A visegrádi országok lassan újraindulnak, csak a magyar kormány nem beszél még a járványügyi intézkedések lazításáról

Szerző: Illés Gergő
2020.04.15. 19:02

A csehek folyamatosan pörgetnék be újra a gazdaságot, június elejére pedig már teljesen újraindítanák azt. És a többiek? V4-es körkép.

A visegrádi országok lassan újraindulnak, csak a magyar kormány nem beszél még a járványügyi intézkedések lazításáról

Első fecskeként Ausztria, majd nyugati szomszédunkat követve Dánia is bejelentette az országok fokozatos újranyitását a koronavírust követően: az osztrákoknál keddtől kezdve kinyithattak a kisebb boltok és kertészeti üzletek, május elején a többi bolt – többek között a plázák – is kinyithatnak. A tervek szerint május közepétől az éttermek, kávézók és szállodák is újranyitnak, persze Ausztriában van is ok a bizakodásra:

az aktív esetek száma április 3-a óta folyamatosan csökken, akkor még több, mint kilencezer aktív fertőzöttet tartottak nyilván, mostanra pedig ez a szám hatezer alá csökkent.

Dániában pedig az óvodákba és az általános iskolákba térhetnek vissza a jövő héttől a gyerekek. Ott éppen most tetőzik a járvány, 3800 körüli aktív esetszámot tartanak nyilván. Van tehát több nyugat-európai ország is, ahol úgy tűnik, már lefelé ívelő pályán van a járvány, így korábban egészen súlyosan érintett országok is újra működésbe kezdhetnek. De mi a helyzet a visegrádi országokban?

A V4-ek a nyugati államoknál jóval kevésbé voltak érintettek a járvány által, a legtöbb fertőzöttet jelenleg Csehországban tartják nyilván, igaz, a csehek magasan a legtöbbet tesztelik a négy visegrádi ország közül – Csehország egymillió lakosra vetítve szerdáig csaknem 13 ezer tesztet végzett, Szlovákia csaknem hatezret, Lengyelország körülbelül négyezret, Magyarország pedig a sereghajtó az egymillió főre vetített négyezer alatti tesztmennyiséggel. Április 15-én egymillió főre Csehországban 574, Lengyelországban 196, Magyarországon 163, Szlovákiában pedig 158 megbetegedés jut, a súlyosabban érintett nyugati országokban ez a szám ennek a többszöröse.

Ráadásul a megbetegedések növekedése az összes országban lassuló tendenciát mutat, április 13. óta Csehországban már csökken az aktív megbetegedések száma (vagyis többen gyógyulnak meg, vagy épp halnak bele egy napon a koronavírusba, mint ahány új fertőzöttet regisztrálnak), Magyarországon pedig szerdán érkezett el ez a pont. Igaz, nem tudjuk, hogy a cseh és magyar trendek tartósnak bizonyulnak-e.

De ha ilyen jól állunk, akkor miért nem kezdik el a kormányok azonnal újraindítani a gazdaságaikat a régióban? Ami azt illeti, már el is kezdték: a magyart kivéve az összes V4-es kormány lépett az intézkedések lazítása felé, konkrét ütemterveket vezetett be – vagy épp beszélt ezekről. Szóval milyen intézkedésekkel is enyhít a már egy hónapja tartó szigoron a cseh, a szlovák, valamint a lengyel kormány? Összefoglaló.

Csehország

A legrészletesebb tervet Csehország dolgozta ki, ahol egy ötpontos akcióterv született a rendkívüli intézkedések fellazítására.

+ Az első etapban,

április 20-án kinyithatnak az autókereskedések és autószalonok, a piacok, az üzleti helyiségekkel rendelkező kézművesek boltjai,

valamint tíz főig, és különleges higiéniai körülmények mellett engedélyezik az esküvőket is. Emellett a felsőoktatási intézmények végzős hallgatói a tanulmányi tevékenyégükkel összefüggően – például konzultációra, vizsgákra, vagy a könyvtárakba – öt főig bemehetnek. A profi sportolók emellett a nyilvánosság kizárásával elkezdhetik a kültéri edzéseiket is.

+ A második etap április 27-én következne, mikor újranyithatnak a 200 négyzetméter alapterület alatti üzletek, amennyiben nem 5000 négyzetméter feletti alapterületű bevásárlóközpontokban találhatók. Az ennél nagyobb üzletek ezt akár úgy is megkerülhetik, hogy kordonnal elkerítenek egy bevásárlásra kijelölt, legfeljebb 200 négyzetméteres részt.

+ Május 11-től a középiskolák kinyithatnak érettségi vizsgák céljából, ahogyan az állami akkreditációval rendelkező nyelviskolák és művészeti iskolák is. 1000 négyzetméter alapterületig továbbá kinyithatnak az üzletek, amennyiben nem 5000 négyzetméter feletti területű bevásárlóközpontokban vannak. De a tervek szerint újraindulnak az autósiskolák, és a konditermek is megnyithatnak.

+ Május 25-től az általános iskolákban engedélyezik a személyes jelenlétet csoportonként legfeljebb 15 gyerekkel. Ez azonban még nem tanítást, inkább csak felügyeletet jelent, a kötelező tanítást sem az általános, sem a középiskolákban nem indítják újra június 30. előtt. Emellett  megnyithatnak az éttermek, kocsmák, kávézók és borozók nyári teraszai kiadóablakkal való kiszolgálás esetén. Ekkor nyithatnak továbbá meg a fodrászok, pedikűrösök és manikűrösök, a szoláriumok, szépség- és masszázsszalonok, valamint a múzeumok, galériák és kiállítások is.

+ Június 8-tól pedig teljesen visszaállna az élet a régi kerékvágásba, megnyithat az összes bevásárlóközpont, a nem bevásárlóközpontokban található 1000 négyzetméter feletti üzletek, az éttermek, bárok, kávézók és borozók beltéri területei, a szállodák, a színházak, kulturális, szociális és sportrendezvények 50 főig, valamint a taxik is újraindulnának.

Persze erre nem szabad egyelőre mérget venni: a csehek közleménye minden egyes etap előtt külön kiemelte: az ütemtervet csak akkor követik, ha a járványügyi helyzet nem romlik. Vagyis, ha valamilyen okból Csehországban komoly gócpontok alakulnának ki, és berobbanna a járvány, akkor könnyen lehet, hogy az enyhítések elmaradnak. Ráadásul szerdán a cseh egészségügyi statisztikai hivatal vezetője is kijelentette:

április végére Csehországban akár tízezer megbetegedést is regisztrálhatnak egy statisztikai modell szerint

– ez jelentős ugrás lenne a mostani, valamivel hatezer esethez képest. Mindenesetre biztató, hogy Csehország már azzal számol: bár korlátozott keretek között, de június elejére visszaállhat a normális rend.

Szlovákia

Északi szomszédunknál április 20. a céldátum, amikor bejelentenék a korlátozó intézkedések enyhítését: amelyek mellesleg akárcsak Csehországban, igen szigorúak. Szájmaszk nélkül például utcára lépni is tilos, Igor Matovič, az ország újonnan beiktatott miniszterelnöke pedig pár hete még azzal is kacérkodott, hogy teljesen lelövi a gazdaságot a járvány miatt. Ez végül nem következett be, hiszen még koalíciós partnerei is ellenezték, így Szlovákia is inkább a fokozatos enyhítések útján jár majd.

A szigor mindenesetre az összes többi visegrádi országnál nagyobb Szlovákiában,

például a járások határait az azokban tartózkodó állampolgárok jelenleg csak kivételes esetben hagyhatják el.

Munkavégzés, gyerekfelügyelet, orvosi vizsgálat céljából például át lehet haladni a járáshatárokon, de ezen kívül az országon belüli mozgás is ellehetetlenült.

Hogy pontosan milyen is lesz az erről készült menetrend, jövő hétfőn derül csak ki, mindenesetre annyit a Paraméter tudósítása alapján tudni lehet, hogy Matovič kedden délelőtt már egyeztetett egy orvosokból és tudósokból álló tanáccsal minderről. A séma hasonló lenne, mint a cseheknél, ha romlana a járványügyi helyzet, eldobnák az ütemtervet, és újra szigorítanának. Ha viszont jelentősen csökkenni kezd a betegszám, úgy gyorsabban is jöhetnek az enyhítő intézkedések.

Persze Matovič hangsúlyozta: igazán sok nem függ attól gazdaságilag, ha a boltok kinyithatnának, az 2 százalékot dobna az összterméken, míg jelenleg a termelés 30 százaléka veszik el a leállás miatt. A miniszterelnök szerint

több függ attól, hogy „a németek akarnak-e majd Volkswagent venni a pozsonyi gyárunkból”.

Matovič szerint a fokozatosság a lényeg, hiszen egy hirtelen nyitással, jóllehet, hogy bizonyos, most még üzemelő gyárakban megjelennének a fertőzöttek, így pedig a gyárakat egy időre teljesen be kéne zárni – ez pedig gazdaságilag még jobban fájna.

A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Szlovákia irigylésre méltóan jól áll a koronavírus elleni harcban: szerinte a reprodukciós rátát sikerült 1 alá szorítani, vagyis egy koronavírus-fertőzött egynél is kevesebb további embert fertőz meg átlagosan.

Lengyelország

Már az Azonnalin is beszámoltunk arról, hogy Lengyelország úgy enyhít, hogy közben szigorít is intézkedésein. Csütörtöktől például minden nyilvános helyen kötelező lesz szájmaszkot hordani, ezeket pedig 700 forintnyi złotyért az összes postafiókban árusítják már. Ezzel párhuzamosan viszont már folyik a gazdaság részleges újraindítása: Michał Dworczyk, a lengyel miniszterelnökség vezetője azt mondta, „annyi szabadságot szeretnénk nyújtani, amennyi lehetséges, annyi korlátozással, amennyi szükséges”.

Így például tervezik, hogy eltörlik a boltokban egyidejűleg tartózkodó emberek létszámkorlátozását, valamint újra lehet majd sétálni az erdőben és a parkokban is. Ez eddig nem volt lehetséges: a parkokat és strandokat március végén lezárták, a 18 év alattiak pedig felnőtt felügyelete nélkül az utcára sem mehettek ki. Łukasz Szumowski egészségügyi miniszter már kedden beszélt arról, hogy április 19. után elkezdődhet a gazdaság részleges újraindítása – legelőször pedig a lengyel kormány szóvivője szerint a boltok bezárására vonatkozó intézkedéseket törlik el.

Ennél több részletet a lengyel kormány még nem árult el, de annyi biztos: egyelőre április 26-ig az iskolaépületek is zárva maradnak, valamint a légi- és vasúti közlekedés korlátozására vonatkozó intézkedéseket is kiterjesztették. A lengyel határ is legalább május 3-ig zárva marad.

Ilyen állapotok között tartják meg május 10-én a lengyel elnökválasztás első fordulóját:

a kijárási korlátozások miatt több, mint valószínű, hogy szavazni csak levélben lehet majd, a nacionalista kormánypárt pedig nem volt hajlandó a voksolást a vírus miatt elhalasztani. Hogy miért, arról az Azonnalin itt írtunk bővebben, de annyi biztos: az ellenzék körében nagy felháborodást keltett a választás megtartása. Több ellenzéki politikus is kikelt, hogy ilyen módon a választások nem lesznek tisztességesek és szabadok, de voltak, akik bojkottra szólítottak fel.

Magyarország

Magyarországon a többi visegrádi országnál már eleve jóval enyhébb korlátozó intézkedések vannak csak érvényben: regionális összehasonlításban főleg a szlovák intézkedések számítanak szigorúnak, ahol például kültéren a szájmaszkok viselése már eddig is kötelező volt, de ugyanígy jár el Csehország, és ehhez a klubhoz csatlakozik csütörtöktől Lengyelország is. Kötelező szájmaszkviselésről, vagy a szlovákhoz hasonló belső kijárási korlátozásokról viszont Magyarországon szó sincs – hazánkban március 28 óta van érvényben a kijárási korlátozásokról szóló kormányrendelet, ezt határozatlan időre meghosszabbították.

A rendelet pedig sok olyasmit megenged, amelyet a többi visegrádi ország csak most tervez engedélyezni.

Például itthon az elviteles ételek kiadása és szállítása engedélyezett, Csehországgal ellentétben az esküvőket sem tiltották be a járvány idején, ahogyan a piacoknak sem volt kötelező bezárniuk – ellentétben a csehekkel, akik a közeljövőben nyitnák újra azokat. Ugyancsak szabad a lakhelyelhagyás, ha fodrászhoz vagy manikűröshöz megyünk, ahogyan a kültéri sporttevékenység végzése is. A parkokat és közterületeket is csak húsvét idején zárták le egyes települések – amikor a tumultus elkerülése érdekében a kormány ezt lehetővé tette az önkormányzatoknak, viszont húsvéton kívül a lengyel parklezárásokhoz hasonló intézkedésekre sem került sor itthon.

Ezen felül is tartalmaz még a kormányrendelet egy sor kivételt, és a rendőrség is közölte: a szabályszegők ellen sem büntetéssel szeretnének élni, hanem inkább a figyelmeztetéseket részesítenék előnyben. Vagyis számos olyan intézkedés, amelyen a szlovák, cseh vagy lengyel kormány most tervez enyhíteni, itthon eleve már be se lettek vezetve: mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy a kormány mikor készül el egy ütemtervvel a jelenlegi korlátozó intézkedések fokozatos kivezetéséről.

BORÍTÓKÉP: A V4-ek kormányfőinek találkozója 2019. decemberében: balról Andrej Babiš cseh kormányfő, Peter Pellegrini szlovák exminiszterelnöknek csak a tarkója látszik (őt azóta Igor Matovičra cserélték a szlovákok), jobbról pedig Mateusz Morawiecki lengyel és Orbán Viktor magyar kormányfő / Európai Tanács (2019)

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek