a városvédő Za Grad, az Orah ökopárt és a neomarxista Nova Ljevica (Új Baloldal).
A parlamenti mandátum gyakorlatilag biztos
Mivel Horvátországban nincs országos lista, hanem a mandátumokat regionális listákon osztják ki, a választási koalíciónak nincs egyetlen arca, bár a sajtóban leginkább a zagrebjenašos Tomašević, a munkásfrontos Peović, illetve a zöld Danijela Donelec nyilatkozik a közös lista nevében. A regionális listák azonban azt is jelentik, hogy hivatalosan nincs országos bejutási küszöb, márpedig ha a Zöld-Baloldali Koalíció országosan esetleg nem is ugorja meg az öt százalékot,
azaz ha másutt nem is kap jelentős voksot (esélye legfeljebb még Splitben lenne), már a zágrábi vagy isztriai listáról bejuthat akár négy-öt újbalos politikus is a zágrábi parlamentbe.
Zágrábban Tomašević, a Fiumét is magában foglaló isztriai-tengermelléki választási régióban pedig Peović, aki a fiumei egyetem oktatója, vezeti a közös listát, azaz ő nekik aztán mindenképp van esélyük bejutni.
A Baloldali-Zöld Koalíció határozott baloldali programmal indul neki, éppen ebben látja a különbséget Tomašević is a szocdem Restarthoz képest, amely szerinte számos elemében már neoliberális, másrészről számos kérdésben – például a melegek vagy a kisebbségek jogai vonatkozásában – nem következetes.
A közös lista a melegházasságot legalizálná, alkotmányban tiltaná be az usztasa jelképeket, így a Za dom spremni köszöntést, nem lépne be az euróba,
pozitívan emlékezne a jugoszláv múltra, és megnövelné a szociális kiadásokat. A Munkásfront jelentős államosításokba is kezdene: a tuđmani privatizáció alatt magánkézbe került cégeket, de a legtöbb bankot is visszavenné állami tulajdonba.
Jelenleg a posztszocialista Kelet-Európában összesen két országban parlamenti erő az újbaloldal: Szlovéniában a Levica (Baloldal) párt saját jogán ül benn a laibachi (ljubljanai) parlamentben, a lengyel újbaloldal, a Razem (Együtt) pedig két másik baloldali párttal, többek között a posztkommunistákkal közösen szerzett mandátumokat a varsói Szejmben.
NYITÓKÉP: A baloldali és zöld pártok közös listájának bejelentése a zágrábi Várnegyedben. Možemo / Facebook
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.