Van kliensem, aki még élvezi is – pszichológusokat kérdeztünk a bezártságról

A koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozások valamiképp mindenki életére hatással vannak. A hírek elsősorban az egészségügyi, gazdasági és munkaerőpiaci folyamatokról szólnak, de minden következménnyel elsősorban egyéni szinten, pszichésen is meg kell birkózni. Pszichológusokat kérdeztünk az egyik napról a másikra nagyot forduló élet lelki hatásairól.

Hogy a magány rossz hatással van a lelki egyensúlyra és az egészségre is, régóta ismert tény –  kutatások szerint ez akár az elhízásnál is komolyabb veszélyt jelenthet az egészségre, és a magányosan élők rövidebb életre számíthatnak.

Az egyedül élők és a magányosok csoportja között nem feltétlenül van átfedés (ezért a KSH 2016 végi adatai, amik szerint 463 ezer egyedülálló, gyermektelen férfi és náluk is több, 753 ezer egyedülálló és gyermektelen nő él Magyarországon, nem jelentenek biztos támpontot), de a kijárási korlátozások következményeként lecsökkenő társas érintkezések megágyazhatnak a magány érzésének.

Hogy ez így van-e és milyen egyéb hatásai lehetnek a megszokott életvitelünk hirtelen megváltozásának, arról Rottenhoffer Ágota párkapcsolati és életvezetési tanácsadót, valamint Simon Zoltán pszichológust kérdeztük.

Mit jelent magányosnak lenni?

Simon Zoltán szerint a magány egy élmény – vagy inkább annak hiánya. Az egyedüllét pedig fizikai állapot.

Gondoljunk csak arra, amikor magányosnak érezzük magunkat egy társaságban. Ilyenkor nem tudjuk kihasználni a helyzetet, hogy jól szórakozzunk. És fordítva is igaz ez: ha egyedül jól feltaláljuk magunkat, nem érzünk magányt” – foglalta össze a pszichológus a magány és az egyedüllét különbségét.

Szerinte egyébként a magány nemcsak érzés, hanem egyben fontos képesség is. Azt mutatja, hogy éppen igényeljük a társaságot – egyszerűen fogalmazva nem vagyunk antiszociálisok.

Rottenhoffer Ágota háromféle magányt különböztet meg: az egyedüllétet, amikor valaki „tudna társas kapcsolatokhoz nyúlni”. Ez választott állapot, amiből bármikor ki lehet jönni – a jelenlegi helyzetben akár egy chat- vagy Skype-beszélgetés is segíthet. Ezzel szemben ott van a valódi magány, amelyben már nincsenek meg biztosítékként a társas kapcsolatok; valamint a társas magány, amikor valaki párkapcsolatban vagy akár a családjában sem érzi magát jól.

Ebből pedig az is következik, hogy önmagában sem a szingliség, sem az időskori egyedüllét nem jelent egyenes utat a magányhoz.

Mindenkit rosszul érinthet

Kardos Gábor az Azonnalin április 13-án megjelent cikkében arról értekezett, hogy a „szinglitársadalom” a járvány alatt mutatja meg igazi arcát. Szerinte mivel a kijárási korlátozások miatt sem munkába, sem szórakozni nem lehet eljárni, sokan csak most döbbennek rá, mennyire magányosak is igazából.

Úgy látja, minden korosztályt a „saját poklába zárnak”, a harmincasok például „szerzetesi szinglimagányba vonulnak a megszokott társasági pezsgés után”.

Bár Kardos szélesebb képet festett fel, a két szakember még inkább kibővítette a filozófus-borkereskedő szerzőnk által leírtakat.

Inkább azok vannak most bajban, akiknek nincs megfelelő minőségű csoporttagsága. Emellé pedig társulhat az érzelmi magány, amikor valakinek nincs elég intim, szoros, támogató kapcsolata” – utalt ezzel már a korábban elmondottakra is Simon.

Ugyanakkor a főleg párkapcsolatban élőkkel foglalkozó Rottenhoffer úgy látja, az egyedülállókat tényleg sokkal jobban megviselheti a mostani időszak. „Valószínűleg rosszabbul érzik magukat a szinglik. Mindegy, hogy 60 fölötti nőről vagy huszonéves fiúról, esetleg elváltakról beszélünk – ugyanakkor ezt szerintem nem lehet olyan egyértelműen egy okra visszavezetni, mint azt Kardos Gábor tette”.

A Helyzet egy korábbi adásában különböző generációk képviselői mondták el, hogyan érinti őket a járvány miatti bezártság. A tízéves Szaffi akkor azt mondta, bár rendszeresen beszél barátaival, nagyon hiányoznak neki a személyes találkozások. A párkapcsolati tanácsadó szerint a fiatalabb korosztályt kevésbé fenyegeti a magány, de rajtuk is érződik, hogy egyre kevésbé tolerálják a kialakult helyzetet.

„A 18 és 15 éves fiam is nagyon sokat beszélget a barátaival online, gyakorlatilag egyfolytában együtt vannak. De ezt nem lehet sokáig húzni. A három-hathetes periódusok vége egyébként is vízválasztó tud lenni, és a nagyobbik fiamnak egyre inkább nehezére esik betartani a szabályokat” – mondta Rottenhoffer.

Egyaránt rosszul érinthet tehát minden korosztályt a bezártság – ugyanakkor az sem feltétlenül mutat egyértelmű eredményt, ha az unalom elkerülésére tett kísérletek sikerességén próbáljuk lemérni a magány mértékét. Ez alapján ugyanis a magukba forduló, introvertáltabb emberek biztosan könnyebben vészelhetnék át a kijárási tilalmat.

„Az introvertált-extrovertált szembeállítás most sokkal kevésbé működik. Lehet valaki akármennyire társasági ember, aki most is feltalálja magát, vagy olyan, aki egyedül is jól tudja magát érezni, ha például egzisztenciális szorongást okoz nála a mostani helyzet, biztosan rosszul fogja magát érezni” – emelte ki Rottenhoffer.

Sokan kifejezetten élvezik a bezártságot

Nem lenne meglepő, ha az alaposan felforgatott életkörülmények sokakat megviselnének, és többen fordulnának pszichológusokhoz. A tapasztalatok azonban mást mutatnak.

Nem könnyű úgy párkapcsolati gondokról beszélni, hogy a kliens férje éppen azt hallja, hogy a párja kritizálja” – írta le a problémát Simon.

 Akik azonban maradtak, az eddigiekhez képest megváltozott gondokról beszélnek.

„A járványt megelőző időben sokan úgy oldották meg az emberi szabadságuk okozta problémát, hogy szükségszerűségekkel vették körbe magukat. Többekre szakad rá az, hogy most fel kell találnia magát. Például, ha valaki kellően sokat dolgozott, vásárolgatott, eljárt a tánccsoportjába, ezzel kitöltötte az idejét. Ezek az önmaguknak felépített szükségszerűségek tűntek el emberek életéből egyik napról a másikra, és meg is szenvednek vele.”

Van azonban egy másik csoport, amelyik Simon elmondása szerint nem szenved. Sőt…

Ők azok, akik feltalálják magukat otthon: akár gyorsabban is elvégzik a munkájukat home office-ban, mint az irodában; közben tudják tartani a kapcsolatot a barátaikkal; edzenek és megtanultak az utóbbi egy hónapban mondjuk bagettet sütni” – számolt be a furcsának tűnő tapasztalatáról a pszichológus.

Rottenhoffer Ágota pedig arról beszélt, hogyan változtatta meg a bezártság a párkapcsolati elvárásokat és konfliktusokat.

A párjaik a megnövekedett elvárásokat rosszul viselik, és indirekt módon utasítják vissza. Ezzel máris kész a konfliktus.”

Megváltozunk a karantén után?

Ezek után sokkal érthetőbbé válik, hogy a koronavírus-járvány első gócpontjában, Vuhanban a szigorú karanténintézkedések feloldását követően miért emelkedett a válókeresetek száma. Nem szükségszerű azonban, hogy ez Magyarországon is így történjen.

„Nem a válások jeleit látom, hanem azt, hogy minden probléma beszorul a négy fal közé.

– mondta Rottenhoffer.

Szerinte sok pár a jól ismert „de mi megbeszélünk mindent” jelszó mögé bújik, pedig ez most különösen hatástalan tud lenni.

„Amíg a beszélgetéseket nem követik tettek, addig ez semmit sem ér. És ez az ilyen hosszú ideig tartó bezártság alatt sokkal jobban kiütközik” – foglalta össze. Arra pedig szerinte nincs egységes recept, hogyan lehet elkerülni vagy békés mederbe terelni a konfliktusokat. „Minden az egyes párokon múlik” – mondta.

Abban mindkét szakember egyetértett, hogy a bezártság után nem fog jelentősen megváltozni az egyének hozzáállása az életükhöz – így a szokásaink sem alakulnak át drasztikusan. Elsősorban azért, mert a korábbi életstílust a szabad utazgatásokkal és vásárlásokkal a legtöbben hiányolják, és mihamarabb vissza akarnak majd ahhoz térni.

Simon Zoltán pedig érdekes párhuzammal érzékeltette, hogyan fogjuk megélni a kijárási korlátozások végét.

– mondta, utalva ezzel arra, miért nem számít sem a válókeresetek növekedésére, sem az életüket megváltoztató tömegek megjelenésére.

NYITÓKÉP: Papp Zsófia / Azonnali