A bécsi és a berlini kormányok is tudatosan a félelemre játszottak a járványban

Szerző: Techet Péter
2020.04.28. 17:46

Két kiszivárgott dokumentum szerint mind a berlini, mind a bécsi kormány tudatosan növelni akarta a lakosságon belüli félelmet, hogy ezzel érhessen el minél szabálykövetőbb magatartást.

A bécsi és a berlini kormányok is tudatosan a félelemre játszottak a járványban

Egy április elejei német belügyminisztériumi dokumentum igen zord lehetőségeket vázolt fel a jelenlegi járványhelyzetben, akár azt sem zárva ki, hogy egymillió halálos áldozata lehet a vírusnak. Miközben ezen számokat számos sajtótermék át is vette, a minisztériumi dokumentum egésze csak kevés helyen volt elérhető. Az írásban ugyanis azt hangsúlyozzák: a társadalmi éberség miatt kell elsősorban a legrosszabb forgatókönyv számait hangsúlyozni, azon belül is nem annyira a főleg idősebbeket érintő halálozásra, hanem

a súlyosabb betegeknél is megjelenő fulladási tünetekre kell koncentrálni – ez ugyanis egy „emberi ősfélelem”.

Szintén a félelem növelését javasolta Sebastian Kurz osztrák kancellár még március közepén egy egészgégügyi minisztériumi háttérmegbeszélésen: a konzervatív politikus szerint azon híreket és értelmezéseket kell hangsúlyozni, amelyek „a haláltól és a betegségtől való félelmet” növelik a lakosságban, mert így várható el kooperáló magatartás.

Az ülésen Herwig Kollaritsch orvos is jelen volt, aki egyrészről meg tudta erősíteni a közszolgálati Ö1 rádióadó információját, másrészről arra hívta fel a figyelmet:

a félelmet kiváltó tények hangsúlyozása nem manipuláció, hanem a társadalmi éberség fokozása.

Március közepén ugyanis Kurz még elégedetlen volt azzal, ahogy az osztrák lakosság reagál a vírusra, mintha az csak a nagyon idős és beteg emberekre lenne veszélyes. Április végén aztán már kifejezetten optimista beszédet tartott a bécsi parlamentben, még az ellenzékét is megdicsérve, amiért közreműködött a magyarországinál jóval szigorúbb korlátozások bevezetésében és népszerűsítésében.

Függetlenül attól, hogy a bécsi és berlini félelemstratégiákat politikai hátsó szándékok is vezették-e, tény: hasonlóan más európai országokhoz az osztrák és a német vezető kormánypárt népszerűsége is a lassan már kéthónapos válság alatt több, mint tíz százalékpontot ugrott: Kurz ÖVP-je már az ötven százalékot súrolja alulról, azaz az egyedüli kormányzás lehetőségének közelébe került, Angela Merkel és a CDU/CSU a 2017-es eredményt is jóval túlszárnyalóan már majdnem negyven százaléknál jár.

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek