Sebastian Kurz államférfivá érett

Techet Péter

Szerző:
Techet Péter

2020.05.17. 07:43

Kurz 2017-ben még a szélsőjobbal állt össze kormányozni. Padlóra küldte őket, újra megnyerte a választásokat, egy többségében nőkből álló kormányt hozott össze, sikeresen kezelte a járványügyet. Ma pártja népszerűsége majdnem az ötven százalékot közelíti.

Sebastian Kurz államférfivá érett

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Mindig vannak nagy botrányok, ügyek, amelyek felkavarják egy ország életét – és amire vissza is illik emlékezni, miszerint ki mikor hol volt. Miközben persze egy Egyesült Államok-szerű országban ehhez arab terroristáknak kell belerepülniük két felhőkarcolóba (éppen a Mammutban ebédeltem gimnazistaként, amikor történt),

nekünk, itt Közép-Európában kisebb, savanyúbb, sárgásabb, de talán annál viccesebb emlékezetes botrányaink vannak.

Bizonyosan mindenki tudja, hol volt, amikor Novák Elődék kisdobosokként megállították az Erzsébet-híd forgalmát 2002-ben, vagy 2006-ban, amikor a magyar ember utcára tódult, mert egy addig hazudozó miniszterelnök egyszer nem hazudott.

Ibizán izompólóban, spiccesen ismerhettük meg a széljobb igazi arcát

És ilyen az ibiziai videó is, amelyen egy szürke izompólóra vetkőzött osztrák politikust látunk késő kamaszkorát élve: cigarettával, vodkaredbullal menőzik egy bosnyák egyetemista lánynak, akit orosz oligarchának vélt.

Már ez önmagában filmbe illő téma. Szerencsére valakik – akikről ma sem tudjuk, kik – filmre vették ezt a szcénát.

Csak hab a tortán, amit a spicces szélsőjobboldali politikus – a videó idején Ausztria legnagyobb ellenzéki pártjának elnöke, a videó megjelenésekor az ország alkancellárja – mondott: „magyarországi állapotokat” szeretett volna az osztrák médiában (annyira azért még ő sem hülye, hogy az egészségügyben kívánna olyan állapotokat), és a bosnyák egyetemista által játszott orosz kamuoligarcha pénzével akarta volna megszerezni nemcsak Ausztria, de Európa egyik legolvasottabb bulvárnapilapját, az osztrák lélek tükrét, a Kronen Zeitungot.

Elvégre ha a fedetlen keblekre, aranyos kiscicákra és a „mi történt Leobenben kora délután” jellegű érdekfeszítő hírekre specializálódott újság kicsit – hogy magát a politikust idézzük – „megpusholja” az FPÖ-t, akkor még az első hely se lenne kizárt.

A politikus annyira fel akart vágni a szőke bosnyák egyetemista lánynak – elvégre a feleségét otthon hagyta, csak barátjának, egy másik szélsőjobboldali politikusnak a szintén boszniai (bár szerb) felesége jött el, de ez legyen a barátja baja, Strache nyugodtan csajozhatott –, hogy azzal menőzött, hogyan finanszíroztatja pártját illegálisan, azaz a hivatalos pártfinanszírozási szabályokat megkerülve.

Strache huszonnégy óra alatt múlttá lett

2019. május 17-én Trieszben ültem egy szállodában, egy azonnalis cikkem nyomán egy konferencián beszéltem arról, hogy miért legyen Trieszt egy új Európa fővárosa, és vártam, hogy egy barátom megérkezzék Padovából. Már indultam volna a pályaudvarra, amikor még egyszer ránéztem az e-mailjeimre (péntek délután volt), a Süddeutsche Zeitung osztrák hírlevele pedig hatalmas felkiáltójelekkel jött be: rendkívüli leleplezés. És jött a sztori, amit a magyar sajtóban az Azonnali írt meg legelőször.

HEINZ-CHRISTIAN STRACHE, A FELVÉTEL IDEJÉN MÉG A LEGNAGYOBB ELLENZÉKI PÁRT ELNÖKE, A FELVÉTEL KIKERÜLÉSEKOR AZ ORSZÁG ALKANCELLÁRJA, EGY IBIZIAI VILLA MÉLYÉN ÁRULJA EL MEGLEPŐ ŐSZINTESÉGGEL A TERVEIT. 

A balliberális Süddeutsche Zeitung napilap és a szintén balliberális Spiegel hetilap egy olyan többórás felvételhez jutott, amely vélhetően 2017 nyarán készült egy ibiziai villában.

A szereplők: Heinz-Christian Strache, Johann Gudenus, becses neje és egy bosnyák egyetemista lány, aki orosz oligarchát játszik a történetben. A többiek magukat adták.

A videón Strache, aki akkor még ellenzékből készült a 2017 őszi előrehozott választásokra, arról beszél, hogy az orosz kamuoligarcha pénzén akarná megszerezni a Kronen Zeitungot, a lap révén meg az első helyet a választásokon. Cserébe megígéri, hogy majd kormányon a zsíros állami megrendeléseket nem az osztrák liberális Hans Peter Haselsteiner tulajdonolta Strabag, hanem a kamuoligarcha cége kaphatja meg. Azaz nem csak a médiában, de a gazdaságban is „magyarországi állapotokat” akarhatott.

Valamint elmondta, hogy az FPÖ-t hogyan tudja a kamuoligarcha támogatni anélkül, hogy ez az osztrák számvevőszéknek feltűnne: ne direkt a pártnak utaljanak (elvégre ott van egy szigorú limit, pláne külföldiektől kapott pénz esetében), hanem látszólag független szervezeteknek, amelyek majd a kampányban lászólag önzetlen módon FPÖ-párti plakátokat tesznek ki, rendezvényeket szerveznek, és hasonlók.

Nem telt el a videó közzététele után huszonnégy óra, Heinz-Christian Strache, aki akkor már (és még) alkancellár volt Sebastian Kurz első kormányában, felkereste a kancellárt, majd utána nyúzott arcú FPÖ-s miniszterek társaságban bejelentette: lemond minden kormányzati és pártbeli tisztségéről. 14 éven át állt Strache az FPÖ élén.

Elvileg Norbert Hofernek kellett volna átvenni tőle az alkancellárságot, de Kurz kapva kapott az alkalkalmon, és a koalíció folytatását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy Herbert Kickl, az FPÖ-s belügyminiszter is távozzék.

Kicklnek persze vajmi kevés köze volt Ibizához (ő eleve nem az élet császára, mint HC), de egyrészről ő tényleg az FPÖ Kövér Lászlója (azaz radikális jobboldalisága erős agyrémekkel társul), másrészről belügyminiszterként elég sok botrányt okozott (rendőrökkel vitette el például az alkotmányvédelemtől az orosz beavatkozási kísérletekről szóló dokumentumokat, amelyek végül sajnos-sajnos nem is kerültek elő Kickl minisztériumából, és eleve elkezdte FPÖ-sökkel telipakolni a rendőrséget, ami szintén ritkán szokott jó jel lenni).

Kickl leváltásába az FPÖ már nem ment bele, azaz lett egy másik, még nyúzottabb arcú sajtótájékoztató, ahol az FPÖ bejelentette: kilép a kormányból. Kurz nem látszott nagyon összetörni e hír hallatán – először kisebbségi kormány élén akarta folytatni az előrehozott választásokig, de az ellenzéki szociáldemokraták (SPÖ) megtették neki azt a szívességet, hogy bizalmatlansági inditvánnyal tavaly júniusban elmozdították, és így a kormányzati teher nélkül tudta magát teljes erővel belevetni a kampányba.

Az országot pedig a szepemberre előrehozott választásig az első női kancellár, az alkotmánybíróság egykori elegáns elnöke, Brigitte Bierlein irányította egy igazi szakértői-bürokrata kormányban (az alkancellár egy kiváló bécsi jogfilozófus, Clemens Jabloner lett).

A szeptember végi előrehozott választásokat az addigra már teljesen Kurzra szabott ÖVP – új színnel (a klerikális fekete helyett a vidám-modern türkizzel) és új névvel (Új Néppárt – Kurz Csapata) – történelmi győzelmet ért el: 37 százalékot kapott, ezzel hat százalékponttal szerzett többet, mint 2017 őszén. Az FPÖ összeomlott: a HC Strache nélkül (bár még feleségével) induló párt tíz százalékpontot zuhant, csak tizenhat százalékot kapott. Semmit nem profitáltak az egész ibiziai botrányból a Kurz-kormány parlamenti megbuktatását kezdeményező szocdemek, akik majdnem hat százalékpontot zuhantak, és csak épphogy ugrották még meg a húsz százalékot. Kurz mellett a másik nagy győztesek a Zöldek voltak, akik 2017-ben még a parlamentből is kiestek, de 2019-ben tíz százalékpontnyi többlettel 13 százalékot értek el.

KURZ KIRÚGTA AZ FPÖ-T, A NORBERT HOFER (JOBBRA) ÁLTAL ÁTVETT PÁRT ÖSSZEOMLOTT, KURZ PEDIG A WERNER KOGLER (BALRA) VEZETTE ZÖLDEKKEL ÁLLT ÖSSZE.

Kurz nem folytatta a kormányt az FPÖ-vel, megszületett idén januárra Ausztria első konzervatív-zöld kormánya, amit én akkor „a boldog emberek kormányaként” írtam le, elvégre az ÖVP és a Zöldek szavazói között ideológiailag sok különbség van (az ÖVP inkább jobbról, az ökopárt meg balról egy polgári erő), társadalmi státuszukat, jövedelmüket, életkedvüket, elégedettségüket nézve nagyon is közel állnak egymáshoz: boldog emberek a dühös és vesztes balosokkal és szabadságpártiakkal ellentétben.

Az elmúlt egy év tanulsága: Ausztria nem Magyarország, Kurz nem Orbán

Az egész ibiziai videó utáni Ausztria bebizonyította: hiába akart egy ottakringi proligyerek „magyarországi állapotokat”, nyugati szomszédunk politikai immunrendszere és kultúrája fényévekre van a magyarországitól.

Ausztriában az illiberalizmus egy egyszerű videón elcsúszott, amelyen nem hangzottak el durvább dolgok puszta ötletként, mint amit az immáron tíz éves orbáni oligarchia Magyarországon talán egy délelőtt szokott valósággá tenni:

a média leuralása, illegális pártfinanszírozás, állami pénzek kiszervezése, az orosz befolyás növelése. Amit Strache akart, az Magyarországon realitás – Ausztriában pedig azonnali kormánybukást és az ezen orbáni célokat megfogalmazó politikus teljes kiszorítását eredményezte, elvégre Strachét végül tavaly decemberben még saját pártja is kihajította, mint azt a bizonyos macskát bizonyos dolgot csinálni. Valahogy úgy képzeljük el,

mintha Magyarországon Orbán legelső illiberális és oligarchikus ötlete (nem is tette) ahhoz vezetett volna, hogy kizárják a saját pártjából, és mondjuk Pokorni Zoltán nyeri meg hatalmas többséggel az előrehozott választásokat.

AZ IBIZAI VIDEÓ KIROBBANÁSA ELŐTT PÁR HÉTTEL MÉG ORBÁN VIKTOR HEINZ-CHRISTIAN STRACHE ÉS SEBASTIAN KURZ EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT AJÁNLOTTA KÖVETENDŐ PÉLDAKÉNT AZ EURÓPAI KONZERVATÍVOKNAK. FOTÓ: ORBÁN VIKTOR / FB

Sebastian Kurz igazából 2019-ben kapta meg a lehetőséget, hogy megmutassa, mit is akar. Ahogy akkori győzelme másnapján írtam: „A mostani eredmény ismét megmutatta, hogy Kurz tényleg egy politikai tehetség – és ezt csak még inkább alátámasztaná, ha igazak lennének a pletykák, miszerint ő állhatott az ibizai videó mögött. De eddig csak azt láthattuk, mit tud Kurz. Mit is? Hihetetlenül jól és gyorsan átvenni egy egész pártot, majd az egész országot. Politikai tehetsége vitathatatlan. Most már azonban azt is meg kéne mutatni, mit is akar elérni.”

Kurzot a nyugati média – amelynek általában kevés fogalma van Közép-Európáról, a finom különbségeket meg pláne nem érzi – folyamatosan osztrák Orbánként írta le, egy nagyokos német szocdem még azt is állította, hogy a kuruc Orbánnal és a labanc Kurz-cal „az új Ausztria-Magyarország” születne meg; hasonló sületlenséget írt a német gazdasági napilap, a Handelsblatt. A „mértékadó” Newsweek hetilap pedig volt szíves majdnem hitleri pózban ábrázolni a fiatal kancellárt egyik címlapján.

ÍGY LÁTTA A NYUGATI SAJTÓ SEBASTIAN KURZOT. FOTÓ: NEWSWEEK

Kurz mégsem lett baby-Hitler, ahogy jósolták

Mit is ért el ez az „új Orbán”, aki állítólag – ha lehetett hinni a német sajtó jólértesültségének – még a V4-be is bevitte volna országát? Mit is tud felmutatni ez „a baby Hitler”, ahogy a német balliberális humorlap, a Titanic szellemeskedett róla, aki – amint Carola Rackete, az olasz kikötőkbe olasz tengerészek életét veszélyeztetve illegálisan behajozó önjelölt messiás írta – „ökofasizmust” vezetett volna be Ausztriában? Például azt, hogy ellentétben a német szocdemekkel, a Titanic-kal vagy Racketevel

Kurz sikeresen megállította a szélsőjobboldalt, amely ma Ausztriában – ellentétben Németországgal – a padlón hever.

Például azt, hogy – megint ellentétben Németországgal – elsőként alkotott konzervatív kancellárként szövetségi kormányt a Zöldekkel, amelyben – megint ellentétben Németországgal – több nő ül, mint férfi. Ennyit akkor arról, hogy ki a „baby Hitler” meg az „ökofasiszta”.

Miközben a baloldal Európa legtöbb országában beleszerelmesedve marginális csoportokba csak dühödt reakciókkal akarná legyőzni – de ezekkel éppen még inkább segítve – a szélsőjobboldalt, Kurz – a szó legnemesebb értelmében: néppártiként – a többséget tudta megnyerni a szélsőjobb ellenében egy egyszerre a biztonságot és a környezetvédelmet is ígérő kormánynak.

És nem a visegrádi négyekbe vitte be Ausztriát – amelynek feltételezése az egész bécsi diplomácia félreértésén alapult –, hanem egyrészről sikeresen jelent meg Közép-Európában komolyan vehető hangként európai porondon (amint a mára megszűnt Magyar Nemzetben írtam 2018 elején), másrészről ügyes (naja, bécsi elegancia) politikájával inkább Ausztria köré tudott több, egykori Habsburg-utódállamot kapcsolni, amely együttműködésekből valahogy mindig azon Magyarország marad ki, amelyet a nyugati média szerint Kurz másolni akart volna.

Sebastian Kurz ma egy konzervatív-zöld kormány élén polgári politikát folytat, amely valóban elsősorban azoknak kedvez, akik dolgozni akarnak és tudnak, de nekik cserébe – ellentétben Orbánnal – nemcsak munkát, de jólétet is tud biztosítani.

A mostani járványügyben pedig megmutatta: egyszerre tud gazdaságilag hatékonyan és szociálisan reagálni. Még a kancellárt nem éppen kedvelő Der Standard napilap is elismerte: Kurz szociáldemokrata követeléseket is megvalósít, elég csak a Kurzarbeitgeldre gondolni, ami magasabb, mint Németországban.

Hogy mennyire a baloldal nem érti a társadalmi folyamatokat, mutatja: azon problémáztak például, hogy Kurz beszédeiben mindig „kedves osztrákokhoz” fordul, és a kritika szerint ezzel kirekeszti az Ausztriában különösen a stratégiai ágazatokban dolgozó bevándorlókat. Miközben ezzel éppen ők rekesztik ki őket, elvégre a vád azt is jelenti, hogy szerintük „a kedves osztrákoknak” ne lehetne része a bosnyák ápolónő, a horvát szemetesember vagy a magyar szakács.

Sebastian Kurz karizmatikus és elegáns politikus – mindhárom szó nagyon fontos, főleg a politikusé,

elvégre politikai tehetség kell ahhoz, hogy úgy vigyen győzelemre egy jobboldali pártot, hogy közben kormánya igenis sok szociális intézkedést is megvalósít, és főleg hagyja, hogy a zöldek meg mondjuk a közlekedéspolitikában igazi zöld ötleteket vihessenek végbe.

Ha a baloldal fel szeretne ezzel szemben lépni, akkor persze nem árt, ha karizmatikus vezetőket talál (és Ausztriában Bruno Kreiskyk vagy Franz Vranitzkyk voltak egykoron az SPÖ élén, akik még elegánsak is tudtak lenni), illetve ha nem csak marginális identitásproblémákban merül el – de a legfontosabb: ha politikusként viselkedik újra.

Az biztos, hogy Sebastian Kurz ma egyedül áll ilyenként az osztrák politika porondján. Nem véletlenül írta Hans Rauscher, a Der Standard vezető kolumnistája is – igaz, ő kissé szomorúan –, hogy

Kurz-cal „egy hosszú türkiz (jobboldali – a szerk.) hegemónia” előtt áll az ország.

Az SPÖ – mint egykoron a két világháború között is – bécsi regionális párttá kezd válni (és ott, mint a két világháború között is, kiválóak). De ellentétben a két világháborúval, amikor az akkori türkiz (azaz még fekete) hegemónia végül ausztrofasizmusban végződött (igaz, azért is, mert a német fenyegetéssel szemben más nem maradt erőként a politikában), Kurz egy olyan modern konzervativizmust testesít meg, amely nőiesebb, szociálisabb, progresszívebb – azaz a konzervativizmusból éppen annak pragmatizmusát képviseli, nem a múlt terheit.

Mivel ma Európában egy visszavonuló Merkel, egy papír-Napóleon Macron vagy a keleti tagállamok frusztrált, kisebbrendűségi komplexusos autokratái határozzák meg a politikát, nagy szükség lehet majdan ott is egy ilyen politikusra.

És ne feledjük: Sebastian Kurz még csak idén ünnepli majd 34. születésnapját.

NYITÓKÉP: Sebastian Kurz a 2019-es választási kampányban / Bakó Bea, Azonnali

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől
Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek