Szertefoszlott remények: Zelenszkij egy éve

Alig egy évvel Volodimir Zelenszkij beiktatása után az ukrán elnököt övező remény nagyjából szertefoszlott. A kezdeti reformeredmények után az utóbbi hónapokban ismét erősödött az oligarchák befolyása és gyengült a befektetői bizalom. A globális válsággal tetézve annyira megingott az ország makrogazdasági helyzete, hogy az államcsőd elkerülésének egyetlen útja az IMF-hitel maradt. A kormánytöbbségen belül pedig olyan súlyos ellentétek törtek felszínre, hogy ma már világos: Ukrajnában egy évnyi fellélegzés után ismét a politikai instabilitás az úr.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Zelenszkijre ma az ukránok 45 százaléka szavazna – ez még mindig sok, de messze van a tavaly áprilisi elnökválasztás második fordulójában elért 73 százaléktól. Pártjának, A Nép Szolgájának népszerűsége 40 százalék környékére esett – ma már aligha szerezne abszolút többséget a Radában, mint tavaly júliusban, Ukrajna 1991-es függetlensége óta elsőként.

A remény volt a felhajtó ereje Zelenszkij és A Nép Szolgája tavalyi, földindulásszerű győzelmének. A remény, hogy közel harminc évvel a Szovjetunió bukása után az ország végre ledobja magáról az oligarchák uralmát, és a hozzájuk kapcsolódó, a teljes államigazgatást átszövő korrupció béklyóját. A remény, hogy egy sokszorosan leszerepelt, kvázi-hűbéri viszonyok között

Két lépés előre, egy lépés hátra

A soha nem látott mértékű felhatalmazás nem is volt teljesen hiábavaló és kudarcos. Ősszel és télen nagyszabású fogolycseréket bonyolítottak az oroszokkal; a felek három ponton visszavonták a fegyvereket a frontvonalról a Donbaszban; és újraindult a 2016 óta tetszhalott „normandiai négyek”, a legtöbb reménnyel kecsegtető tárgyalási forma az oroszok és az ukránok közt, Németország és Franciaország részvételével. Mindez persze nem jelenti azt, hogy Zelenszkijnek esélye lenne betartani a választási ígéretét, és véget vetni a háborúnak.

A donbaszi „szeparatistákat” mozgató Kreml érdeke változatlanul az, hogy rajtuk keresztül egész Ukrajnára nyomást gyakoroljon, és megakadályozza az ország nyugati integrációját. Az apró eredmények valamelyest mégis hozzájárulnak a helyzet stabilizálásához és az abból fakadó, tágabb politikai és gazdasági kockázatok mérsékléséhez.

A strukturális reformok terepén is történt némi előrelépés. Olekszij Honcsaruk jórészt nyugati multikból igazolt reformpárti fiatalokból (Honcsaruk maga is csak 35 éves, és már bukott miniszterelnök) álló kormányának néhány fontos reformot köszönhet Ukrajna. A képviselők mentelmi jogának tavaly őszi megszüntetése véget vetett annak az évtizedes gyakorlatnak, hogy köztörvényes bűnözők a mentelmi jogukkal élve kerülik ki az igazságszolgáltatást. A parlament megalapozta az ügyészség megtisztítását is, és önálló lehallgatási jogokat adott a korrupciós nyomozóhatóságnak. A még Porosenko elnök alatt megszavazott, különleges korrupcióellenes bíróság felállásával pedig

Néhány igen fontos reformjavaslat viszont nagyon is rögös utat járt be a parlamentben, felszínre hozva A Nép Szolgáján belüli töréseket. A képviselők mintegy két hónapig akadályozták a földpiac liberalizálását azzal, hogy több, mint négyezer módosító indítványt adtak be az erről szóló törvényjavaslathoz. A honatyák ettől egyrészt népszerűséget remélhettek – ugyanis az ukránok többsége ellenzi a földreformot –, másrészt jóindulatot azoktól az üzletemberektől, akik a fennálló hosszútávú bérletekből profitálnak.

Hasonló módon próbálták megakasztani azt a törvényjavaslatot is, amely megtiltja, hogy a legnagyobb ukrán bank, a Privatbank visszakerüljön az előző tulajdonosához, Ihor Kolomojszkij oligarchához. (A bankot 2016-ban egy több mint ötmilliárd dolláros, egy londoni bíróság által „epikus méretűnek” nevezett csalás leleplezését követően államosították.) Hét képviselő – akik közül öt A Nép Szolgája frakciójában ül – tizenhatezer (!) módosító indítványt adott be a javaslathoz.

Ez utóbbi – hogy a kormányzó párt tagjai obstruálják a törvényhozást – két szempontból is informatív. Egyrészt alátámasztja azokat a feltevéseket, amelyek szerint a párt 248 képviselőjének jelentős csoportjai más-más üzleti érdekekhez lojálisak. Vagyis

Másrészt megmutatja, hogy Kolomojszkij befolyása valójában csekély. Korábban széles körben terjedt az a vélekedés, hogy az elnököt – aki a politikába való belépése előtt gyümölcsöző együttműködést folytatott Kolomojszkijjal – a bankmogul irányítja. Ezt a teóriát látszott alátámasztani az is, hogy Zelenszkij kabinetfőnöke februárig a korábban ügyvédként Kolomojszkijnak dolgozó Andrij Bohdan volt. A piacok és a nyugati partnerek ezért aztán lelkesen ünnepelték Bohdan kirúgását. (Korai volt az örömük: Bohdan utóda, Andrij Jermak a kinevezése óta eltelt két és fél hónapban ellentmondásos orosz üzleti szálakat hozott a Zelenszkij-adminisztrációba, valamint hozzá kötődik a Zelenszkij-éra eddigi legnagyobb korrupciós botránya, mert a testvéréről, Denisz Jermakról kiderült, hogy kormányzati pozíciókkal kereskedett.)

A valódi lakmuszpapír Kolomojszkij befolyását illetően azonban mindig is a Privatbank reprivatizációja volt. Eddig úgy tűnt: ha az elnök közbenjár azért, hogy a Kolomojszkij által indított, a bank feletti kontroll visszavételét célzó perben az oligarcha javára ítéljenek, bebizonyosodik: az ő érdekeit szolgálja. Most azonban az IMF az Ukrajnának nyújtott hitel feltételéül szabta, hogy az államosított bankok akkor se kerülhessenek vissza a korábbi tulajdonoshoz, ha a bíróság az állam ellen ítél. Az ezt garantáló törvényt pedig az elnök és a kormány is támogatta, és Kolomojszkij mindössze egy maréknyi képviselőt tudott maga mellé állítani. Ez tehát jó hír – de a helyzet ennél komplikáltabb.

Bizalomvesztés és globális válság

Honcsaruk kormányának márciusi kirúgása durván megingatta a piacok bizalmát a Zelenszkij-adminisztrációban. A reformok lassúsága és egy-két korábbról ott maradt, nem makulátlan múltú dinoszaurusz ellenére még mindig Honcsaruké volt a legtisztább a független Ukrajna huszonegy kormánya közül. A helyére lépett, Denisz Smihal által vezetett kormány ezzel szemben pozícióba emelt néhány, nagyhatalmú oligarchákhoz, jelesül Rinat Ahmetovhoz és Dmitro Firtashoz köthető figurát. Az összképet pedig tovább rontotta néhány tavaly kinevezett, független, reformpárti figura, például Ruszlan Rjabosapka főügyész felmentése.

Az okokról csak találgatni tudunk. A személycserék legalábbis kételyt ébresztenek a hivatalos magyarázattal szemben, amely szerint az átalakítás célja a reformok felgyorsítása volt. Elképzelhető, hogy a cserék Bohdan kirúgásával függnek össze: az egyik elmélet szerint Bohdan embereitől kellett megszabadulni, egy másik szerint pedig kompetensebb miniszterelnökre volt szükség a kormányt közelről irányító kabinetfőnök távozását követően. Megint mások úgy gondolják, hogy Zelenszkij háborút hirdetett Kolomojszkij ellen, és az ő visszaszorításához volt szüksége a két másik oligarcha, Ahmetov és Firtas támogatására. Ez utóbbi teóriát némileg árnyalják azok az elnöki adminisztrációbeli folyosói pletykák, amelyek szerint Zelenszkijnek és Jermaknak valóságos vesszőfutás volt kompetens embereket rávenni arra, hogy vállaljanak pozíciót a kormányban.

Mindenesetre a márciusi tisztogatás alaposan megroppantotta a bizalmat Ukrajnában – és erre rakódnak rá a koronavírus okozta válság következményei, elsősorban a feltörekvő piacokról való általános visszavonulás. A külső finanszírozás Ukrajnának lényegében nem életképes opció. A hároméves kötvény hozama márciusban rövid időre 20 százalék környékére emelkedett, majd áprilisban 15 százalék körül stabilizálódott. Ez azt jelenti, hogy bár az államcsőd nem közvetlen fenyegetés, a decemberben letárgyalt IMF-hitel és egy azóta hozzácsapott koronavírus-finanszírozás – összesen nyolcmilliárd dollár – az egyetlen életszerű finanszírozási lehetőség.

Pedig Ukrajna jó évet zárt tavaly. Valutája, a hrivnya nagyot erősödött, így a központi bank jelentős tartalékot halmozhatott fel. Az elmúlt évek kompetens felügyeleti munkájának köszönhetően a bankszektor stabil és nyereséges, a rossz hitelek aránya nagymértékben csökkent. A vírus miatti leállás azonban – az állami transzferek ellenére megcsappanó fogyasztással együtt – 6-10 százalékos GDP-csökkenéshez vezethet idén Ukrajnában. A recesszió és a válság enyhítését célzó költések együttesen pedig a tervezett 3,5 százaléknak legalább a duplájára emelik majd a költségvetési hiányt.

A központi bank igyekszik kamatcsökkentéssel stimulálni a gazdaságot: az alapkamat 12,5 százalékról 8 százalékra csökkent január óta, és a bank legalább egy százalékpontnyi további csökkentést ígér még idén. Ettől viszont bezuhanhat a hrivnya, ami még az alacsony energiaár mellett is meredeken növelheti az inflációt. Vagyis az Ukrán Nemzeti Banknak – ha kitart a kamatcsökkentés politikája mellett – alighanem a felhalmozott tartalék jelentős részét devizapiaci beavatkozásra kell majd költenie, ha nem akarja, hogy elszálljon az infláció, tovább csökkenjen a fogyasztás és mélyüljön a válság. Az IMF-hitelre tehát ezért is szükség van.

A Valutaalap pénze némi járulékos hasznot is hajt majd Ukrajnának, túl azon, hogy elhárítja az államcsőd veszélyét: az IMF, ahogy 2014 és 2018 közt, ma is a reformok garanciája lehet. A Rada az IMF kérésére fogadta el – a Privatbank reprivatizációját megakadályozó törvény mellett – a földpiac-liberalizációs javaslatot is, amely rendkívüli növekedési potenciált szabadít fel. És mert a Valutaalap mindig a kifizetések feltételéül szabja a progresszív strukturális reformokat, a kormány rá van szorítva arra, hogy legalább bizonyos mértékű haladást mutasson fel ezen a téren. Ez a haladás pedig – lassan ugyan, de mégis – biztonságosabb környezetet teremt a befektetőknek.

Instabil kilátások

Zelenszkijnek súlyos dilemmákkal kell szembenéznie a következő időszakban. Amint az egészségügyi válsághelyzet enyhül – de legkésőbb 2021-től kezdve –, a kormánynak nagyfokú fiskális fegyelmet kell diktálnia ahhoz, hogy a hiányt fenntartható szintre csökkentse és a hitelek visszafizetését folytassa. Könnyen belátható, hogy

Ráadásul a gazdasági stabilitás megőrzéséhez minden bizonnyal további segítségre lesz szüksége a kormánynak jövőre, főleg, ha a globális válság miatt a külső finanszírozás tartósan drága marad. Az IMF jóindulatának megtartásához pedig további, esetenként politikailag problémás reformokra lesz szükség. A reformnyomás és a csökkenő népszerűség ugyanakkor alighanem elmélyíti majd A Nép Szolgáján belüli ellentéteket. Emiatt a kormány mindinkább ad hoc koalíciókra szorulhat. Ha így történik, akkor elég egyértelmű: a tavalyi remények szertefoszlottak, és visszatér az a politikai instabilitás, amely legkésőbb 2004 óta jellemezte Ukrajnát. Kijevben már most egyre többen emlegetik egy előrehozott választás lehetőségét.

A szerző a londoni Millennium Emerging Europe tanácsadócég ügyvezetője.

CÍMLAPKÉP: Volodimir Zelenszkij / Facebook