Örülhetnek-e felvidéki magyarok az új szlovákiai kettős állampolgárságnak?

A szlovák liberálisoknak Orbán olyan ellenpont, akinek elítélésével bizonyítható: ők a civilizált klubhoz tartoznak. Ebbe a kisebbségi magyar szempontok méltányolása kevéssé fér bele.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Rendezheti a kettős állampolgárság kérdését az új szlovák adminisztráció – legalábbis a vasárnap elfogadott kormányprogram szerint. Az ördög azonban a részletekben rejlik: a kilátásba helyezett módosítás csapdája, hogy

És bár az előző évtizedben a szlovák állampolgárságuktól akaratuk ellenére megfosztottakat honosságuk visszaadásával kompenzálnák, a kormányprogram szerinti korrekció továbbra sem jelentene megoldást azoknak a szlovákiai magyaroknak, akiknek a magyar útlevél az anyaországgal való közösségvállalást, egyfajta érzelmi többletet jelent.

Az előzményekről röviden: a kettős állampolgárság kiterjesztésére adott pozsonyi ellentörvény az első Fico-kormány utolsó nyíltsisakos támadása volt, azzal a deklarált céllal, hogy megakadályozza, hogy a magyarok tömegesen váljanak magyar állampolgárrá Szlovákia területén. Hamar kiderült azonban, hogy az intézkedéssel az ország leginkább önmagát büntette, hiszen szlovák honosságukat egy másik ország útlevelének megszerzése következtében elvesztők döntően nyugati munkavállalók voltak. 2019 végéig Szlovákia 3171 polgáráról „mondott le”, köztük a magyar állampolgárságot felvállalók aránya alig lépi túl a 3 (!) százalékot.

A cseh, német és osztrák útlevelek birtokosaival történő szakítással

És erre az sem ad felmentést, hogy a budapesti Országgyűlés egyoldalúan, a 2010-es szlovák választási kampány kellős közepén fogadta el a határon túli magyarok könnyített honosításáról alkotott törvényt.

Így aztán a meghirdetett cél – a többes állampolgárság legalizálása egy másik országgal életvitelszerű kapcsolatban álló polgárok számára – is az uniós csatlakozás után kialakult diaszpóra kötelékeinek megőrzéséről szól, konkrétan a hazatérés mint opció fenntartása érdekében. A szlovákiai magyarok közül legfeljebb azok örülhetnek, akik kilépve a kisebbségi létből Magyarországra telepednének, miközben a születés szerinti állampolgárságukról sem kívánnak lemondani. Bizonyára ilyenek is vannak, ám a probléma lényegi magva mégsem ebben áll.

A kormányprogramban beígértek kettős tanulsággal szolgálnak: egyrészt rámutatnak, hogy milyen következményekkel jár az önálló parlamenti pozíciók elvesztése. A magyar pártok kiesésével a felvidéki magyarok kontrollja az életüket befolyásoló közpolitikák felett a rendszerváltás óta nem tapasztalt szintre süllyedt. Hiába szavazott a magyarok hozzávetőlegesen 16 százaléka a mostani kormánypártokra, ezek a voksok korántsem transzponálódtak a kisebbségi szempontok iránti fokozottabb érzékenységgé. A magyarok nélküli kormányban egyszerűen nincs tere annak az értelmezésnek, amelyik nem a területiségből kiindulva tételezi az állampolgárságot.

A másik tanulság, hogy a szlovák közvélemény, ezen belül is az ideológiai mankókat szolgáltató médiaértelmiség mindmáig képtelen volt kitörni abból az értelmezési keretből, hogy a kiterjesztett magyar állampolgárságban (és egyébként minden más anyaországi támogatásban) biztonságpolitikai kihívást lásson. Egyfelől továbbélnek az intézményben az irredentizmus eszközét látó magyarázatok, másfelől pedig tény, hogy annak hisztérikus Orbán-ellenessége miatt az antinacionalista, liberális sajtóval sem vagyunk beljebb.

Utóbbi dörgedelmeit maga Zuzana Čaputová államfő is kénytelen volt elszenvedni, amikor tavaly nyáron a szlovákiai magyar fiatalok nyári táborában kijelentette: nem lát problémát abban, ha valakinek kettős állampolgársága van. Ekkor

szerencsétlen nyilatkozatával pedig megbékéltetési politikát követ a csápjait a határon túl terjesztő illiberalizmussal szemben.

A kettős állampolgárság célja ebben az értelmezésben nem más, mint az illiberális ideológia exportja, valamint a hatalmi befolyás megszerzése. Hogy mi célból is szeretné a Fidesz a saját képére formálni a környező országokat, nos, arról mindezidáig nem sokat tudhattunk meg. Ami viszont bizonyos, az nem más, minthogy ez a szemléletmód végtelenül lealacsonyítóan tekint a felvidéki magyarokra: mintha a magyar állampolgárságot szerzők önálló akarat nélküli lényekké válnának, akiknek feltett szándékuk a bimbózó szlovák liberális demokrácia aláásása.

Aki viszont egy kicsit is kiterjeszti a horizontját, az bőven találhat példát kettős állampolgárság határváltozások és hatalomkiterjesztés nélküli tömeges alkalmazására, miközben még csak Putyint és Kelet-Ukrajnát sem kell előrántania a szellemi puttonyból. A 90-es években német állampolgárságukat visszanyert opolei németek sem váltak az aktuális berlini vezetés ötödik hadoszlopává, holott több, kettős állampolgárságát nyíltan vállaló német is megfordult már a lengyel törvényhozásban. Hasonló a helyzet a határon túli, horvát állampolgársággal rendelkező horvátsággal.

A szlovák liberálisok viszont nem kérnek az ehhez hasonló példákból, hiszen az az egész ideológiai konstrukció összeomlását jelentené. A helyzet ugyanis úgy áll, hogy

Ebbe pedig a szlovákiai magyarok szempontjainak méltányolása (a magyar állammal való érzelmi azonosulás; a közösségi összetartozás kinyilvánítása; az anyaországon belüli egyenlőség érzete) egyre kevésbé fér bele.

Világossá kell tennünk, hogy a könnyített honosítás nem kisebbség-jogvédelmi eszköz. Abban az országban, ahol a kisebbségek élnek, a kettős állampolgárság semmilyen közösségi problémát nem old meg. Nem segíti például az anyanyelvi oktatási rendszerbe történő becsatornázást vagy a magyar nyelv alacsony presztízsének javítását, identitásmegtartó ereje pedig eleve azok irányában érvényesül, akik gránitszilárd magyar öntudattal bírnak.

De ha már egyszer valaki úgy dönt, hogy élni kíván a lehetőséggel, akkor igenis legyen erre lehetősége bármiféle megbélyegzés, hatósági egrecírozás és büntető politika nélkül!

A szerző felvidéki publicista. Olvass még Kovács Balázstól az Azonnalin!