Jobbik: Balczó hezitált, hogy elfoglalja-e Sneider helyét, de végül igent mondott

Szerző: Galavits Patrik
2020.05.19. 12:42

A Jobbik Sneider Tamás helyére a tapasztalt politikust jelöli az országgyűlés alelnöki székébe, ő azonban egyelőre nem biztos, hogy vállalja a tisztséget.

Jobbik: Balczó hezitált, hogy elfoglalja-e Sneider helyét, de végül igent mondott

Hétfőn a Jobbik megerősítette az Azonnali információit, miszerint a párt visszahívja a parlament alelnöki székéből Sneider Tamást, a helyére pedig a korábbi EP-képviselő Balczó Zoltánt jelöli. A döntésről Szilágyi György alelnök azt mondta lapunknak, hogy az

„nem Sneider kritikája, hanem Balczó Zoltán munkájának és habitusának elismerése”.

Szilágyi szerint a váltásnak nincs köze ahhoz, hogy Sneider korábban kritikával illette Jakab Péter vezette pártelnökséget, amiért az elnök a pártból távozókat azzal fenyegette, hogy nem indulhatnak közös ellenzéki jelöltként a 2022-es választásokon. Az alelnök ugyanakkor azt is elmondta, a Jobbik vezetősége hosszabb ideje fontolgatta a cserét.

Hétfőn Sneider érezhető csalódottsággal beszélt az Azonnalinak a döntésről. Akkor úgy fogalmazott:

„ha az ember megment egy közösséget, és annak a közösségnek a vezetője úgy dönt, hogy meg kell őt büntetni ezért, akkor ez nem tölt el örömmel”

– mondta a korábbi Jobbik-elnök, és azt is hozzátette, hogy ennek ellenére nem tervez kilépni a pártból.

Balczó még nem döntött

A hírről megkérdeztük a parlament alelnöki tisztségére a párt által szánt Balczó Zoltánt is. Válaszából az derült ki: habár a Jobbikban már régóta érlelődő döntésről kommunikálnak, ő is csak hétfőn tudta meg, hogy – a 2010-14-es ciklus után – újra az országgyűlés alelnöke lehet.

„Jakab Péter tájékoztatott arról, hogy a frakcióelnökség döntést hozott Sneider Tamásnak az országgyűlési alelnöki pozícióból való visszahívásáról. Azt is közölte, hogy ez a döntés végleges, és engem szándékoznak a tisztségre jelölni” – írta az Azonnalinak eljuttatott válaszában.

Balczó szavaiból az is kiderült, egyelőre nem döntötte el, hogy elfogadja-e a jelölést. Erről csak azt követően határoz, hogy egyeztet Sneiderrel.

„Sneider Tamással hétfőn telefonon beszéltem, ma személyesen is találkozunk. Ezt követően hozok döntést a jelölés elfogadásának kérdésében”

– fogalmazott, egyúttal megkerülve a kérdést, hogy pontosan milyen feltételekkel fogadná el a párt döntését.

FRISSÍTÉS (2020.05.19. 14.15): Az Azonnali információi szerint végül Balczó Zoltán igent mondott a felkérésre, vagyis ő lesz Sneider Tamás utódja a parlament alelnöki posztján. 

NYITÓKÉP: Balczó Zoltán / Facebook

Galavits Patrik
Galavits Patrik az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek