Ezt a telefonkönyv méretű antológiát olvasd el, ha meg akarod érteni a sci-fit

Össze lehet foglalni egy több mint száz éves műfaj történetét egy darab antológiában? Igen – ha az az antológia akkora, mint egy telefonkönyv. H. G. Wellstől Ted Chiangig száguld végig a sci-fi történetén Jeff és Ann VanderMeer antológiája: de megéri elolvasni?

100 év, 1178 oldal, 25 ország és 105 novella: íme, a The Big Book of Science Fiction, science fiction történetének egyik legnagyobb, és alcíme szerint „végsőnek” szánt antológiája Jeff és Ann VanderMeertől.

Hát nem véletlenül.

A VanderMeer-házaspárnál lassan családi sport az érdekes, és nem ritkán brutális méretű antológiák összerakása, bár pályájuk érdekes módon halad a kifejezetten specifikustól az általános felé. Első közös munkájuk a The New Weird nevű, 400 oldalas antológia volt, ami a címben jelzett, mindenféle irodalmi halmazok (fantasy, sci-fi, horror, szépirodalom) határán táncoló, valójában talán soha nem is létező mozgalmat mutatta be novellákon keresztül 2007-ben.

Ezt követte egyéb projektek mellett három hasonló méretű, hasonlóan specifikus antológia: az egyik a gőzpunkról (Steampunk, 2008), a másik a kalózokról (Fast Ships, Black Sails, 2009), majd az előbbi témánál maradva jött egy olyan novellákat gyűjtő kötet, amelyben a középpontban képzeletbeli viktoriánus gépek álltak (The Thackery T. Lambshead Cabinet of Curiosities, 2011).

Ezen a ponton méretet váltottak: a fent említett „új” weirdhez viszonyítva „régi” weird fontos alkotásait összeszedő 2012-es The Weird 1152 oldal, a 2014-ben megjelenő, időutazásos sztorikat gyűjtő The Time Traveler's Almanac 960 oldal volt.

– a 2016-ban megjelent könyv pedig természetesen olyan, amin évekig el lehetne vitatkozni. Ehhez most meg is villantunk néhány szempontot.

Mi az, hogy sci-fi?

A science fiction kezdetét minden ezzel foglalkozó kutató és kommentátor oda helyezi, amilyen célt el akar érni a kezdőpont meghatározásával: a presztízsnövelés érdekében szokás legalábbis Mary Shelley 1823-ban megjelent Frankensteinjéig, vagy akár Margaret Cavendish 1666-ban megjelent The Blazing World című írásáig, netán egyenesen az ókori sumér Gilgames-eposzig visszamenni.

Miközben ezek az eredetkeresések nyilván érdekes szempontokat adnak, a mai szemmel értelmezhető sci-fi megjelenése leginkább a francia Jules Verne (Nemo kapitány, Utazás a Holdba), és főleg a brit H. G. Wells (Az időgép, Világok harca) nevéhez köthető a tizenkilencedik század második felében; kommercializált zsánerré válása és első igazi aranykora pedig a huszadik század első felénel amerikai ponyvamagazinjaihoz, azon belül Hugo Gernsbeck, illetve a manapság sok szempontból vitatott életművet hátrahagyó John W. Campbell nevéhez.

Ahogy azt az elején lefektetik, egyrészről minél több nem angolszász mű, nem feltétlenül sci-finek tartott mű, illetve a műfaj kezdeti időszakában is alkotó női és színesbőrű (people of colour) szerzők beemelésével, valamint azzal is igyekeznek a kánont ténylegesen teljesebbé tenni, hogy adott szerzőktől milyen témájú műveket válogatnak be. A sci-fi nemzetközi történetét vizsgálva az antológiába például hét angolul eddig ismeretlen mű mellett még legalább másfél tucat, de inkább több nem angolszász (szovjet, dél-amerikai, francia, stb.) novella került be. 

A végeredmény egy valóban átfogó antológia a science fictionként ismert műfaj történetéről, amelyben a sci-fi fejlődésének végigkövetése mellett annak mindenféle irányát és alműfaját megismerhetjük.

Lassú utazás galaxisokon át

Én négy éve először e-könyvben szereztem be a kötetet, aztán nem sokkal később a fizikai példányt is megvásároltam, közben pedig olvastam: eleinte tíz novellánként rendszeres jelentéseket írtam a könyvről a Mandiner.sci-fire, aztán nagyjából a felénél beleuntam és félreraktam a könyvet. Most március közepén, a karanténban elhatároztam, hogy kivégzem, és egy hónap alatt ledaráltam az antológia második felét.

Egyértelmű előnye a kötetnek, hogy egy sor olyan szerzőt ismerhetünk meg belőle, akiknek mondjuk a nevét ismerjük, tudjuk, hogy fontosak, de nem biztos, hogy volt alkalmunk olvasni is tőlük – itt a régi Galaktikák olvasói előnyben vannak, hiszen a kötetből elég sok novella megjelent magyarul. Vannak sajnálatos hiányzók is, nagy nevek, akik jogi okokból nem kerülhettek be a válogatásba, ilyen például A. E. van Vogt, vagy Robert Heinlein is.

A The Big Book of Science Fiction elolvasása végső soron veszélyes, hiszen az eddig ismert szerzők írásainak olvasásán túl

Ugyanígy érezhető a szerkesztő keze gyakran: aki ismeri Jeff VanderMeer magyarul is megjelent regényeit (Déli Végek-trilógia, Borne), vagy mondjuk látta az előbbiből készült Annihilation című filmet Alex Garlandtól, az ismeri azt a nagyon érdekes, fojtogató és fenyegető atmoszférát, amelyet a szerző megteremt ezekben a könyvekben. Nem egyszer éreztem azt, hogy egy-egy novellában visszaköszön ez az atmoszféra, kijelölve így Jeff VanderMeer személyes inspirációit is.

Nyilván egy ekkora antológiánál, ami ilyen széles merítéssel dolgozik, egyértelmű, hogy nem fog minden novella ugyanúgy tetszeni minden olvasónak. A kötet végére érve úgy érzem, hogy a VanderMeer-házaspár alapvetően teljesítette a kitűzött célokat, és a novellák elé írt szerzőismertető esszékkel együtt igazán kerek képet adott a műfaj történetéről úgy, hogy többségében tényleg remek novellákat olvashatunk.

tehát az olyan írásokra, amelyek jobban koncentrálnak egy történetnél a természettudományos vonalra – jó pár ilyen mű van a kötetben, de itt talán lehetett volna kicsit szélesebb a merítés, miközben a VanderMeerek által fontosnak tartott korai szürrealista vonalból elférhetett volna kevesebb is.

A szerkesztőpáros pedig azóta sem állt le: tavaly megjelent szerkesztésükben The Big Book of Classic Fantasy, ami már csak a tartalomjegyzékét olvasva alaposan bebizonyítja, hogy a fantasy nem A Gyűrűk Urával kezdődött: Tolkien az utolsó tétel a 848 oldalas kötetben.

Arra nem érdemes várni, hogy az itt említett nagyobb antológiák közül bármelyik megjelenjen magyarul: egy ilyen hatalmas kötet jogainak megszerzése, a könyv fizikai kiadása annyira bonyolult és költséges, hogy az jelenleg – és valószínűleg örökké – túl van a fantasztikummal foglalkozó magyar kiadók kapacitásán.

Nem tudod, mit olvass? Könyves Kálmán segít!