+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Horváth Csaba Barnabás
2020. június 3. szerda, 07:03
Végső soron az oszmán hódítás kényszerítette Magyarországot abba a szerepbe, amit 300 éve játszik, és annak köszönhetőek azok a demográfiai viszonyok, amik mentén meghúzták a trianoni határokat.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Trianon századik évfordulójához közeledve és az okokat taglalva érdemes egy pillanatra elidőzni egy másik, a június 4-ei dátumhoz közeli évfordulónál, május 29-énél. 1453. május 29-én esett el a bizánci Konstantinápoly.

 

Hogy hogyan következik május 29-éből június 4-e?

 

A demográfiatörténet kedvelői körében közismert, hogy

 

a történelmi Magyarország etnikai összetétele lényegében a török háborúk pusztításai, majd az azt követő betelepítések során rendeződött át azzá, ami aztán a trianoni rendezés alapjául szolgált.

 

A Kárpát-medence lakossága Mohács előtt nagyjából háromnegyed részben volt magyar anyanyelvű, ez az arány csökkent a 18. század elejére 50 százalék, a végére 40 százalék közelébe.

 

Az MTA által 2012-ben kiadott demográfiatörténeti térképsorozat jól illusztrálja a kiáltó kontrasztot a Kárpát-medence 1495-ös és 1784-as állapota közt, ahogy többek között az addig magyar többségű Erdély román többségűvé válik, az addig túlnyomórészt magyarlakta Vajdaság pedig felveszi a modern korban ismert karakterét. 

 

FELÜL AZ 1495-ÖS, ALUL AZ 1784-ES NÉPESSÉGARÁNYOK. AZ 1495-ÖS TÉRKÉPEN MÉG AZ ORSZÁG KÖZEPÉN KÜLÖN SZÍNNEL VANNAK JELÖLVE A JÁSZOK ÉS A KUNOK, DE ŐKET NYUGODTAN A TÉGLAVÖRÖSSEL JELÖLT MAGYAROKHOZ SZÁMÍTHATJUK. FORRÁS: MTA DEMOGRÁFIATÖRTÉNETI TÉRKÉPSOROZAT

 

Ráadásul míg 1526 és 1699 közt Európa legtöbb térségében a népesség másfélszeresére növekedett, addig a Kárpát-medence össznépessége a magyarság arányának drasztikus csökkenése mellett is a legoptimistább becslések szerint is lényegében csak stagnált, pesszimistább becslések szerint pedig egyenesen csökkent.

 

Így ha abból indulunk ki, hogy a török háborúk pusztításai nélkül a Kárpát-medence népessége az európai átlagnak megfelelően 1526-1699 közt másfélszeresére növekedett volna, és a magyarság megőrizte volna ezen belüli 75 százalékos arányát, akkor kijelenthetjük, hogy a 18. század elején kevesebb, mint feleannyi magyar anyanyelvű lakos élt a Kárpát-medencében, mint normális fejlődés esetén várható lett volna.  

 

A Horvátország nélküli országterületen (Horvátország közjogilag kb. olyan módon állt unióban Magyarországgal, mint Skócia Angliával, ezért indokolt kihagyni a számításból) 1790-re a a magyarság aránya 38 százalékra csökkent. Ez utána a Trianon előtti utolsó népszámlálás idejére, 1910-re az elmagyarosodás következtében 54 százalékra emelkedett.

 

ÉS ÍGY NÉZETT KI A DEMOGRÁFIAI MEGOSZLÁS TÍZ ÉVVEL TRIANON ELŐTT, 1910-BEN, MIKOR A MAGYARSÁG ARÁNYA 54 SZÁZALÉK VOLT. FORRÁS: MTA DEMOGRÁFIATÖRTÉNETI TÉRKÉPSOROZAT

 

Ha egy török hódítás nélküli, békésebb fejlődés esetén 1790-ig fennmarad a 75 százalékos arány, majd erről az alapról indulva következik be hasonló arányú elmagyarosodás a nem magyar ajkú népesség körében, akkor

 

az 1910-re valamivel 81-82 százalék körüli magyar többséget jelentett volna.

 

De miért Konstantinápoly, és miért nem Mohács?

 

Természetesen magyar szempontból Mohács volt a végső elágazási pont, azonban a Kárpát-medence arculatának visszavonhatatlan megváltozása tulajdonképpen csak egyik eleme vont Délkelet-Európa azon átrendeződésének, és szerves fejlődése azon megakadásának, amelyet az oszmán uralom a térség minden országában és régiójában okozott.

 

Az etnikai határok elmozdulása az egész Balkánon nyomon követhető. Bosznia területének túlnyomó része a 15. század végén még horvát lakosságú volt, aztán a török hódítás következtében jönnek itt létre kiterjedt, szerb népességű régiók, ahogyan a Vajdaságban is. A bosnyákok a katolikus hitről iszlámra való áttéréssel váltak a horvátoktól élesen elkülöníthető népcsoporttá, ez pedig szintén hozzájárul a régió új arculatához. A szerbek többségbe kerülnek ugyan a későbbi Vajdaságban és Bosznia jelentős részén, de az érem másik oldalaként kisebbségbe szorulnak a kultúrájuk bölcsőjének tartott Koszovóban, ahova albánok települnek be.

 

A Boszniából biztonságosab vidékek felé költöző horvát áttelepülők nagy számban jelentek meg Dalmácia partvidékén és szigetein, ahol az olasz nyelvű lakosság egészen addig a horvátokhoz hasonló súlyt képviselt, sőt, valószínűleg többségben is volt, ekkor viszont jelentős számban települt át a tenger biztonságosabb, túlsó partjára, Olaszországba. Így lett Zárából Zadar, Spalatoból Split, és Ragúzából Dubrovnik. A Koszovót is benépesítő, geg dialektust beszélő észak-albánok a korábbi katolikus vallásról egy szűk kisebbségtől eltekintve a bosnyákokhoz hasonlóan az iszlámra tértek át.

 

És ott van még Görögország ügye is. A nyugati közvélemény elsősorban az ókori Görögország kontextusában értelmezi, holott sokkal közvetlenebb előzménye a döntően görög népességű, és a 7. század óta hivatalos nyelvként is a görögöt használó Bizánci Birodalom. A mai Görögország határain kívül maradt bizánci köznépnek az a része, amely nem tért át iszlámra, a még az első világháború előestéjén is többmilliós kis-ázsiai görög kisebbségként vonult be a történelembe, amelyet csak az 1922-es lakosságcsere-egyezmény távolított el onnan.

 

A görög ortodox egyház székhelye egészen a modern korig Konstantinápoly, amelynek lakossága még az első világháború előestéjén is 31 százalékban görög, és 14 százalékban örmény lakosságú volt. A görög népnyelv egészen a világháborúig „a Városként” ismerte, és Athén helyett a valódi fővárosként tekintett rá. A Bizánc visszaállításában reménykedő görög aspirációknak tulajdonképpen csak az Atatürktől elszenvedett vereség, és a konstantinápolyi és kis-ázsiai görög népesség azt követő tömeges lemészárlása és elűzése vetett véget. És persze nem szabad elfeledkeznünk az oszmán korban a Balkánon részben áttelepüléssel, részben a helyi lakosság iszlámra való áttérésével és nyelvcseréjével megjelenő jelentős török népességről sem, amely aztán a balkáni államok függetlenné válásával kényszerül menekülni.

 

Az oszmán hódítás nemcsak Délkelet-Európa etnikai térképét rendezte át olyan módon, hogy azzal a mai napig parázsló etnikai konfliktusok magvát vetette el, de a térség gazdasági és társadalmi evolúcióját is több évszázaddal vetette vissza.

 

Magyarországnak a nyugat-európai fejlődéstől való, a 18-19. századot végigkísérő sajátos leszakadása is alapvetően ebből, nem pedig a magyarság keleti eredetéből vagy valamilyen misztikus nemzetkarakterológiai tényezőből következik.

 

Mohács előestéjén Buda, Esztergom, Fehérvár még virágzó európai városok, amelyek a visszahódító háborúk után még az egész 18. század folyamán elmaradott porfészekként lesznek ismertek, és csak a 19. század végére közelítik meg újra úgy-ahogy korábbi jelentőségüket. Az ország volt hódoltsági területei a 18. század első felébe posztapokaliptikus képet mutattak, és általánosságban is elmondható, hogy Magyarország fejlettségben soha nem tudott olyan közel kerülni Nyugat-Európához, mint Mohács előtt volt.

 

De a lemaradás az egész régióban jelentős: A 19. század elején a Balkán nagy része számos gazdasági és társadalmi mutató terén közelebb állt a Közel-Kelethez, mint Európához.

 

Valójában az oszmán hódítás tette a Balkánt a szó mai értelmében Balkánná, és helyezte el Magyarországot is Európa színpadán abba a szerepbe, amit az elmúlt 300 évben játszott.

 

Az oszmán hódítás nélkül nemcsak az valószínű, hogy a Kárpát-mendence lakossága 80 százalékban magyar volna, Görögország fővárosa pedig Konstantinápoly lenne, és Kis-Ázsia legnyugatibb egytizedét-egyötödét is magába foglalná, ahogyan Horvátország is Bosznia nagy részét, Szerbia pedig Koszovót; hanem az is, hogy a 18. századra Magyarország Csehországgal és Ausztriával, Horvátország Észak-Olaszországgal, Görögország és Szerbia Dél-Olaszországgal, a havasalföldi és moldvai román fejdelemségek pedig Lengyelországgal lettek volna azonos fejlettségi szinten.

 

Természetesen tudható, hogy a trianoni békeszerződéssel színmagyar területeket is csatoltak el. Azonban ha megnézzük az adatokat, jól láthatjuk, hogy arra ügyeltek, hogy a határokat úgy húzzák meg, hogy egyrészt minden elcsatolt országrészben legalább relatív többséget alkoson a kedvezményezett nemzetiség, illetve hogy egyetlen elcsatolt országrészbe se kerüljön annak lakossága egyharmadánál több magyar, vélhetően azért, mert ennél nagyobb arányú népesség pacifikálása és ellenőrzés alatt tartása már komoly nehézségeket jelentett volna.

 

Több, mint 80 százalékban magyar többségű Kárpát-medence esetén viszont igencsak bajosan lehetett volna leválasztásra érdemes méretű területdarabokat ilyen irányelvek figyelembevételével kialakítani

 

(ne feledjük, hogy például az 1495-re vonatkozó becslések szerint például Erdélyben akkor a lakosság egynegyede sem volt román).

 

Másrészt, míg egy olyan Magyarország esetében, ahol a lakosságnak csak 54 százaléka volt magyar, egy vesztes háború esetén eleve adja magát a feldarabolás opciója, addig egy több, mint 80 százalékban magyarlakta Magyarország esetében már sokkal kevésbé életszerű, hogy ez legyen bármilyen rendezés vezérelve.

 

Harmadrészt a török hódítás kora az ország államjogi fejlődését, és a premodern hungarus tudat evolúcióját is megzavarta, és ahogy Bibó István az északi és déli nemzetiségeket megkülönböztető tanulmányában megállapítja, a románok és a szerbek körében meg is akadályozta a hungarus tudat meggyökeresedését. Egy ilyen törés nélkül viszont a magyar államnemzeti identitás is sokkal erősebb lett volna.

 

Negyedrészt Délkelet-Európa oszmán hódításának elmaradása valószínűleg a pillangóhatás révén az egész európai történelmet úgy átrendezte volna, hogy talán nincs is az ismert szövetségi rendszerek közt lezajló első világháború.

 

Már magának az osztrák Habsburg Birodalomnak a megalakulását is az oszmán hódítás tette lehetővé,

 

hiszen a magyar rendek csak a Mohács utáni kétségbeesésükben fogadták el Bécs uralmát, majd a visszahódító háborúk után Magyarország fentebb részletezett gazdasági és demográfiai lepusztulása következtében vált annyira gyengévé, hogy nem tudott változtatni Béccsel szembeni alárendelt helyzetén. Egy ország minél erősebb, annál kevésbé van rászorulva az ilyen uniókban való tartós részvételre, így az ilyesmi valószínűsége ebben az esetben eleve meglehetősen alacsony lett volna. 

 

A Mohács előtti évszázadokban ha jöttek is létre dinasztikus uniók a térségben, olyankor Magyarország ezekben általában domináns vagy egyenrangú szerepet játszott, és a török háborúk pusztítása nélkül ez valószínűleg a későbbiekben sem lett volna másként, már ha egyáltalán megszilárdul a térségben bármiféle dinasztikus unió. És még ha Magyarország dinasztikus unióra is lép a térség valamely országával, akkor is teljesen kiszámíthatatlan, hogy ez Ausztria, vagy valamely másik állam, például Lengyelország, vagy akár maga a bizánci Görögország lett volna. 

 

Konstantinápoly elestére úgy tekinthetünk, mint mindennek a szimbólumára.

 

Jelentős túlerővel érkező hódítók esetében igaz az a bölcsesség, hogy vagy még a határaitól több száz kilométerre állítja meg őket a védekező fél, vagy már túl késő. Mohács esetében 1526-ban már valószínűleg Magyarország számára is túl késő volt, és Konstantinápoly eleste talán annak az időbeli határvonalnak a szempontjából is jelzésértékű, ameddig még visszafordítható lett volna a folyamat. Az utolsó olyan európai próbálkozásnak, amelynek még volt reális esélye felmenteni Bizáncot, és kiszorítani az oszmán hódítókat a Balkánról, talán éppen Hunyadi 1444-es, Várnánál végződő hadjáratát tekinthetjük, amely mint az közismert, majdnem győzelemmel végződött. De csak majdnem.

 

Délkelet-Európa történelme tehát 1453. május 29-én került rá végérvényesen arra a kényszerpályára, amelyből már igen nagy valószínűséggel következett 1920. június 4-e.

 

A szerző történész-politológus. 

 

Hallgasd meg a Konstantinápoly elestét gyászoló görög siratódalt is!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ingyen adunk húsz lélegeztetőgépet a Türk Tanács egyik oszlopos tagjának.

Több mint bruttó 7,5 milliárdot költött a kormány az elmúlt négy évben nemzeti konzultációkról? Melyik volt a legdrágább közülük? Ez is kiderül a Miniszterelnöki Kabinetiroda által közölt összesítésből.

Több ellenzéki pártnak sem tetszett, hogy a Fidesz feltételeket szabna a közös uniós hitelfelvétel támogatásához. De miért nem szavazott akkor erről a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP sem? Megkérdeztük.

Viktar Babarika és Valerij Capkala mind a belarusz establishmentből kiugorva indult Lukasenka ellen elnökjelöltként, de a hatóságok ott gáncsolják őket, ahol tudják.

Nincsenek szentek, csak kőkemény érdekek a bolgár nagypolitikában. Elmagyarázzuk, mi folyik Bulgáriában.

A Magyarországon is népszerű tévéműsor sztárja, Grant Imahara 49 éves volt.

Egész Kelet-Európát és a Balkánt kiosztotta a német viccpárt EP-képviselője, hogy aztán az Európai Bizottság felelősségét kapargassa meg.

A hét kérdése

Vége a parlamenti szezonnak, vége a járvány durvábbik részének, és már rendeleti kormányzásra való felhatalmazása sincs Orbánnak, ideje hát megnézni, profitált-e ebből bármelyik párt. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Duda vs. Trzaskowski: a párharcot többek közt Pál Benedek, az Azonnali szerzője is értékeli július 14-én délután!

Az egyik legszebb pincesoron nyit ki a Planina borház július 31-én este. Vigyázat, sokac temperamentum + jó borok!

Ezt is szerettétek

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás