+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám, Bakó Bea
2020. május 14. csütörtök, 15:39
A dunaújvárosi jobbikos polgármester pedig attól tart: így akár az ő pénzükből hosszabbíthatják meg a felcsúti kisvasutat.

Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes szokás szerint éjszaka beadott törvényjavaslata ahogy mindig, most is nagyot szólt: ha átmegy a javaslat, kormány rendelettel elveheti a helyi városvezetésektől azokat a gazdasági övezeteket, amelyeken legalább 5 milliárd forint teljes költségigényű, munkahelyteremtő és -megtartó beruházásokat hoznak létre, és a megyei önkormányzatokra bízná őket. Úgy tűnik, ennek volt előhírnöke a gödi Samsung-gyár ügye is. 

 

A javaslatban nem nehéz észrevenni a pártpolitikai szándékot, hiszen ameddig a helyi önkormányzatok közül sokat átvett 2019 őszén az ellenzék, addig a megyei önkormányzatok továbbra is egytől egyig fideszesek.

 

A javaslat azért is érdekes, mert tulajdonképpen a segítségével ki lehetne venni a város beruházással érintett részét az önkormányzat jogalkotása alól, és az érintett övezetekben a megyei önkormányzat szedhetné az iparűzési adót is.

 

A javaslatról a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy az „régi igazságtalanságot orvosolna” és azt tenné lehetővé, hogy a nagy adóbevételeket helyben több településen lehessen szétosztani”. Ezt megelőzően, szerda délután a Miniszterelnökség egy közleményt is kiadott, amelyben azt írták: mindez nem fog a megyei jogú városokra és a fővárosi kerületekre vonatkozni.

 

Ennek az ígéretnek a jogi alapja azonban egyelőre elég homályos, ugyanis a Semjén által beadott törvényjavaslat nem tartalmaz ilyen kivételeket, ellenkezőleg: kifejezetten minden települési önkormányzatra vonatkozik, és azt is hangsúlyozza, hogy ez alatt a fővárosi kerületet is érteni kell. Ráadásul módosító javaslatok sem szerepelnek a javaslatnál a parlamenti rendszerben.

 

Az ügyben már részletesen nyilatkozott az Azonnalinak Pécs ellenzéki polgármestere, Péterffy Attila, azonban több várost is megkerestünk azzal a kérdéssel, hogy náluk mely beruházásokat érintheti a javaslat, illetve terveznek-e bármilyen jogorvoslattal élni, ha átmegy a törvény.

 

A legkonkrétabban Érd ellenzéki színekben indult polgármestere, Csőzik László reagált: Csőzik szerint az osztrák autómotor-fejlesztő üzem, az AVL lehet érintett „13-15 milliárdos főösszeggel, amennyiben előtte kiemelt jelenőségű beruházássá nyilvánítják”,

 

ez pedig 150-200 millió forintos helyi iparűzésiadó-kieséssel járna.

 

Ennek fényében talán nem is meglepő, hogy Érd vezetése messzemenőleg ellenzi Semjén javaslatát, különösen azért, mert a város még egy VEKOP-os vállalkozói inkubátorházra szánt pénzt is elköltötte a közműellátottság fejlesztésére.

 

Dunaújváros fizethetné a felcsúti kisvasutat

 

Bár külön cégeket nem emelt ki, nem örül a törvényjavaslatnak Dunaújváros jobbikos polgármestere, Pintér Tamás sem. „A dunaújvárosi emberektől elveszik a pénzt, amit a megyei önkormányzat kap meg. Ők ezt saját működésükre és más megyei településekre költhetik. Így fordulhat elő akár az is, hogy a dunaújvárosiak pénzéből hosszabbítják meg a felcsúti kisvasutat. Ez elfogadhatatlan.”

 

Tatabánya független színekben, de ellenzéki támogatással nyert polgármesterének sajtóosztálya is válaszolt. Szerintük a javaslatban eleve nincs tisztázva sok dolog: nincs tisztázva, hogy a már folyó, vagy a jövőben megkezdett beruházások értéke szerint választják-e ki az érintett beruházásokat, de a törvényjavaslatban található „közvetlen környezet” kifejezés is sokmindent jelenthet. 

 

„Mindezek alapján az adóbevételkiesés 500 milliótól 6 milliárdig is terjedhet a tavalyi teljesítményt figyelembe véve, ami természetesen a járvány miatt jelentősen változhat, ahogy a beruházások mértéke és ütemezése is”

 

– tippeltek.

 

Székesfehérvárra és Hódmezővásárhelyre nem vonatkozik

 

Kérdéseinkkel próbáltunk elérni fideszes vezetésű városokat is. Közülük Cser-Palkovics András válaszolt Székesfehérvárról, de ő egyelőre nem érzi magáénak a kérdést: „Tanulmányozzuk a javaslatot. Úgy látjuk, nincs olyan beruházás Székesfehérváron, amelyet ez a javaslat érintene.”

 

Hasonlóról számolt be Hódmezővásárhely polgármestere, Márki-Zay Péter is, valószínűleg ott sincs 5 milliárd forint teljes költségigényű, munkahelyteremtő és -megtartó beruházás, viszont véleménye azért van a dologról. „Ez valószínűleg nem érinti Hódmezővásárhelyet, de más városokat sajnos igen.

 

Úgy tűnik, Orbán megijedt, hogy nem lesz folytatása a koronavírus-járványnak, és gyorsan megtette, amit megálmodott, hogy még jobban ellehetetlenítse az önkormányzatokat, vagy megfélemlítsen magánembereket.”

 

Márki-Zay biztos benne, hogy lép valamit az ellenzéki polgármestereket tömörítő Szabad Városok Szövetsége (erre utalt az Azonnalinak szerdán a pécsi polgármester is, esetleges tüntetéseket is belengetve), és bár konkrétumot nem árult el, valami eddigieknél látványosabb dolgot terveznek. „Többször is fordultunk már a magyar kormányhoz petíciókkal, annak nem volt semmi hatása. A kormánypárti média meg sem említi ezeket. Valószínűleg valami más megoldásra is szükség lesz.”

 

FOTÓ: Semjén Zsolt / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Mivel nem látnak garanciát arra, hogy ne kerülhetnének megint politikai nyomás alá, maradnak mindenképpen Bécsben.

„Nem várhatja el tőlem, hogy egy nappal később már egy teljesen kidolgozott tervvel állok elő” – védekezett a brit miniszterelnök szóvivője.

A széndioxid-kibocsátás éves növekedése 2021-ben a második legmagasabb lehet a 2008-as világválságot követő felépülés óta – mondja a Nemzetközi Energiaügynökség.

Mélyülnek tőle a társadalmi egyenlőtlenségek, indokolja mindezt a világszervezet.

Az Ibizába belebukott politikus azt kéri volt pártjától, hogy vegyék vissza. A párt közben azon vitázik, mennyire álljon bele a lockdownellenességbe.

A szállításügyi miniszter közben cukornádültetvényen pöffeszkedő ültetvényesnek nevezte a miniszterelnököt.

A hét kérdése

A brit ellenzék vezetőjét személyesen egy bathi kocsma tulaja dobta ki, amiért pártolta a hosszan eltartó járványügyi lezárásokat. Magyarországon ki ne ihasson, ha lesz nyitás?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás