Maradhat Gajda a fővárosi bizottság élén, ha rendet csinálnak Kispesten

Szerző: Hutter Marianna
2020.05.08. 10:23

Csütörtökön összeült Karácsony Gergely, valamint az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum fővárosi frakcióvezetői a korrupciógyanúba keveredett kispesti polgármester Gajda Péter fővárosi bizottsági kinevezése miatt. A Momentum akkor bólint rá a kinevezésre, ha a kispesti vagyonkezelő céget átvilágtítják és a vezetőjét leváltják, és továbbra is lesz pénz a korrupciót kivizsgáló bizottságra. Ezzel a többi párt, még az MSZP is egyetértett, mondta az Azonnalinak Soproni Tamás.

Maradhat Gajda a fővárosi bizottság élén, ha rendet csinálnak Kispesten
„A jövőben korábban kezdeményeznek egymással egyeztetést az egymással szövetséges pártok arról, ha olyan személyt neveznének ki egy fővárosi bizottság élére, aki valamelyikük számára problémát jelenthet.

Erről megállapodtak a fővárosi közgyűlés frakcióvezetői csütörtökön” – nyilatkozta az Azonnali megkeresésére Soproni Tamás, a hatodik kerület momentumos polgármestere, aki a párt fővárosi frakcióját is vezeti. Az egyeztetésen Soproni mellett részt vett még Karácsony Gergely főpolgármester, az MSZP-s Horváth Csaba, a DK-s Gy. Németh Erzsébet és a párbeszédes V. Naszályi Márta.

A kérdés azért merült fel, mert mint az Azonnali írt róla, a Momentum nehezményezte, hogy a korrupciógyanúba keveredett Gajda Péter kispesti szocialista polgármester került a főváros egyik bizottságának elnöki posztjára, ráadásul éppen azéra, amelyik az összeférhetetlenség, illetve a vagyonnyilatkozatok ellenőrzéséért is felel. Az ügyön egyébként nemcsak a Momentum, de – a fővárosi közgyűlésbe be nem jutó – LMP és a Jobbik is kiakadt, és kérték Gajda kinevezésének visszavonását.

Karácsony Gergely főpolgármester viszont arra hivatkozva nem kívánt Gajda kinevezésén változtatni, hogy a pártok megállapodása szerint az MSZP kapta az illetékes bizottság elnöki posztját, és hagyományosan a főpolgármester nem szól bele a pártok jelölésébe. 

Mi is a gond Gajda Péter jelölésével?

Gajda Péter kapcsán egyébként amiatt merült fel a korrupciógyanú, mert az egyik kispesti szocialista önkormányzati képviselőről, Lackner Csabáról még a tavaly őszi önkormányzati kampány során olyan hang- és videófelvételek kerültek elő, amelyek alapján úgy tűnik, hogy a kerület vagyonán egyesek nyerészkedtek, és felmerült ennek kapcsán Gajda neve is. Gajda Péter cáfolta az érintettségét, az Azonnalinak arról írt, hogy soha semmilyen törvénytelenséget nem követett el, a fővárosi bizottsági elnöki posztot sem szívesen vállalta el.

A vádak tisztázására egyébként Kispesten felállt egy önkormányzati vizsgálóbizottság, amelynek április végén járt le a mandátuma, ám Gajda személy szerint nem tartaná szükségesnek annak meghosszabbítását a koronavírus-járvány okozta helyzet ellenére sem. Hogy miért, azzal kapcsolatban többek közt arról beszélt az Azonnalinak: beigazolódtak azon félelmei mely szerint ez a bizottság csupán arra lesz jó, hogy médiafigyelmet biztosítson néhány közszereplőnek és további lehetőséget az őt és az önkormányzatot ért „lejárató kampány” folytatására.

A politikus ártatlansága mellett pártja, az MSZP is kitart. Igaz, a szocialistáknak különösen fájna bármelyik polgármesterük kezét elengedni a fővárosban, hiszen nemrég kettő közülük a DK-hoz igazolt.

Miről volt még szó a csütörtöki egyeztetésen?

Mint Soproni Tamás elmondta, a Momentumnak az igazság kiderítése a fontos, vagyis hogy történt-e korrupció Kispesten. Ezért számukra csak akkor fogadható el Gajda kinevezése, ha a kispesti önkormányzat biztosítja a vizsgálóbizottság működéséhez szükséges erőforrásokat, illetve betartják azt a korábbi kispesti ellenzéki megállapodást, mely szerint a kerületi vagyonkezelő céget egy független cég átvilágíthatja. Ennek része az is, hogy a vagyonkezelő jelenlegi vezetőjét, Kránitz Krisztiánt leváltsák, akinek a neve ugyancsak elhangzik a korrupciógyanút felvető felvételeken, igaz, ezeket ő maga rágalomnak minősítette.

A fent említett feltételeket nemcsak az MSZP támogatta, de a többi párt is – mondta Soproni Tamás, aki szerint „megnyugtató volt” a frakcióvezetők leülése.

Egyébként a politikusok arról is döntöttek: további egyeztetést is tartanak, erre a pártok budapesti vezetői fognak résztvevőket delegálni, akik a pártok kispesti politikusaival fognak leülni.

FOTÓ: Gajda Péter / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek