Öt film a fociról, amit akkor is nézz meg, ha nem hiányzik a foci

Szerző: Fekő Ádám
2020.04.26. 17:55

Persze akkor segítenek a legjobban, ha hiányzik: elmélyedhetsz a berlini színtérben, megismerheted az összeomló angolokat, ott lehetsz egy világbajnoki győzelmen, és végre megtudhatod, mitől ekkora legenda Puskás Ferenc.

Öt film a fociról, amit akkor is nézz meg, ha nem hiányzik a foci
Egyre hosszabb ideje vagyunk képtelenek hozzájutni a tavaszi fociadagunkhoz, pedig már lassan el is megy a tavasz.

Ezt az űrt a legjobban talán könyvekkel lehet kitölteni, erről már egy hete írtam egy ajánlót, de szorosan ezek mögött ott vannak a mozgóképes dolgok is. Meglepő lehet, hiszen elvileg a foci azért egy ilyen vizuális műfaj is, de ha a hiányolt érzésre és hangulatra vágyunk, azt felvett képek a lehető legritkábban tudják visszaadni.

Mozifilmet a témában tulajdonképpen nagyítóval kell keresni: szurkolói részről még csak-csak van pár jobb darab (itt például írtam is a legutóbbiról), de focisták életrajzát valószínűleg még soha nem sikerült nézhetően megfilmesíteni, pedig azért jópár olyan figura lépett már pályára, akinek szinte könyörög a története egy okos rendezőért.

Maradnak tehát a dokumentumfilmek, amik szerencsére a streamingszolgáltatók elterjedése óta végre könnyen jutnak el a nagyközönséghez is. Bár továbbra is megdöbbentő, mennyire más minőséget képviselnek az amerikai sportokról készült filmek általában, azért öt olyat simán össze tudtam szedni, amit már majdnem olyan jó érzés nézni, mint meccset. 

5. Sunderland ‘Till I Die (2019)

A Netflix sorozata tizennégy epizódban mutatja be annyira részletesen a profi foci szépségét és csúnyaságait is, amennyire talán egy hasonló filmnek sem sikerült. Engedte már be az öltözőbe a kamerákat a Borussia Dortmund vagy a Juventus is, de a teljes képhez kellett az, hogy a nagy szurkolótáborral igen, de bármiféle sikerrel nem rendelkező angol Sunderland legyen a téma.

A sorozat ott veszi fel a fonalat, hogy a Sunderland hosszú évek után először a másodosztályban kezdi a szezont, és elvileg fel kéne jutni. Mivel annyira nem nehéz utánanézni, ezért lelövöm a poént: annyira nem sikerül, hogy a második évadban már a harmadosztályban indul az észak-angliai város büszkesége.

Az eredményeknél sokkal nagyobb baj, hogy a tulajdonosi háttér is kilátástalan: a csapat szörnyű szerződéseket kötött haszontalan játékosokkal, akiktől rettentő nehéz megszabadulni.

A film azért nem válik végeláthatatlan panaszkodássá, mert közben sikerült érzékeltetni, hogy a csóró angliai városnak mennyire fontos a focicsapata: az első apróbb sikernél megtöltik a stadiont, tízezrével utaznak a Wembley-be Londonba, és a film nézése alatt még úgy is drukkolni kezd mindenki a Sunderlandnek, hogy tudja, ez csak vereség lehet.

Közben közelről láthatjuk, hogyan néz ki a valóságban egy átigazolási időszak, mennyire fontos egy piaci alapon működő csapatnak, hogy nézőket vigyen ki a stadionba, és milyen sokat tud az jelenteni, ha egy focicsapat tulajdonosa tényleg szereti a focit.

4. Nossa Chape (Forever Chape) (2018)

A brazil Chapecoense csapatáról valószínűleg csak kevesen hallottak Magyarországon 2016 novemberéig, amikor a csapat Medellínbe repült a dél-amerikai Európa Ligának megfelelő Copa Sudamerica döntőjére. De a repülő lezuhant, a 77 utasából mindössze hat élte túl a balesetet, a játékosokból összesen három. Azt talán nem kell mondanom, hogy Brazíliában milyen szinten kezelik a focit, de a Chapecoense egy különösen szerethető csapat volt: pár év alatt a regionális ligából jutottak el a brazil első osztályig, a 200 ezres Chapecó lakói pedig épp körberajongott klubjuk legsikeresebb időszakát láthatták.

A Nossa Chape nemcsak a tragédiáról mesél, hanem a város és a Chapecoense viszonyáról, de még arról is, hogy jutott el ez a kiscsapat odáig egyáltalán, hogy komolyan vett nemzetközi meccset játszhasson Kolumbiában. Az elhunytak hozzátartozói és a túlélők megszólalásai mellett mellett bemutatják, mennyire szép megemlékezést szervezett az értelemszerűen elmaradt meccs napján Medellín, és szerencsére azt is láthatjuk, nagyvonalakban, hogyan építik újra a klubot annak ellenére, hogy konkrétan nem maradt játékosuk.

A film persze lehetne nyomorpornó is, de a Nossa Chape az újrakezdésről is szól így:

ahogy a klub egyik dolgozójának özvegye meséli el, hogy azért fogadta el a klub állásajánlatát, hogy egyszerre építse újra saját magát és a férje által imádott csapatot, az legalább olyan fontos, mint azoknak a története, akik teljesen véletlenül maradtak le a repülőről.

Külön szép, hogy bár lenne lehetőség hibásra mutogatni, hiszen már a film elkészülésekor is egyértelmű volt, hogy a légitársaság a kerozinon akart spórolni, ezt a vonalat egyáltalán nem említik meg. És ettől lesz különösen szép megemlékezés az egész.

A film Netflixen látható, sajnos magyar felirat nincs hozzá.

3. Welcome to Berlin Motherfucker! (2019)

A Copa90 messze a legjobb fociról szóló Youtube-csatorna, de amit a történelem első Bundesligában tartott berlini derbije előtt produkáltak, az már nem vlog, hanem film. A Welcome to Berlin Motherfucker tavaly decemberben mutatta be Berlin sokak által alig ismert fociközegét: első ránázésre teljesen lényegtelen témáról van szó, hiszen még a legnépszerűbb Hertha sem ért el soha semmit, de ahogy Berlinben minden kicsit más, úgy ez is.

Németország fővárosában a foci is azt hivatott reprezentálni, mennyire sokszínű a lakossága: a Herthán és az idén első osztályú Unionon kívül is ezerféle világnézetet és hátteret jelöl csupán az az apróság, kinek melyik berlini focicsapat nőtt a szívéhez. Közben szép lassan kirajzolódik, hogy

a relatív sikertelenség ellenére Berlin legalább annyira szól a fociról, mint a zenéről, és ahogy megérkezünk a Hertha-Union ellentét gyökereihez, az már majdnem olyan izgalmas, mintha tényleg meccsre készülnénk.

Ha valakit idegesít, hogy futballszurkolók miatt zárnak le utcákat és dolgoztatnak rendőröket, az inkább meg se nézze, viszont aki kapna kicsit abból, mennyire sok adrenalinnal jár egy városi derbi, vagy esetleg kicsit betekintene Berlin egészen különleges focijába, annak van is egy kellemes 50 perce.

2. 12 juillet 1998, Le jour parfait (A Perfect Day) (2018)

Franciaország 1998-ban nyert először világbajnokságot, és bár ezt húsz évvel később megismételték, a világ és a foci akkori helyzete miatt az azért talán a '98-as egy fokkal nagyobb pillanat volt. A Netflixen látható film a lehető legkevésbé sem sportszakmai oldalról közelít, hanem csak és kizárólag azt az 1998. július 12-i napot mutatja be, amikor az ország focija, és ezzel kicsit az ország is a csúcsra ért.

A film megszólalók történetéből vázolja fel már a reggeli óráktól, mi történt aznap: mesél egy pár, akik kint voltak a Stade de France-ban, egy apa, akinek épp aznap született meg a lánya, de meg akarta nézni a meccset,

felbukkan egy hátrányos helyzetű fiúkból álló csoport, akik épp nyári táboroztak, de elmondhatja a maga történetét a srác is, aki a beteg nagymamáját látogatta meg aznap Marokkóban.

A korabeli felvételekkel felturbózott történetből úgy jön ki az egész Franciaország-Brazília meccs, hogy abból valójában csak nagyon keveset mutat. Talán egy másik film sem mutatja meg annyira, mennyire közösségi élmény ez a sport, ami annyira meg tud határozni életeket, hogy még húsz évvel később is percről percre vissza tudják mondani az érintettek, mit csináltak.

Netflixen látható, magyar felirat nincs.

1. Puskás Hungary (2009)

Ezt már nem mondanám kifejezetten újnak, viszont ahhoz képest keveset foglalkozunk vele, hogy milyen minőségi munkát tett le az asztalra Almási Tamás. A Puskás Hungary szépen vezeti a sporteredményeket is, de ez a film a valaha élt legnagyobb magyar focistáról szól, illetve arról, hogyan győzi le szép lassan magát, az őt gáncsoló rendszert, a túlsúlyt, a kort, és úgy általában mindent, ami hátráltatta volna.

Bár stadionokat és csúfos akadémiát is neveztünk már el Puskás Ferencről, valószínűleg még a legtöbb magyar sincs igazán tisztában azzal, hogy Puskás nem csak a mi univerzumunkban van ott Pelé és Maradona mellett. Ez az ember minden csapatot el tudott vinni az elérhető legmagasabb szintig: a válogatott csak egy történelmi összeomlásnak köszönhetően nem lett világbajnok, a Kispestet külföldre hívták turnézni, hogy láthassák többek közt Puskást focizni, a Real Madrid pedig nem véletlenül állíttatott szobrot is a Spanyolországban újjászülető hérosznak.

A siker persze nem lenne elég ahhoz, hogy imádnivaló legyen, de Puskásnak volt stílusa: a modernkori történelemben valószínűleg leginkább ő testesítette meg a legjobban a magyar álomképet. Mindenkivel kedves volt, nem érdekelte különösebben a pénz, szerette a fröccsöt, és nagyon sokat jelentettek neki a gyökerei.

A Puskás Hungary egy saját gyarlóságával is küzdő embert mutat be, aki miután edzőként is a csúcsra ért, még legendaként sem volt benne maradéktalanul biztos, valaha is visszatérhet-e Magyarországra az emigrálása után.

Puskás története persze óhatatlanul is felvet kérdéseket: például azt, hogy amikor felajánlotta, hogy rendbeteszi az 1990-es években már rég romokban lévő magyar futballt, akkor vajon miért nem adták meg neki a lehetőséget? Talán a ma látott futballnak jobb is, hogy Puskás Ferenc már nem látja ezt: a nevét még fel lehet használni egy zsákfalu akadémiájának például, ahova amúgy élete folyamán a lábát sem tette be soha, lehet róla nagykövetet elnevezni meg árulni pár képével ellátott ruhát. Így nem kell attól tartania a magyar futball körül dolgozóknak, hogy Öcsi bácsi megunván a dolgot elküld mindenkit az anyjába. Pedig nagy szükség lenne rá.

KIEMELT KÉP: Puskás Ferenc az Újpest ellen focizik / Fortepan

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek