Csütörtökön három iráni diákot is kitoloncolnak az országból

2020.04.15. 11:44

Ők voltak azok, akik márciusban az operatív törzs szerint közösségellenesen viselkedtek. A tisztifőorvos ezen felül a Kásler által követelt ágyfelszabadításokat is magyarázta az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Csütörtökön három iráni diákot is kitoloncolnak az országból
Három iráni diákot is kitoloncolnak Magyarországról csütörtökön

– jelentette be Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs szokásos, szerdai sajtótájékoztatóján. Az alezredes arról beszélt:

Két jelentős szállítmány is érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, amely védőfelszereléseket hozott. A szállítmány összesen 10 millió sebészi maszkot, 900 liter fertőtlenítőt és 24 600 izolációs köpenyt tartalmaz.

Csütörtökön hazautazik Iránba tizenegy iráni diák, akik az operatív törzs szerint a Dél-Pesti Centrumkórházban még márciusban tanúsítottak „kirívóan közösségellenes magatartást”, mialatt karanténban voltak. A tizenegy diák közül nyolcan önkéntesen utaznak haza, míg a fennmaradó három főt kitoloncolták az országból.

A repülőtéri rendőrigazgatóság egy elég furcsa esetben indított eljárást nemrégiben: egy hatósági házi karantén alatt álló személy ugyanis

egy kereskedelmi repülőjárattal megpróbált elmenekülni az országból. Ellene szabálysértési eljárás indult.

A kijárási korlátozásokkal kapcsolatban a rendőrök kedden Budapesten 385-ször intézkedtek, ebből 231 figyelmeztetést osztottak ki, míg bírságot 75, szabálysértési eljárást pedig 79 esetben foganatosítottak.

Büntetőeljárás eddig 219 fő ellen indult, többek között 57 esetben rémhírterjesztés, 26 esetben közveszéllyel fenyegetés, 60 esetben csalás, 17 esetben pedig járványügyi szabályszegés miatt.

Ezt követően Müller Cecília országos tisztifőorvos beszélt a fertőzések számának napi alakulásáról, erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk. Müller elmondta:

+ Az új elhunytak között vannak fiatalabbak, de ők krónikus megbetegedésekben szenvedtek.

Sokkal magasabb lett továbbá a gyógyultak száma, mint az elhunytaké.

Országos ellenőrzést rendelt el a szociális intézményekben, az első adatok a héten várhatók. A tisztifőorvos szerint kifejezetten az a cél, hogy az időseket megvédjék, valamint hogy legyen információnk arról, hogy az idősotthonok és ellátóintézmények felkészültek-e, megfelelő-e az ellátás, az oktatás, adottak-e a személyi és tárgyi feltételek.

1053 érintett szociális intézményt tartanak nyilván, de ezek létszámban nagyon eltérők, vannak egészen kicsik, és többszáz fős intézmények is. Az ellenőrzés a nagyobbakkal indul: ezekben is el lehet kerülni a fertőzést, ha betartják az előírásokat.

A problémás intézményekre kiemelt figyelmet fordítanak, egyéni védőeszközökkel is segítik őket. Hiszen a Pesti úti idősotthonon kívül is számos olyan intézmény van még, ahol a járvány felütötte a fejét.

Kásler Miklós EMMI-miniszter utasítása szerint elkezdődött a kórházi ágyak felszabadítása, a miniszter azt kérte, az ágyak 60 százalékát fokozatosan szabadítsák fel az intézmények. Erről az Azonnalin itt írtunk bővebben. Müller Cecília szerint a sok vitát kiváltó intézkedés célja, hogy mindenki megkapja a szükséges ellátást,

és hogy elkerülhető legyen az, ami Európa több országában is tapasztalható volt, hogy nem jut mindenkinek hely a kórházakban.

Akinek van olyan hozzátartozója, akit most emiatt küldtek haza a kórházból, azt Müller megértésre buzdította. Elmondta, bár ez sokakat állít nehéz helyzet elé, de itt most újabb összefogásra van szükség. Ígérete szerint a hazabocsájtásokról orvosszakmai döntéseket hoznak majd meg.

Az elvárás az, hogy április 19-ig a 60 százalékos ágyfelszabadítás legalább fele álljon rendelkezésre az intézményekben, ebből az is meg van szabva, hogy hány intenzív ágy legyen. Erre azért van szükség, mert „tragédia lenne”, ha esetleg egy hozzátartozónknak emiatt nem jutna lélegeztetőgép.

Az operatív törzs újságírói kérdésekre is válaszolt:

Müller Cecília szerint a fertőzés tetőzése után hasonló ritmusban csökken a megbetegedések száma, ahogy az emelkedett, addig pedig türelmet kért.

A gyógyult betegek eddig mindegyik korosztályból kerültek ki.

A társasházakat az eddiginél sokkal tisztábban kell tartani.

Ha fertőzéssel kórházba visznek valakit, az nagyjából azt visz magával be, amit akar.

A házilag készített kesztyűk használnak valamit, de csak akkor, ha helyesen használjuk, és minden hordás után kimossuk.

Semmilyen kesztyű nem helyettesíti a szappanos-melegvizes kézmosást.

Életmentő műtétet nem lehet a járványhelyzetre hivatkozva nem elvégezni. Ha valaki ilyennel szembesül, az jelentse.

Ha valakinek egyensúlyban van tartva a krónikus betegsége, tehát például betartja a cukorbetegsége miatt vállalt diétát, az valószínűleg nem tartozik a kiemelt kockázati csoportok közé.

Nem várható vérhiány.

Az ismétlődő szabályszegéseket

főleg fiatalok követték el eddig, de alapvetően pozitívak a hatóságok tapasztalatai.

+ Az önkormányzatok maguk rendelkezhetnek róla, milyen idősávban engedik be a piacokra a 65 év felettieket.

BORÍTÓKÉP: M1 Élő

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől
Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek