A vádlottak padján: Horthy Miklós

Ungváry Krisztián legújabb könyvében a kormányzó mozgásterét és felelősségét boncolgatja 1920 és 1944 között. Felelősségre vonható-e a Horthy a holokauszt miatt? Jogszerűtlen volt-e a világháborúba való belépés? És ha kényszerpályán is mozgott Horthy, államférfiúi teljesítmény-e a sodródás az árral? Könyvrecenzió az Azonnalin!

Újfajta megközelítésben mutatja be Ungváry Krisztián Horthy Miklós kormányzói tevékenységét. A történész ahelyett, hogy sokadszor elismételné a jól ismert érveket pro vagy kontra, témák szerint csoportosítva, illetve kortársak párhuzamos döntésein keresztül mutatja meg, milyen mértékben nem volt kényszerpályán a kormányzó.

Miért kell 2020-ban Horthyról könyvet írni?

A tudomány akkor sem képes összebékíteni vélekedéseinket, ha azok a tényekre vonatkoznak, nem kivétel ez alól a történettudomány sem. Az emberek (akik közé ugye a történészek is tartoznak) között alapvető és tartós különbségek mutatkoznak abban, ahogyan a kockázatokat értékelik és értelmezik, akár a jelenben, akár egy múltbéli szereplő bőrébe bújva. Kiváló példa erre Horthy Miklós kormányzói teljesítménye, ami finoman szólva is, megosztó, értsd: ugyanolyan racionális gondolkodású emberek, ugyanazon tényekből kiindulva egészen más végkövetkeztetésekre jutnak ennek megítélésekor.

Mivel a kommunizmus alatt Horthy tisztelete fel sem merülhetett, a rendszerváltás után lett csak lehetőség az abszolút feketére festett Horthy képet árnyalni. Az azóta eltelt időszak emlékezetpolitikai csatározásai erről szólnak: ha nem éjsötét, a szürke melyik árnyalata legyen a köztudatban a kormányzó személyéhez, politikai teljesítményéhez rendelve?

A kormányzó egy ideális projekciós felület a lövészárkok számára, mert az egyik oldalnak megtestesíti a konzervatív militáns nacionalizmust, és árad belőle az autoritás, míg más vélemények szerint egy mélységesen XIX. századi figura volt a XX. században, aki nem fogta fel az idők szavát, és megpróbált úgy kakaózni esténként a Budai Vár erkélyén, mintha onnan még mindig a Monarchiára tekintene le. Ungváry Krisztián inkább az utóbbiaknak szolgáltat érveket új könyvében, melynek címe: Horthy Miklós – a kormányzó és felelőssége 1920-1944.

Vádiratnak beillő monográfia

A könyv maga nem tartalmaz történettudományi nóvumot, de a téma megközelítése már igen. A kormányzói karrier kronologikus bemutatása helyett a történész különböző témák és események kapcsán elemzi az ellentengernagy lehetőségeit és attitűdjét az adott problémákhoz. Ezek a témák a következők:

+ államfői teljesítmény békeidőben,

+ a háborús évek (különös tekintettel a  szovjetek elleni hadba lépés jogszerűségére és indokoltságára, illetve a német megszállásra),

+ a kormányzó döntései a német megszállás alatt,

+ Horthy fajvédő nézetei.

Ungváry Krisztián ezen fejezetekben rendre amellett érvel: a kormányzó mozgástere közel sem volt olyan korlátozott, kényszerpályán mozgó, mint ahogy azt hívei láttatni szeretnék (ld. Incze Mózes: Horthy Miklós kora című festményét). Ezt egyrészt korabeli dokumentumokkal és jegyzőkönyvekkel támasztja alá, de Horthy kortársainak döntéseivel is: az ugyanolyan korú, és azonos helyzetben lévő finn Mannerheim marsall politikája a Szovjetunióval Ungváry szerint megmutatja, hogy

vagy ha kell, hőssé válik, mint az Alcázar védőinek falangista parancsnoka a spanyol polgárháborúban, aki végighallgatta fia agyonlövését a telefonban, de nem adta fel az erődöt.

Ungváry monográfiájából kirajzolódik egy szenilizmussal küzdő, befolyásolható, tehetségtelen politikus, akinek ideológiája „vulgáris jobboldali előítéletekből tevődik össze”.  

Nem ettől lesz azonban a könyv vádirat: a történész bizonyítékai alapján Horthy jóval korábban tudomást szerzett a zsidók deportálásáról, mint hogy az az emlékezetének feltétlenül kényelmes lehetett, és az eleve antiszemita kormányzó (aki komolyan hitt a Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben) országából úgy deportálták a vidéki zsidóságot, ahogyan a szintén szövetséges Romániában, az 1941-ben megszállt Franciaországban, vagy Bulgáriában egyáltalán nem.

Mi vagy ki kényszerítette akkor a kormányzót, és

Ha Horthy tehetséges politikus volt, aki ráadásul töretlenül hitt az angolok (és amerikaiak) fölényében, miért nem próbált meg viszontbiztosítást kieszközölni az antanthatalmaktól a visszafoglalt területekre, és miért elégedett meg Hitler garanciájával, ami 1945-re pontosan tudjuk, mennyit ért? 

Természetesen Ungváry Krisztián megadja a kormányzónak az elismerést, amikor az jár neki. Dícséri az előrelátását, amikor Gömbös Gyulát hatástalanítja, vagy Imrédy Bélát kibuktatja.

De a könyv kellemetlen választás elé állítja a Horthy-hívőket:

Ha viszont önálló aktor volt, akkor felelősséggel tartozik azokért az eseményekért, amik 1920-1944 között Magyarországon lefolytak, a húszas évek gazdasági fellendülése mellett a jogfosztó-jogkorlátozó törvényekért, az ország II. világháborúba való belekormányzásáért, és hogy a döntő pillanatban, amikor fia életével zsarolták, minden emberi együttérzésünk mellett ki kell mondani, hogy az egyenruháról kiderült: jelmez volt csupán. 

BORÍTÓKÉP: Ladislav Luppa / Wikimedia commons