Kizárnák a német zöldek a menekült- és lockdown-kritikus politikusukat

Szerző: Techet Péter
2020.05.04. 19:35

Boris Palmer legutóbbi nyilatkozatával, amiben kétségbe vonta az idős emberek koronavírustól való megmentésének szükségességét, betelt a pártjánál a pohár. Nem indulhat ezentúl zöld színekben, és megindul ellene a kizárási eljárás, ami akár persze éveket vehet igénybe.

Kizárnák a német zöldek a menekült- és lockdown-kritikus politikusukat

Boris Palmer, a sváb Tübingen zöld polgármestere nemrég azt nyilatkozta, hogy

olyan emberek életét mentendő történnek most a korlátozások, „akik egy fél éven belül úgyis meghaltak volna”.

A Sat1 magántévének a politikus Wolfgang Schäuble múlt heti interjúját kommentálta, amiben a Bundestag kereszténydemokrata elnöke arra mutat rá (alkotmányjogilag amúgy teljesen helyesen), hogy a német alaptörvényben nem az élet, hanem az emberi méltóság a legfontosabb, korlátozhatatlan alapérték, márpedig a mostani járványügyi korlátozásokat az életvédelemmel indokolja a politika.

Boris Palmer valóban szerencsétlenre sikeredett félmondata kiverte a német közéletben a biztosítékot – különösen saját pártjánál, a Zöldeknél. Palmer az őt ért bírálatokra a neokonzervatív Welt am Sonntagba írt cikkében úgy reagált: Németországban „a demokrácia a vitakultúra súlyos fertőzöttségében szenved”.

A párt szövetségi társelnöke, Annalena Baerbock hétfőn erre már bejelentette: a párt megvonja a támogatását Palmertől, ugyanis

a politikus „nem szép gyakorisággal, tudatosan provokálva helyezkedik szembe a zöldek alapértékeivel, amennyiben is kirekeszt embereket”.

A döntés egyelőre csak annyit jelent, hogy ha Palmer 2022-ben ismét elindulna Tübingenben a főpolgármesteri tisztért, nem használhatja a zöldek lógóját, nem tekintheti magát a párt jelöltjének. Robert Habeck, a párt másik szövetségi elnöke meg azt mondta: elfogyott a türelme Palmerrel. Közben mostanra több, mint száz zöld párttag szorgalmazza, hogy induljon meg Palmer kizárása.

A német pártok belső működése azonban nagyon demokratikus, azaz egy kizárási eljárás – ha a kizárandó nem veszi magától a kalapját – elég hosszadalmas. A német szociáldemokraták például 2010 óta próbálják meg az iszlámellenes és neoliberális nézeteiről ismert Thilo Sarrazint kitessékelni a pártból, és csak most kapott az eljárás zöld jelzést, de Sarrazin jelezte: továbbra is harcolni fog az SPD-s párttagságáért.

Mindig is jobbra állt a zöld irányvonaltól

Palmer eddig is kilógott a pártból, ugyanis 2015-től kezdve élesen bírálta a merkeli (és a Zöldek által is támogatott) humanista menekültpolitikát. 2015-ben kijelentette: „nincs mindenki számára hely“ Németországban. Ennek kapcsán írt könyvét az Azonnali itt recenzálta.

A ZÖLD POLITIKUS KONZERVATÍV IMIDZSEL VETT RÉSZT A HELYI ÉS ORSZÁGOS POLITIKÁBAN. ITT ÉPPEN SÖRFESZTIVÁLT NYIT MEG TÜBINGENBEN. FOTÓ: BORIS PALMER / FB

De már korábban is világos volt, hogy a politikus a zöldpárt jobbszárnyán van. A 2013-as választási kampányban

bírálta például saját pártját, amely egy szerinte túlságosan baloldali, újraelosztó adópolitika mellett kötelezte el magát,

és ezzel szemben azt szorgalmazta a jómódú Tübingen polgármestereként, hogy ha létre is jönne koalíció a szociáldemokratákkal és a balosokkal, a Zöldek „a gazdasági észszerűség garanciái”. A párt nem követte, a 2013-as rossz szereplést Palmer úgy értékelte: elfordult a polgárság egy része a zöldektől.

NYITÓKÉP: Boris Palmer / Wikipedia

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek