Világbank: hatvanmillióan süllyedhetnek mélyszegénységbe a koronavírus miatt

Szerző: Galavits Patrik
2020.05.20. 09:07

A szervezet elnöke, David Malpass figyelmeztetett a járvány utáni gazdasági válság veszélyeire. Az elmúlt három év szegénység felszámolásáért tett erőfeszítéseit söpörte el az utóbbi pár hónap.

Világbank: hatvanmillióan süllyedhetnek mélyszegénységbe a koronavírus miatt
A Világbanknál úgy becsülik, a világgazdaság 2020-ban öt százalékkal eshet vissza a koronavírus-járvány következményeként.

A munkanélküliségi adatok már most is ijesztőek: a Magyar Tudományos Akadémia egy pár nappal ezelőtt publikált tanulmánya szerint Magyarországon 120 ezren veszthették el állásukat az utóbbi két hónapban, de más országokban még drámaibb a helyzet. Az Egyesült Államokban például 30 milliónál is többen váltak munkanélkülivé a járvány ottani megjelenése óta.

Ennél is nagyobb gondban lehetnek azonban a harmadik világ országai. A Világbank ezért a BBC tudósítása szerint 160 milliárd dolláros alapot hozott létre, amiből alacsony kamatozású hiteleket vehetnek igénybe a bajba jutott államok. Malpass elmondása alapján már száz ország igényelt kölcsönt az alapból.

A Világbank elnöke kritizálta a hitelezőket, amelyek még mindig fizettetik a legszegényebb országokkal a felvett kölcsöneiket.

„Elkeserítő, hogy a kereskedelmi hitelezők nagy része akár a legszegényebb államoktól is elvárja, hogy fizessenek”

– mondta Malpass. A Világbank egyébként a Nemzetközi Valutaalappal közösen kidolgozott egy tervet, ami alapján a legnehezebb helyzetben lévő országok év végéig fizetési moratóriumot kaphatnak a G20-államoktól felvett hiteleikre.

Erre azért is lehet nagy szükség, mert a Világbanknál úgy számolnak, a járványt követő gazdasági válság miatt akár hatvanmillióan is extrém szegénységbe süllyedhetnek. Extrém szegénynek az számít, aki egy nap kevesebb mint 1,9 dollárból (610 forint) él.

„Milliók megélhetése ment tönkre, az egészségügyi rendszerek pedig hatalmas nyomás alatt vannak. Úgy számolunk, hogy

akár hatvanmillió ember is extrém szegénységbe juthat. Ez az utóbbi három év szegénység felszámolásáért tett erőfeszítéseit teszi semmissé”

– fogalmazott Malpass.

NYITÓKÉP: hdptcar / Wikimedia

Galavits Patrik
Galavits Patrik az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek