A párt, amivel egykor jóravaló nyugati liberálisokat lehetett riogatni, ma már ott tart, hogy a hatvankettedik vonalból sikerült előkaparni valakit, aki végre retorikában és parlamenti akciók tekintetében felérhetett Hadházy Ákos szintjére.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Már-már aggódni kezdtem, hogy a brexitsaga igazán humoros szakaszának lezárultával politikai komédia nélkül marad az úri közönség a 2022-es összefogós egyezkedések megkezdéséig legalább,
szerencsére azonban a Jobbik megmentett minket erre a rövid időszakra, hiszen műsorra tűzték a Retardált Trónok Harcát,
ahol egy királyság vezetése helyett az elmúlt egy-két évben változatos intenzitással azért folyt a harc, hogy egy menthetetlen politikai alakulatot ki és milyen feltételekkel vezessen be az Orbán-ellenes összefogásba.
A 2018-as választási vereség óta a Jobbik létének majdhogynem semmi értelme, de a tavaly májusi EP-választás és az önkormányzati választás óta kijelenthetjük, hogy zéró létjogosultsága van a pártnak: az Orbánt kevésbé kedvelő, igazán elkötelezett szélsőjobbosokat kiszolgálja a Mi Hazánk, a pragmatikus szélsőjobbosok pedig már rég rájöttek, hogy sötétebb bőrű embereket gyűlölni fideszesként is lehet, és akkor még győztesnek is érezheted magad.
Ennek ellenére Vona távozása óta úgy folyik a harc a Jobbik lelkéért, mintha legalábbis valami fontos dologról lenne szó,
miközben az egész attól lesz igazán szórakoztató, hogy semmi tétje nincs annak, hogy mit csinál a Jobbik a következő pár évben,
már persze azon kívül, hogy sokak életük legszebb éveit áldozták arra, hogy elhitték, hogy lehet valami ebből a pártból, és ezért most csalódottak.
A két legújabb párton belüli történés – Sneider Tamás megalázó visszahívása az Országgyűlés alelnöki tisztségéből, és Varga-Damm Andrea szándékolt kizárása a pártból – világossá teszi, hogy Jakab Péter sajnos nem az a mesteri taktikus, akitől bármilyen meglepő húzásra kéne számítani akár csak akkor, amikor reggel kiválasztja a nyakkendőjét.
Jakabbal a Jobbik ugyanis beleesett abba a csapdába, amiben az ellenzéki pártok már legkésőbb 2014 óta vergődnek, miszerint nem sikerül felismerni, hogy nem az nyeri a választást, akinek a parlamenti akcióját vagy az Egyenes Beszédben mondott dolgát a Facebookon nagyon sokan megosztják ugyanabban a visszhangkamrában, hanem az, aki… Hát na, aki megnyeri a választást.
Az akciók mögül nem hogy a Jobbikra jellemző, vagy akárcsak bármilyen, a többi ellenzéki pártnál jobboldalibb saját tartalom hiányzik, hanem tulajdonképpen akármilyen tartalom, elképzelés, vízió. Vona Gábort legalább meg lehetett vádolni azzal, hogy van valamiféle elképzelése a dolgokról,
Jakab Péternél viszont alapos a gyanú, hogy a narancsos buktával nagyjából az ötletek is elfogytak,
azon túl, hogy a párton belüli maradék ellenfeleivel látványosan bénán, és a maradék szavazóit is messzire riasztva leszámoljon.
A transzatlanti mainstream sajtó egykor első számú széljobbos mumusa, a párt, amivel egykor jóravaló nyugati liberálisokat lehetett riogatni, ma már ott tart, hogy a hatvankettedik vonalból sikerült előkaparni valakit, aki végre retorikában és parlamenti akciók tekintetében felérhetett Hadházy Ákos szintjére, és így Facebookon sok lájkot kapott a Fideszt rendszeresen „FideSS”-nek író baloldali közösségtől is.
Persze végső soron ez is egyfajta eredmény.
Közel sincs vége a jobbikos humorszériának, simán benne van még a pártban egy jó pártszakadás vagy valami, én tűkön ülve várom!
Olvasnál még Pintér Bencétől? Ide kattints!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
