Dunaszerdahelyen szinte Iszlám Állam-szintű terrort tartottak a bűnözők

Barak Dávid Elásott igazság című könyve megdöbbentő részletességgel mutatja be a felvidéki szervezett bűnözés történetét. A nemzetközi mércével is brutális maffia nemcsak véres leszámolásokról és a leleplezésükről szól, hanem arról is, min kellett átmenniük a csallóközi magyaroknak az elmúlt évtizedekben. A szerzővel interjúztunk.

2019 végén Magyarországon saját kiadásban jelentette meg a Parameter.sk újságírója, Barak Dávid az Elásott igazság című könyvét, ami a dunaszerdahelyi magyar maffia történetét dolgozza fel. A könyv két klán tevékenységét mutatja be: Pápay Tibor a rendszerváltás után uralta az egész környéket, utána pedig Sátor Lajos a nyugati demokráciák történetének legvéresebb leszámolásával vette át a hatalmat, és tíz emberrel végzett a dunaszerdahelyi Fontána étteremben. A maffia százával eltüntetett halottjait a mai napig ássák ki a város határában, de sok ügy így is valószínűleg örökre megoldatlan marad. Barak Dáviddal beszélgettünk a maffia által terrorban tartott Csallóközről, a rendőrségről, illetve arról, miért tűnik ennyire másnak minden az északi szomszédunknál, mint Magyarországon.

A dunaszerdahelyi maffia történetét eddig csak részletekben lehetett összerakni. Mennyi idő alatt lett belőle könyv?

Komolyabban akkor kezdtem foglalkozni a témával, mikor 2016-ban elkapták a rendőrök a Sátor-féle maffia életben lévő tagjait. Utána egy-két év kellett ahhoz, hogy elinduljon ellenük a per, ez 2019-ben zárult le, nyolc vádlott kapott húsz év körüli büntetéseket. Nekem nagyon fontos volt, hogy teljes nevekkel írjam le a történéseket az érintettek elbeszélése szerint, ezért akartam megvárni a jogerős ítéleteket. De összesen hat-hét éve gyűjtöttem anyagokat, újságíróként végigkísértem a pert, a könyv hat-hét hónapos folyamat volt maga.

Ezek szerint mostanra el vannak zárva a dunaszerdahelyi maffia szálai?

Ez tulajdonképpen csak most kezdődik. Kilenc gyilkosságot tárgyaltak, és harminc-negyven továbbit vizsgál a rendőrség. Az elítéltek és a bűnszervezet vádalku miatt szabadlábon lévő tagjai most beismerő vallomásokat tesznek, és ezek miatt két éve ássák markolók a csallóközi határt.

Kilenc gyilkossági ügyben született ítélet, de háromszor-négyszer ennyit vizsgál a rendőrség. De ott volt a Pápay Tibor-féle bűnszerezet, aminek a tíz tagját meggyilkolták 1999-ben. Az általuk elkövetett gyilkosságokat sajnos valószínűleg soha nem fogja feltárni a rendőrség. Minden bizonnyal az ő áldozataik száma is száz felett van.

Az Elásott igazságban nemcsak bűnözőknek van szerepe, hanem korrupt rendőröknek is például. A rendőrök, akikkel beszéltél, nem próbálták meg mosdatni az ő oldalukat?

Fontos szereplő egy Boris Drevenák nevű rendőr, aki először a tízes gyilkosságot vizsgáló csoportot vezette. Később azt a feladatot kapta, hogy épüljön be Sátorékhoz, de ezt olyan jól csinálta, hogy tényleg nekik kezdett dolgozni. Ha ő került szóba, akkor nagy haraggal találkoztam felé, amiért évekig verte át a saját kollégáit is. A legközelebbi kollégái sem tudták elképzelni, hogy valójában a maffia érdekeit szolgálja. Emiatt nem is ütköztem falakba, őszintén utálják őt.

Az nem merült fel, hogy a könyv miatt a kint lévők vagy a rokonaik utánad nyúlnak?

Nagyon szilárd volt az az elhatározásom, hogy tárgyilagosan törődjek a témához. Nem fűztem hozzá semmit, csak az elbeszélőkre hagyatkoztam. Az a dilemma felmerült bennem, hogy mindez az áldozatok vagy az elkövetők hozzátartozóiban sebeket téphet fel, és találkoztam is ilyen visszajelzéssel. De el kellett ezt dönteni, és kitartottam amellett, hogy ne legyen hatásvadász a könyv, hanem dokumentálja a Dunaszerdahelyen a demokratikus átmenet idején óriásira nőtt feltáratlan bűnözést.

Mi volt ez a visszajelzés?

Azt nem akarom megmondani, melyik konkrét esetről van szó, de a könyvben szó van egy civil ember haláláról, és az ő hozzátartozója jelezte, nagyon nehéz volt olvasniuk, és nem örültek annak, hogy meg lett örökítve a helyzet.

A könyvből nagyon úgy tűnik, hogy Dunaszerdahelyen és egész Csallóközben része volt a mindennapoknak a halálfélelem. Te ebből mit tapasztaltál a saját életedben?

Én most vagyok harmincéves, ezért a 90-es évekbeli nagybetűs terrorból csak keveset észleltem. De rokonok és barátok sokat meséltek. A legfontosabb, amit az átlagember észrevett, hogy nem volt biztonságos az éjszakai élet.

Ez miben mutatkozik meg?

Szlovákiának nagyon terhes politikai múltja van, hiszen a hatalom kéz a kézben járt a szervezett bűnözéssel. Az emberekben megmaradt itt az a látásmód, hogy itt következmények nélkül maradnak a bűntettek, és akinek pénze van, az úgyis mindent el tud intézni. Ez a mai napig tettenérhető.

De jogosan gondolják ezt még mindig?

Valamilyen szinten továbbra is érvényes. Úgy mondanám, hogy már annyira nem kirívó a helyzet. De az új bírósági eljárások és nyomozások adnak valami reményt arra, hogy 20-25 éve elkövetett gyilkosságok elkövetői sem maradhatnak szabadon. Óriási pozitívum, hogy foglalkozik ezekkel a rendőrség, ami nagy munka, hiszen ahogy írtam, most épp negyven gyilkossági esetről van szó.

A könyvben írsz róla, hogy a fiatalokra is hatással volt a mindent uraló alvilág látványa, és erőszakosabbak lettek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy voltak, akiknek Sátor Lajos volt a példaképe?

Ennyire konkrétan nem, de a suhancok és tinédzserek láthatták, milyen kocsikkal járnak a maffiózók, és hogy mindent megvehetnek. Példaképek nem lettek, de látták, hogy ezzel sokra lehet vinni.

Az 1990-es években egy tinédzser lány katonai gránátot vitt be az iskolába mutogatni az osztálytársainak például.

Akkor könnyű volt katonákat szerveznie a maffiának?

A humánerőforrással egyik szervezetnek sem volt gondja: a Pápay-féle társaság csőcselékből – főleg visszaeső bűnözőkből – állt, és felügyelték a teljes környékbeli bűnözést. Sátorék csoportja pedig főként az egykori dunaszerdahelyi birkózók köré szerveződött. Ez egy szűkebb kör volt, a 2000-es évekre már kialakult a felépítés. Ott a belső tisztogatás indult el, és 2010-ben csúcsosodott ki, amikor magát Sátor Lajost is meggyilkolták az emberei.

Ahogy mondtad, a maffiát a korabeli titkosszolgálat nem üldözte, hanem felhasználta. De konkrétan mire tud felhasználni egy titkosszolgálat egy olyan maffiát, ami százával tünteti el az embereket?

A legjobb példa 1995, amikor politikai ellentét volt a miniszterelnök, Vladimír Mečiar, és korábbi párttársa, az elnök, Michal Kováč között. Ez ott csúcsosodott ki, hogy elraboltatták Kováč fiát. Ezt az akciót a titkosszolgálat hajtotta végre. Az egyik elkövető viszont vallomást akart tenni, ezért külföldön kellett bujkálnia. Szlovákiában volt egy kapcsolattartója, Robert Remiás, akit Pozsonyban felrobbantottak.

A gyilkosság körülményeit a mai napig nem vizsgálták ki, mert Mečiar amnesztiát hirdetett az ügyben, és még vizsgálat sem indulhatott. Történelmi távlatból viszont már tényként lehet kezelni, hogy Remiás meggyilkolását a titkosrendőrség a maffiától rendelte meg. És ha a titkosszolgálat politikai gyilkosságot rendel meg a maffiától, akkor valószínűleg a továbbiak is ebben a szellemben zajlottak.

Tehát a titkosszolgálat is tett szívességeket a maffiának?

Ezek az emberek olyan védettséget élveztek, hogy a városban szinte Iszlám Állam-szintű terrort tudtak fenntartani a bűnözők.

Az, hogy a magyar maffia ennyire brutális volt, erősítette a magyarellenességet Szlovákiában?

A nacionalista légkörnek ebben egyáltalán nem volt szerepe. Sőt, korábbi interjúalanyaimtól olyat is hallottam, hogy ha valaki elkerült szlovák nyelvterületre katonának, és megtudták, hogy Dunaszerdahelyről származik, akkor őt nem csak nem bántották, hanem törekedtek vele a jó viszonyra. Ekkora híre volt országosan a szerdahelyi bűnözőknek.

Inkább az a meggyőződés, hogy ez egy magyar maffia volt és nincs hozzá köze szlovákoknak, vagy azért a magukénak érzik?

Általában csak meglepődnek, hogy ennyire kemény hely volt Dunaszerdahely. Az tény, hogy össztársadalmi szinten a szlovákok kevésbé érdeklődnek a szlovákiai magyar történések iránt, de most, hogy már kezd kikristályosodni, mi történt Csallóközben, ez a megállapítás. 

De meg se próbálták ezt meglovagolni politikusok? Ennél azért kisebb dolgokból is sikerült fesztültséget kelteni.

Nem. Mečiar 1998-ban került ki a hatalomból, és akkor az EU-hoz csatlakozás egyik feltétele volt, hogy kezdeni kell valamit a bűnözéssel. Akkor végre kompetens emberek kerültek a hatóságok élére, emiatt a tízes gyilkosság elkövetőinek nagyrésze őrizetbe került, Sátor Lajos ellen pedig nemzetközi elfogatóparancs lett kiadva. A látványos terror ezzel megszűnt. Ég és föld ez a két évtized, hiszen a ’90-es években még

Amikor 1998-ban kormányra került a magyar tömörüléssel, akkor elkezdődtek a változások. Ez a kormány nyolc éven keresztül volt jelen, ők kompetens emberekkel töltötték fel a hatóságokat.

2006-ban újra kormányváltás jött egy hárompárti koalícióval, amit a Smer, a HZDS és az SNS alkotott. Óriási triumvirátus: Robert Fico, Vladimír Mečiar és Ján Slota. Ekkorra már épp elkezdődhetett volna a komolyabb munka, megszabadultak például a már említett Drevenáktól, aztán érkezett az új kormány, ami azonnal el is bocsátotta például az egész történetben kulcsszerepet játszó Jaroslav Spišiakot is, aki akkoriban országos bűnügyi igazgató volt. 2006-tól 2010-ig Sátor felkutatásával kapcsolatban szinte semmi nem történt, csak csend volt. Ez a téma akkor támadt fel, amikor 2010-ben megint kormányváltás történt, és visszatért Spišiak, akinek a legfőbb célja volt Sátor Lajos elfogása.

Az, hogy Sátor személye újra érdekes lett a rendőrség számára, már olyan feszültségeket eredményezett ebben a széthulló bűnszervezetben, hogy előbb a társai akarták feldobni, de annyira féltek tőle, hogy inkább meggyilkolták.

És az alvilágban sem volt magyar-szlovák ellentét. A bűnözők felvilágosultabbak lettek volna, mint a politikusok?

Ezek szerint csak innen gondoljuk túl ezt a kérdést?

A nemzetiségi konfliktusok hangulata 2010 környékén teljesen leült. A Slota-Mečiar hangulat négy évre visszatért, de előtte nyolc évig voltak kormányon magyar pártok, és persze ott volt a Malina Hedvig-ügy. Ott még rezonált az ellentét, de amikor 2010-ben újra kormányváltás történt, vége lett, és azóta egyáltalán nem tapintható az ellenségeskedés. A 2015-ös menekültválság óta a szlovák szélsőségeseknek már nem a magyarok az ellenségei: azok itt vannak, adót fizetnek, elvannak a saját területükön, miközben itt vannak akár a migránsok, akár a romák is.

Most a szélsőséges szlovákoktól ott van Marian Kotleba a parlamentben, ő még magyar területeken is szokott kampányolni azt hangsúlyozva, hogy baráti a két nemzet. Orbán Viktorra még fel is néznek.

Sőt, az SNS-es Andrej Danko, Ján Slota utódja már együtt nézte Budapesten Orbán Viktorral a magyar-szlovák meccset.

És már látni is a változást: 2006-ban Ján Slota volt a főgonosz, a Szlovák Nemzeti Párt pedig a radikális nacionalista társaság. Aztán eltelik hét év, aztán a párt új elnöke Orbán Viktor társaságában nézi a meccset.

Akkor mondhatjuk, hogy a dunaszerdahelyi magyar bűnözők együttműködése a szlovák maffiával szintet lépett a két parlamentig?

Hát... Akár mondhatjuk is.

Visszatérve a könyvre: többször is kiemeled, hogy ez volt a nyugati demokráciák történetének legdurvább leszámolása a maga tíz halottjával. Ennek az elkövetők számára volt súlya? Büszkélkedtek vele, hogy felülmúlták Al Caponét?

Minden csoport tisztában volt vele, hogy ennél nagyobb mészárlást ebben az országban még senki nem csinált, ezért tartottak is Sátoréktól. De azt nem tudatosították, hogy ez nemzetközileg is történelmi mértékű leszámolás volt. A szlovák és a magyar sajtó is Közép-Európa legnagyobb maffialeszámolásaként kezelte a tízes gyilkosságot, és én hasonlítottam össze a többivel.

A bűnözőknek megdöbbentően sok és nagy fegyvere volt. Szlovákiában ennyire könnyen lehetett mondjuk rakétavetőt szerezni?

Ebben Magyarország is részt kellett, hogy vegyen minimum tranzitállamként, hiszen a délszláv háború volt a fegyverek egyik forrása. Szlovákiában még a rendszerváltás után évekig transzformálódott a katonaság, és ezekben az átmenetekben szép lassan kiürültek a fegyverraktárak is.

A könyv egyik legmegdöbbentőbb része, hogy a kisfőnöknek számító Reisz Andor testét kicsontozták, és húsdarálóban tüntették el. Ez általános megoldás volt, vagy csak ő érdemelte ezt ki?

A rutin az volt, hogy lelövik vagy megfojtják az áldozatokat, majd elássák. Ez a módszer megmagyarázhatatlan. Reiszben is megfogalmazódott már, hogy feldobja Sátort, de amikor Sátor megtudta ezt, akkor teljesen meg akart tőle szabadulni. Máig nem tudni, kinek az ötlete volt a darálás: Sátor Lajosé, vagy azé a Horváth Lehelé, akinek a birtokán történt. De azóta sem találták meg Reisznek még a csontjait sem, úgyhogy ilyen téren elvégezték a munkát. De ez sem segített rajtuk, mert a holttest hiányában is jogerős ítélet született az elkövetők ellen.

Jelenleg Ján Kuciak újságíró meggyilkolásával is foglalkozol újságíróként, amit szintén a maffia rendelt meg. Ennyire nem változott semmi?

Azért sokminden változott. Ez már fehérgalléros felállásban ment. A gyilkosság megrendelője Marián Kočner volt, aki szintén a 90-es évek terméke, de még vállalkozói téren. Ő olyan kapcsolatrendszert épített ki az igazságszolgáltatásban, hogy az egykori főügyész is jó barátja volt. Több bírót is őrizetbe vettek, pár hónapja négyet előzetes letartóztatásba is helyeztek azért, mert Kočner érdekeit szolgálták. Nagyon beszédes, hogy Kočner évtizedeken át tartó kétes tevékenységét nem vették észre a hatóságok, és Kuciak volt az első, aki veszélyt jelentett rá. 

Ő azt hitte, ha megölet egy újságírót, a többiek nem írnak majd a kétes ügyeiről. De a gyilkosság és az utána kialakult társadalmi légkör rákényszerítette a politikát és a rendőrséget, hogy változások menjenek végbe, ezek a szervek pedig most nagyon intenzíven dolgoznak. A Kuciak-gyilkosság bírósági szakaszban van, Marián Kočnert már egy hamisítási ügyben is elítélték, és végre bírókat is őrizetbe vettek. De miután bejelentették az új igazságügyi minisztert, aki bejelentette, átvilágítja az összes bírót, elkezdtek nyugdíjba menni páran.

A Kuciak meggyilkolását elkövető társaság módszerei hasonlók voltak, mint a Sátor-féle maffiáé?

A megrendelés úgy szólt, hogy Kuciakot el kell rabolni, elvinni egy ismeretlen helyre, meg kell gyilkolni és el kell tüntetni a holttestét. Ez volt Sátor Lajos specialitása is, de a két Gútáról származó gyilkos nem merte így végrehajtani, mert már biztonsági kamerák vannak, vagy megállíthatja őket a rendőr. De érdekes, hogy évtizedekig ez volt a módszer, majd jön egy ilyen hatalmas horderejű politikai gyilkosság, és az elkövetőknek nem volt merszük a 2000-es években bejáratott módszerhez.

Szlovákiában szerinted mi van, ami miatt ennyivel keményebben megy a bűnözés és a bűnüldözés is, mint Magyarországon?

Itt mintha még lennének következmények. Most például a koronavírushoz a maszkokat az állami tartalékalap szerezte be, és az alap főnöke épp azt az ajánlatot választotta ki, amit a haverja tett sokszoros áron. Közben jött a kormányváltás, ezt a figurát kirúgták, kiderült, hogy Pozsonyban az apja és a fia is féláron vettek lakásokat, most pedig épp előzetes letartóztatásba helyezték korrupciógyanú miatt. 

A politikát meg pláne nem érdekli, mi jön le a sajtóban. Itt a sajtó befolyása nagyobb, érzékenyebbek az emberek, és a sajtó lépéskényszerbe helyezi a politikát. Magyarországon úgy tűnik, semmitől nem kerül a politika lépéskényszerbe.

Amúgy szlovákul meg fog jelenni a könyved?

Meg, már van rá kiadó, a magyar nyelvűt magam adtam ki. Már nyár előtt megjelent volna, de a koronavírus miatt valószínűleg csak ősszel érkezik.

Biztos te is szembesültél már vele, hogy a magyarországi magyarok szemében mindig él valami idealizált kép a határon túli magyarságról. Szerinted például a te könyved módosíthat ezen a túlidealizált képen azzal, hogy megmutatja a sötét oldalt is?

Valamit igen, de ez egy összetett kérdés. A határon túliakról kialakított kép amúgy is fura, pedig még Erdély és Felvidék is ég és föld, hiszen más rendszerben élnek. Természetesen a nemzetiségük összeköti őket, de különböznek. A magyarországiak egy dolgot felejtenek el rendszeresen: mi a 90-es években úgy mentünk át Felvidékről Magyarországra, mintha egy kis Ausztriába mentünk volna át. Felújított utakat láttunk, voltak kulturált cukrászdák. De Szlovákia az EU-csatlakozás és az euró bevezetése után gazdasági szempontból lehagyta Magyarországot. Én ebben az idealizált képben a romantika mellett sokszor egy kis lesajnáló hangnemet érzek, miközben én itt Nyugat-Szlovákiában egy 20 ezres kisvárosban élek, ahol az ingatlanárak már öt éve olyanok, mint most Budapesten.

Nem arra célzok, hogy mostantól nekünk kéne lesajnálni a magyarországiakat, és fontos a nemzeti összetartozás, de ami most van, az nem valami modern. Úgy fogalmaztam meg korábban, hogy a Kuciak-gyilkosságról a helyszínről például tudósított a holland és francia média is, de magyar tudósítót nem nagyon láttam.

Ha elkezdünk a magyarországi dolgokról beszélni, akkor el tudom mondani felületesen, milyen nálatok a koronavírus-helyzet, látom, milyen ordas baromságok mennek az M1 Híradóban. Ez fordítva egyáltalán nem működik. A romantikus összetartozáskép semmit nem ér, ha nem ismerjük egymást.

Zárszóként: akkor azért hasznos, hogy ha tudják az emberek, hogy Dunaszerdahelyen nem csak a közös Nélküled-éneklés született meg?

Akár. A dunaszerdahelyi szervezett bűnözés nem egy érdem, de ahhoz hozzájárulhat, hogy a magyarországi olvasók megismerjék azokat a dolgokat, amiken a szlovákiai magyaroknak is át kellett menniük.

Az Elásott igazságról kritikát is írtunk, az az áprilisi Fasza Dolgokban olvasható ide kattintva.

KIEMELT KÉP: Reisz Andor, Sátor Lajos és Horváth Lehel. Reiszet Sátor lőtte le 2006-ban, Sátort pedig Horváth 2010-ben.

KÉPEK FORRÁSA: Parameter.sk