+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Sima Márk
2020. május 18. hétfő, 08:06
Románia képtelen feldolgozni, hogy vannak olyan belső ügyei, amik érintik a magyar nemzetet. Annak ellenére, hogy jó pár román párt a szintén egy másik országban élő moldovai románokat kezeli a román nemzet részeként.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Bibó István a politikai hisztéria fogalmát a második világháborút megelőző közép-európai politikai lelkület elemzéséhez használta. A kifejezés azóta többször is előkerült, de legtöbbször a belpolitikai csörték alkalmával, annak ellenére, hogy Bibó leírta, hogy nincs értelme hisztériának nevezni minden átlagosnál hevesebb érzelmű reakciót.

 

Ha felelőtlenül dobálóznánk a politikai hisztéria kifejezéssel, a magyar fél nyugodtan tarthatná a románt hisztérikusnak, a román fél pedig minket.

 

Bibó viszont megad egy konkrét definíciót, ami alapján a jelenséget felismerhetjük. Négy tünetet állapít meg: a realitásoktól való elrugaszkodást, a problémák megoldására való képtelenséget, önértékelési problémákat, valamint a környező világ behatásaira adott túlzott reakciókat.

 

A jelenlegi, mélyponton lévő román–magyar viszony kapcsán sokszor elhangzik, hogy Szlovákiával is hasonlóan rossz volt a kapcsolat tíz évvel ezelőtt, és lám, a helyzet mára igencsak javult. Én úgy érzem, jelentősen különbözik a román politikai elit a szlováktól. Míg a szlovákiai magyarellenes hangulatot a kormánykoalícióban lévő nacionalista, akkor még Ján Slota vezette Szlovák Nemzet Párt (SNS) gerjesztette, addig úgy tűnik, mintha Romániában a magyarellenesség a nemzeti minimum része lenne.

 

Persze ha megkérdezünk egy átlag románt, hogy mit gondol a magyarokról, nagy valószínűséggel semleges vagy pozitív választ fog adni. Bibó sem arról beszél, hogy a politikai hisztéria állapotában lévő közösség minden tagja hisztérikus lenne. A közösség képes ellátni funkcióit, és nem egyes tagjai hisztérikusak, még csak nem is a többsége, hanem a politikai közösség kerül egy felfokozott érzelmi állapotba.

 

A közelmúlt botrányainak szinte majdnem mindig ugyanaz volt a forgatókönyve.

 

Egy helyi politikus kiszúrt valamit, amit a magyarok csinálnak, fellépett ellenük jogi vagy nem jogi úton, a konfliktus kiéleződött, megszólalt az RMDSZ, a román politikai elit pedig egy emberként állt ki a román nemzetért, Magyarországról szóltak, hogy több tiszteletet, a román válasz pedig az volt, hogy hát a magyarok csak ne szóljanak bele, mert nincs már Nagy-Magyarország. Sok esetben ez csak a székely vagy a magyar zászlók bírságolásáról szólt, de a legkirívóbb eset Úzvölgye volt.

 

Ott is ez a történet játszódott le: a helyi román polgármester úgy érezte, a magyar katonai temetőben bizonyosan románok is fekszenek, akikről nem emlékeznek meg kellően. A román politikai szereplők nem próbáltak utánajárni, hogy valóban fekszenek-e ott románok, hanem rögtön ítéletet hoztak, hisztérikusan reagáltak. Így nem egy racionális megoldás felé terelődött a konfliktus, hanem erőszakos érdekérvényesítésbe torkollott. Megjelentek a politikusok, akik politikai tőkét kívántak építeni a konfliktusból, ők a hisztéria haszonélvezői, de a székelykaput azok a román nacionalista futballhuligánok verték szét, akik valóban elhitték a hisztéria önbecsapó hazugságait, azt, hogy a temető megtámadásával történelmi igazságot szolgáltatnak.

 

A politikai hisztériák alapja mindig egy probléma, amivel az adott közösség nem képes szembenézni. A mai Románia esetében ez az a tény, hogy Románia nem egy nemzetállam. Ezt fogalmazta meg Orbán Viktor is Tusnádfürdőn: „A modern Románia száz éve nem tud mit kezdeni azzal a természeti ténnyel, hogy itt él másfél millió magyar.” A magyar miniszterelnök egyfajta együttműködési programot is hirdetett a románok számára, a politikai elit válasza erre elutasító vagy ellenséges volt.

 

A jelenlegi román hisztérikus állapot mögött történelmi események sora áll. Bibó egy a közösségért való egzisztenciális félelemről beszél, ami jellemző a közép- és kelet-európai népeknél, akik sokszor voltak kiszolgáltatva egy külső hatalomnak.

 

Havasalföld és Moldva leginkább a török uralomtól szenvedett, az erdélyi románoknak viszont Magyarország volt az elnyomója. A nemzetet veszélyeztető idegen hatalom rendeletei Budapestről érkeztek: emlékei még ma is élnek.

 

Még ennél is traumatikusabb élmény volt az, hogy Magyarország 1940-ben visszaszerezte Észak-Erdélyt. Amikor a román külügyminiszter szembesült az új határokkal, állítólag elájult, az ő reakciója nem volt sokkal hevesebb, mint a román közvélemény általános reakciója. Ebben a korszakban a térség majdnem mindegyik országa megélt egy ilyen traumatikus eseményt legalább egyszer.

 

A román ellenzék állandó kritikája a mindenkori kormány felé, legyen annak bármilyen ideológiája, hogy az nem eléggé képviseli a román érdekeket. Klaus Johannis román jobboldali államelnök összeesküvés-elmélete – miszerint a román Szociáldemokrata Párt, a PSD árulná Erdélyt a „magyaroknak” – is ebbe a csoportba tartozik. A román hisztérikus állapot abban a román nacionalizmusban gyökerezik, ami valóban egyedi, hiszen míg a keleti blokk szocialista országaiban a nacionalizmus többnyire tetszhalott állapotba került, addig a szocialista Románia kapcsán az államhatalom által gerjesztett nacionalizmusról beszélhetünk. Ez a mesterségesen felfokozott nemzeti önérzet lehet a hátterében annak, hogy csak Románia került politikailag hisztérikus állapotba a térségben.

 

Bibó definíciója alapján a hisztéria tüneteit nem nehéz felismerni.

 

A realitásoktól való elrugaszkodást kimeríti az, amikor a román államfő arról beszél, hogy hogyan konspirál arra egy amúgy kifejezetten nacionalista szólamokon játszó román párt, hogy átjátssza Erdélyt Magyarországnak. A helyzetet súlyosbítja, hogy nem egy radikális politikus, hanem egy eddig mérsékelt, és román viszonylatban liberális politikai szereplő tette ezt. Magyarországról látszik, hogy ez a feltételezés mennyire irreális, és nincs olyan politikai erő, amiben felmerült volna a revízió lehetősége, ám ez az elmélet így is része a mai román politikai diskurzusnak.

 

A problémák megoldására való képtelenséggel kapcsolatban akár arról is lehetne beszélni, hogy egy globális járvány idején, miért az a téma Romániában, hogy a trianoni döntés évfordulója emléknap legyen. Szintén érdekes, hogy ebben a súlyos helyzetben az államfő leginkább Erdély elvesztését érzi a legsúlyosabb kérdésnek. Szóval lehetne arról is beszélni, hogy Románia képtelen megoldani a koronavírus-járvány okozta problémákat, de a hisztéria alapja sokkal inkább az a probléma, hogy valahogy integrálni kellene a magyar nyelvű kisebbséget, amit valóban képtelen megoldani az ország: az egyetlen ötletük a kényszerített asszimiláció. És ez nem csak egy politikai pártra igaz,

 

egyetlen román párt sem mondhatja el magáról, hogy lenne terve arra, hogy hogyan lehetne a magyarságot magyarként integrálni a román nemzetbe.

 

Az önértékelési problémákat jól mutatja az is, hogy amikor 2016-ban, Szijjártó Péter azt kérte a magyar diplomatáktól, hogy ne vegyenek részt a december 1-jei rendezvényeken, Traian Băsescu – igaz, már nem államfőként – azt válaszolta, hogy Románia a Tiszáig tart. Ez leginkább csak az ő személyes kirohanása volt, és nem a teljes román politikai elit véleménye, de a politikai szóváltások állandó motívuma, hogy Románia nem kapja meg azt a megbecsülést, amit megérdemelne a kultúrája és a történelme alapján.

 

A környező világ behatásaira adott túlzott reakciónak nevezhető az, amikor a magyar miniszterelnök a történelemérettségik napján feltölt egy képet a Facebookra egy földgömbről, ami a 19. század eleji európai viszonyokat tükrözi. Ezt a román miniszterelnök úgy kommentálja, hogy „éhes veréb liszttel álmodik”, utalva arra, mintha a kép célja valamifajta irredenta propaganda lett volna.

 

Ez, azt hiszem, jó példája a túlzott reakciónak, habár való igaz, nem csak Romániából érkezett kritika a kép miatt. De majdnem minden Magyarországról jött vélemény, ami a romániai magyarokat érinti, ellenséges fogadtatásban részesül. A Trianon-emléknap is egy ilyen túlzott reakció eredménye, hiszen sok tekintetben a magyar nemzeti összetartozás napjára érkezett válaszul.

 

Románia képtelen feldolgozni, hogy vannak olyan belső ügyei, amik érintik Magyarországot és a magyar nemzetet. Annak ellenére képtelenek elfogadni, hogy a romániai magyarok a magyar nemzet részei, hogy jó pár román párt a moldovaiakat kezeli a román nemzet részeként.

 

Elvárható lenne, hogy ilyenformán megértsék Magyarország viszonyát a határon túli magyarokhoz.

 

Bibó leírja, hogy a hisztérikus közösség gyakran keres egy bűnbakot, egy mumust, akire vagy akikre a felelőséget átháríthatja. A román politikai hisztéria mumusai a magyarok és Magyarország. A román futballszurkolókat is leginkább a magyarok elleni meccsre lehet mozgósítani, és az is belefér, hogy ha Spanyolországban játszanak, akkor is magyarok ellen szurkoljanak. A nacionalista verőlegények azok, akik maguk is hisztérikus állapotban élnek. A politikai elit az, ami nem mulasztana el egyetlen alkalmat se, hogy ne a magyarkártyát használja fel, ha szeretné valamiről elterelni a figyelmet. És adott a román nemzet, ami ha magyar-román konfliktust lát, nem kíván a magyar oldalra állni, még akkor sem, ha egy-egy esetben az igazság ott van.

 

A hisztérikus állapotból való kilépés egyetlen útja a szembenézés: Románia nem nemzetállam. Románia egy többnyelvű, multietnikus, kultúrában gazdag ország.

 

Erdély és a Partium a modern Románia része, Magyarországnak sem ereje, sem politikai akarata nincs arra, hogy a területet az uralma alá hajtsa. Magyarország és Románia ugyanannak a katonai szövetségnek, a NATO-nak, és ugyanannak a politikai és gazdasági szövetségnek, az EU-nak a tagja. Nem olyan szörnyű valóság ez számukra, amit ne lehetne elfogadni.

 

A szerző a Lengyel Geopolitikai Társaság tagja, az ELTE Közép-Európa mesterszakjának hallgatója.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Mivel nem látnak garanciát arra, hogy ne kerülhetnének megint politikai nyomás alá, maradnak mindenképpen Bécsben.

„Nem várhatja el tőlem, hogy egy nappal később már egy teljesen kidolgozott tervvel állok elő” – védekezett a brit miniszterelnök szóvivője.

A széndioxid-kibocsátás éves növekedése 2021-ben a második legmagasabb lehet a 2008-as világválságot követő felépülés óta – mondja a Nemzetközi Energiaügynökség.

Mélyülnek tőle a társadalmi egyenlőtlenségek, indokolja mindezt a világszervezet.

Az Ibizába belebukott politikus azt kéri volt pártjától, hogy vegyék vissza. A párt közben azon vitázik, mennyire álljon bele a lockdownellenességbe.

A szállításügyi miniszter közben cukornádültetvényen pöffeszkedő ültetvényesnek nevezte a miniszterelnököt.

A hét kérdése

A brit ellenzék vezetőjét személyesen egy bathi kocsma tulaja dobta ki, amiért pártolta a hosszan eltartó járványügyi lezárásokat. Magyarországon ki ne ihasson, ha lesz nyitás?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás