+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Varsányi Bence
2020. május 13. szerda, 19:01
A részletes epidemiológiai adatokat Kína nem osztotta meg a nagyvilággal, pedig sokat tanulhattunk volna belőlük. Most oknyomozó portálok szivárogtattak.

A Foreign Policy és a 100Reporters oknyomozó portál birtokába jutott egy zárt koronavírus-adatbázis a kínai hadsereg egyeteméről, melynek

 

a számai megegyeznek az egyetem által létrehozott és rendszeresen frissített vírustérképen mutatottakkal, viszont sokkal részletesebb információk vannak benne, mint a nyilvános térképen.

 

Ez a létező legnagyobb adathalmaz a koronavírusos esetekről Kínában, mintegy 230 várost érint és olyan pontos helymeghatározások vannak benne, mint hogy március tizennegyedikén, az adat gyűjtésének időpontjában egy KFC-ben regisztráltak egy fertőzöttet.

 

A részletesség mellett viszont néhol inkonzisztens az információ, és nem világos az sem, hogy pontosan mi számít benne regisztrált esetnek és ki számít gyógyultnak, ahogy egyelőre azt sem tudni, hogy elég átfogóak-e az adatok ahhoz, hogy cáfolják a Peking által hivatalosan közölt számokat. Ettől függetlenül

 

az adatbázis mindenképpen értékes információforrás lenne az epidemiológusoknak a járvány terjedéséről világszerte.

 

Úgy tudni, hogy Kína eddig nem osztotta meg ezeket az információkat senkivel, ezért a cikket közösen publikáló két oldal habár biztonsági megfontolásokból egyelőre nem publikálja a 640 ezer sornyi adatot, megpróbálja eljuttatni azokat az abból dolgozni tudó kutatóknak.

 

ÍGY NÉZ KI A KÍNAI NEMZETI VÉDELMI TECHNOLÓGIAI EGYETEM KORONAVÍRUS-TÉRKÉPE, LEGALÁBBIS A FOREIGN POLICY KEDDI KÉPERNYŐFOTÓJA SZERINT, MERT JELENLEG NEM TÖLT BE RENDESEN AZ OLDAL. A TÉRKÉP SZÁMAIT AZ EGYETEM AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS A NEMZETI EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁG ADATAIBÓL, ILLETVE NYILVÁNOS FORRÁSOKBÓL HATÁROZHATTA MEG.

 

A Kínai Kommunista Párt vezette országot számos kritika érte az utóbbi hónapokban, egyre nőtt a bizalmatlanság a kormány felé a homályos kommunikáció miatt, az amerikai Missouri állam pedig még be is perelte az ázsiai országot a koronavírus körülötti titkolózásért.

 

A lassan általános bizalmatlanságon az sem javított, hogy április elején kiderült, hogy Kína összejátszott az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), a hónap közepén pedig Pekingnek hirtelen eszébe jutott bevallani nagyjából 1300 halálesetet a járvány kiindulási pontjából, Vuhanból.

 

Peking szerint a járvány kezdete óta 84 ezer eset és 4600 haláleset volt az országban, de a közös cikk szerzői azt pedzegetik, hogy

 

azért korlátozhatják szándékosan a hozzáférést a kínai adatokhoz, mert a kormány még titkol valamit és fél, hogy a tudósok a részletes adatokból leleplezhetik őket.

 

CÍMLAPRAJZ: Papp Zsófia / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ezzel péntekre is csökkent az aktív esetszám, de sajnos 8 beteg belehalt a vírusba. Grafikonokon a részletek!

Noha a horvát belügyminisztérium továbbra se engedélyezné a tengerparti városnak a magyar időkben használt trikolórt, a baloldali többségű közgyűlés egy trükkel megkerülte Zágrábot.

Az Azonnali úgy tudja, Eszes Ádám nem a jobbikos kilépési hullámmal összefüggésben távozik a Jobbik portáljától.

Az egészségügyi tanácsnok szerint a budafokiak több, nem egészen konstruktív megjegyzést tettek az ehhez szükséges megállapodáshoz, így elhúzódott minden.

A Dél-dániai Egyetem kutatóinak robotja ráadásul pontosabban is tesztel, mint az emberek.

A hét kérdése

Hiába vagyunk EU-tagok, a járvány előtti határforgalmat először nem valamelyik uniós szomszéddal, hanem a nem EU-tag Szerbiával állítottuk vissza. Mi ennek az oka? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Ki nyerheti az amerikai elnökválasztást? Szakértők vitatják meg az American Corner május 28-i eseményén!

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

Ezt is szerettétek

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Hogyan élik meg a koronavírus-járványt a különböző generációk? Kiknek a legnehezebb most, és miért jött elő a nyugdíjasbashing?

Twitter megosztás Google+ megosztás