Félszívvel, félpetíció

Ha a magyar kormánynak olyan fontos lett volna a székelyek petíciója, az az éves kommunikációs keretben szépen elfért volna még úgy is, hogy egy csomó dolgot indirekten kellett volna megvalósítani, hogy ne legyenek túlzott diplomáciai bonyodalmak.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Barátom és kollégám a blogolásban, Tóth „Tiboru” Tibor vasárnap ezt a megjegyzést tette közzé:

„A Székely Nemzeti Tanács egy évvel ezelőtt indította el összeurópai aláírásgyűjtését, aminek az a hivatalosan megfogalmazott célja, hogy »az Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól«. Összességében dicséretes és támogatandó cél, nem vitás. Még akkor is, ha a SZNT nem tartozik a szívem csücskei közé.

Ahhoz, hogy Brüsszel érdemben foglalkozzon a kérdéssel, két konjunktív feltételnek kell megvalósulnia: 1.) Ha összegyűlt összesen legalább egymillió támogató nyilatkozat az Unió tagállamaiból. 2.) Ha a támogató nyilatkozatok száma legalább hét tagállamban elérte az adott tagállamra vonatkozóan előírt küszöbértéket (ami nagyjából és körülbelül az adott ország lakosságának a 0,08-0,15 százaléka). Ez Magyarország esetében 15 750, Németország esetében 72 000, Románia esetében 24 000, satöbbi.

Az aláírásokat egy év alatt kell összegyűjteni, a határidő jövő csütörtökön lejár. Jelenleg a helyzet az, hogy az elmúlt 361 nap alatt a szükséges voksok fele sem jött össze (a poszt megírásának pillanatában 452 ezer). Magyarul: valaki nagyon elszámította magát és/vagy az európai mozgósításért felelősök valamit nagyon elbasztak. Mert hiába írta alá 360 ezer ember Magyarországról, 14 ezer Szlovákiából és 67 ezer Romániából (ez a három ország ugrotta meg eddig a küszöbértéket), ez csak három állam a szükséges hétből.

A testvéri lengyelek például (történelmi szövetséges, Polak, Węgier, dwa bratanki, satöbbi) 235 szavazattal járultak hozzá egy év alatt a kezdeményezéshez, miközben a küszöbértékük 38250. Spanyolországból (ahol alsó hangon 600 ezer baszk és 4,5 millió katalán él) eddig 610 aláírás érkezett a minimálisan szükséges 40500 helyett. Finn barátaink 235 támogatót adtak (a küszöbük 9750). Nem folytatom, az állást a csatolt illusztrációkon láthatjátok. Száz szónak is egy a vége: értékelem, hogy a magyar Facebookot elöntötte az »Írd alá a petíciót!« cunami, de ez kurvára kevés lesz. Ha nem jön Európából még legalább 500 ezer támogató aláírás az elkövetkezendő 100 órában, akkor akár mind a 13 millió magyar aláírhatja, nem érünk vele semmit.

Fun (?) fact: a statisztikák szerint van úgy 550 ezer szavazóképes székely Romániában. Nos, nagyjából a 12 százalékuk vette a fáradságot, hogy az állítólagos »nemzeti tanácsuk« felhívására szavazzon. Most akkor ki a hülye és ki kinek az ellensége? Nem ünneprontó akartam lenni, csak egy kis józanságot akartam ide becsempészni.”

Eddig az idézet a Temesváron felnőtt, a román viszonyokat kiválóan ismerő, románul folyékonyan beszélő Tiborutól. Ha már a józanságnál tartunk, úgy döntöttem, kicsit tovább írom a posztot.

Adott egy ügy, a székely autonómia ügye. Nekünk ez fontos, székely testvéreinknek fontos, tegyünk hát érte. Tegyük most félre azt egy pillanatra, hogy ez az egész miért fontos, és egyáltalán, azt, hogy itt magyarokról, székelyekről, Romániáról, Magyarországról van szó.

Kell csinálni egy ún. awareness kampányt, hogy a célországokban megtudják, hogy van olyan, hogy Székelyföld. Ennek ezer módja van, lehet például celebeket, influenszereket megfizetni, hogy foglalkozzanak ezzel, főzzenek székelykáposztát a főzőműsorban, és így tovább. Meg lehet hívni például a baszk biciklis legendát, az ötszörös Tour de France-győztes Miguel Induraint, hogy rajtoltasson el egy szakaszt a székelyföldi kerékpáros körversenyen. Fel lehet tárni olyan párhuzamokat, mint a székelyföldi jéghoki és a baszk foci. Ezer módja van ennek, van, amelyik alkalmanként párszáz-párezer eurós nagyságrend, és van olyan, mondjuk az Atletic Bilbao meghívása egy gálameccsre, amelyik milliós. Táblázzunk be rá 3 milliárd forintot.

Ha már a célországokban tudják, hogy hol van Székelyföld, kik a székelyek és mit akarnak, akkor lehet célzott kampányt csinálni. Lehet tévészpotot, YouTube-, Instagram- és Facebook-hirdetéseket csinálni. Egy full tévés reklámszpot drága, a magyar költségei a gyártás 15-25 millióján felül szokták még tartalmazni a placement költségeket is. Ha külföldre megyünk vele, akkor további költség az, hogy a film tartalmát politikai és jogi ellenőrzésnek kell alávetni. Például a közelmúlt katalán zavargásai után egy spanyol nyelvű reklámot különös gonddal kell megfogalmazni és egy ottani médiajogász specialistával kell jóváhagyatni, akkor is, ha ő ezért kiszámláz párezer eurót. Számoljunk a hét célországra összesen hétmillió euróval, az olyan 3,5-4 milliárd forint, legyen 4.

Esetleg még csapjunk hozzá egy egymilliárdot arra, hogy a Nemzeti Filharmonikusokat, valamelyik néptáncegyüttesünket, szólistáinkat küldjük a célországokba turnézni székely témájú műsorral. További egymilliárdot költsünk arra, hogy a követségeink ezekben az országokban saját belátásuk szerint próbáljanak támogató programokat szervezni.

Kilencmilliárd forint. Az Átlátszó adatai szerint csak a Soros-terves nemzeti konzultáció költsége 7,2 milliárd forint volt. A fenti számok ráadásul elég durván túl vannak húzva, nagyjából 30-50 százalék többlettel, szóval ebben már szépen van alkotmányos költség is.

Az a párezer aláírás országonként (nyilván a kisebb országokra kell célozni) ennyi pénzből megoldható. A fent leírt dolgokra profik állnak rendelkezésre, akik most nem tampont, autót vagy biztosítást reklámoztak volna, hanem székely autonómiát. Nekik mindegy.

Ahogy látom, nekünk (mármint Magyarországnak mint államnak) is az. A kormány bemondatja a rádióban, hogy ma is ennyi meg annyi ezer ember írta alá, csak hát a nemzetközi khm-khm, szóval értjük, ugye. Népek harcának zúgó tengere, szikla, porlás. Persze, ha Csaba királyfi várása helyett esetleg pénzért profikat bérelnek fel... de micsoda eretnekség az.

De nem is ez a cél. A cél az, hogy ingyen lehessen nacionalista szólamokat nyomni a rádióban, anélkül, hogy bármi is történne. Ha én székely lennék, ezt eléggé unnám már, még akkor is, ha a magyar állam pénzén épül-szépül az iskola, templom és még sok más a Székelyföldön. Hozzáteszem, hogy

Ezt viszont biztos nem akarjuk, így marad a rádióműsor és a lerománozása mindenkinek, aki ezt szóvá meri tenni. Úgyhogy most megyek is, és leborotválom a talpam.

Ésik Sándor írása megjelent a Diétás Magyar Múzsán is.