Ausztria visszaadja a természetnek a folyópartjait, és lenne mit tanulnunk tőle

Az osztrák kormány 200 millió euróból szabadul meg vízi erőművektől és folyók túlszabályozásától. Hogyan segíti ez a klímaváltozás elleni küzdelmet, lesz-e valamilyen hatása nálunk, és milyen hasonló intézkedéseket lehetne itthon is megvalósítani? Utánajártunk.

Az osztrák médiában május 24-én jelent meg a hír, miszerint a néppárti-zöld kormánykoalíció a 2027-es Európai Uniós vízügyi irányelvekkel összhangban 200 millió eurót szán az ország vízökológiájára. Mindezt az ÖVP-s mezőgazdasági miniszter, Elisabeth Köstinger és a zöld környezetvédelmi miniszter Leonore Gewessler jelentette be.

Ausztriában még idén szeretnének nekiállni a pénzek szétosztásának. És nemcsak azt remélik, hogy a természetes vizeik állapota jelentősen javulni fog, de a gazdaság felpörgésével is számolnak: a különböző beruházásokhoz kapcsolódóan 540 millió eurónyi plusz befektetésben és 8500 új munkahely létrejöttében bíznak az osztrákok. Ezek a helyi tervezőirodáknál és építőipari cégeknél valósulhatnak meg.

A 200 millió euró pontos felhasználásáról azonban egyelőre nincs hír, mindenesetre sokatmondó lehet Köstinger kijelentése, miszerint „a folyóinknak elegendő területre van szüksége, a partoknak minél természetközelibbé kell válniuk, a sodrásnak pedig a lehető legakadálymentesebbnek” – fogalmazott a mezőgazdasági miniszter, az általa elmondottakhoz pedig Gewessler hozzátette, hogy

ezért nagyon örülök neki, hogy erre a célra sürgős pénzügyi segítséget is tudunk biztosítani.”

Nem meglepő, hogy környezetvédelmi szervezetek üdvözölték a hírt. Az osztrák WWF-nél „már régóta esedékesnek” nevezték a 200 millió eurós víztisztítási tervet. 

Gruber Tamást, a magyarországi WWF Élő Folyók programjának vezetőjét kérdeztük arról, mit tapasztalhatunk itthon az Ausztriában történtekből, és mit tanulhatunk nyugati szomszédunktól, ha a természetes vizek védelméről van szó.

Kétszázmillió euró rengeteg pénz, de ez sem lesz elég mindenre

Gruber elmondta, az osztrák kormány által a folyók rendbetételére szánt összeg valóban tekintélyes nagyságrendű, még úgy is, hogy mindezt 2027-ig évekre lebontva használják fel. Ugyanakkor mivel az elmúlt öt-hat évben hasonló célokra egyáltalán nem biztosítottak forrásokat, ezért van mit behozni. Szerinte azonban – elnézve  az osztrák folyók állapotát – kétszázmillió euró sem lesz elég minden probléma megoldására.

„Ausztriában is rengeteg a szabályozott vízfolyás és nagyon sok folyó van rossz ökológiai állapotban. Az osztrák kollégák örülnek a politikai szándéknak, de ez akkor lenne igazán értékes, ha a jelenleg még jó állapotban lévő folyókon tervezett munkálatokat is felülvizsgálnák. Itt hidakra, autópályafejlesztésekra és vízerőművekre kell gondolni”.

Ebből az is kiderül, hogy a folyók állapotának javítását nem szemétszedéssel, hanem az azokon felhúzott infrastruktúrák megnyirbálásával képzelik el az osztrákok. Magyarán: az emberek egy lépést hátrálnak, hogy területeket foglalhasson vissza a természet.

Már a zöldenergia sem elég zöld?!

A kérdés elsőre jogosnak tűnhet, de az utóbbi évtizedekben egyre több tapasztalatot szereztünk arról, hogy a vízi erőművek katasztrofális hatást gyakorolnak a közvetlen környezetükre. Ahogy arról A beteg bolygó című könyvében Horváth Balázs is ír, a Níluson az 1960-as években felhúzott Asszuáni-gát például amellett, hogy a tervezettnél kevesebb energia termelésére képes, még a folyó által szállított hordalékot is felfogja, így a felsőbb szakaszokra nem érkezik meg az a talaj- és tápanyagutánpótlás, ami korábban évezredekig biztos alapját képezte a Nílus-menti mezőgazdaságnak.

A Coloradón épített Hoover-gát ugyanígy felfogja a lerakódásokat, ez pedig jelentősen csökkentette a tárolókapacitását az évtizedek során. Ennél is meglepőbb azonban – ez szintén Horváth könyvéből derül ki –, hogy két brazil vízerőmű esetében úgy találták,

Horváth szerint egyre több jel mutat arra, hogy mérettől és elhelyezkedéstől függetlenül ez minden vízerőműre igaz.

Ezen hatások mellett pedig a természetes élőhelyeket is jelentősen visszaszorítják a vízerőművek – ezeket együttesen vizsgálva már egyáltalán nem lehet környezetkímélő energiaforrásként rájuk tekinteni.

Márpedig Ausztriában kifejezetten sok vízfolyást használnak hasonló célokra. A hegyvidéki, gyorssodrású folyók kiválóan alkalmasak energiatermelésre.

„A 20. századi folyószabályozások sok helyen ma már felülvizsgálhatóak, a társadalom igényei is megváltoztak. Egyre többen látják be, hogy az egészséges vízpartok, a természeti környezetet fenntartó vízfolyások sok előnyt jelentenek. Minél jobb állapotú egy vízfolyás, minél szélesebb az ártér és minél egészségesebb az élőhely, annál nagyobb a lehetőség a turizmus beindítására és az ivóvízbázis növelésére is” – fogalmazott az Azonnalinak a WWF szakértője, Gruber Tamás.

A WWF munkatársa szerint a klímaváltozás miatt is fontos lépés az osztrákok részéről, hogy élőhelyeket adnak vissza a természetnek.

„A hosszú aszályos időszakokban ezek a vízparti területek javítják a helyi mikroklímát. Ha pedig van helyük szétterülni a folyóknak, akkor a száraz időszakban sem fog gyorsan kiszáradni egy vízpart” – mondta Gruber.

Szerinte Ausztriában elsősorban a vízlépcsők átjárhatóságát fogják most biztosítani a halaknak, illetve helyreállíthatnak egyes mellékágakat, amelyek a vízpótlás biztosításáért felelnek az ártéri erdőkben.

„A Dunának a Bécs alatti szakaszán már történtek ilyen beavatkozások, és látványos eredménnyel jártak.

– beszélt a már meglévő jó példáról Gruber.

Hiába pedánsak az osztrákok, nálunk ennek vajmi kevés hatása lesz

Közvetlenül aligha érzékelünk valamit majd ebből:

Gruber szerint az igazi értéke az osztrák beruházásoknak számunkra az lehet, ha az abban érdekelt kormányzati és civil szereplők minél több információt és tapasztalatot gyűjtenek Ausztriából, akár közös projekteket hoznak létre. Egy ideje egyébként is jobb minőségű víz folyik be Magyarországra nyugatról: Gruber példaként említette, hogy a Rábán korábban érkező nagy mennyiségű szennyeződés ma már egyáltalán nem jellemző.

A folyók túlszabályozása azonban itthon is komoly probléma.

„A 19. században kezdődő folyószabályozások eredménye, hogy a természetes árterületek 90 százaléka eltűnt. Ennek következtében a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási munkák természete is teljesen átalakult. Eltűntek például a part melletti gyümölcsösök, amelyek korábban sokaknak biztosítottak megélhetést” – mondta Gruber.

a mélyebben fekvő területeken természetes módszerekkel megtartva a vizeket, amit aztán jól lehetne hasznosítani az aszályos időszakokban.

„Ez közvetlen ökológiai haszonnal is járna, hiszen a vízpartok nagyon gazdag élővilággal rendelkeznek, de a tájhasználat átalakításával az ausztriaihoz hasonló változások is beindulhatnak” – fogalmazott Gruber, aki szerint a Duna és a Dráva mentén hatalmas lehetőségek vannak az élőhelyek újraélesztésére a mellék- és holtágak rendbetételével.

„A Duna mentén Gemenc térségében és a Drávánál is vannak már erre jó példák. A vízvisszatartást viszont a Tiszánál lehetne a legjobban megoldani, amely ma a leginkább szabályozott folyónknak számít” – beszélt a hazai vizekről Gruber, hozzátéve, hogy csak a Tisza mellett természetes víz visszatartására nagyjából 1500 négyzetkilométernyi terület lehetne alkalmas.

Szerinte az ilyen munkákra uniós és állami források is rendelkezésre állnak, de sok múlik azon, hogy az egyes településeken meglátják-e a lehetőséget a helyiek a folyópartok újfajta hasznosítására.

NYITÓKÉP: GT1976 / WIKIMEDIA