Már annyi igazolt hazai halottja van a koronavírusnak, mint ahány gyógyultja

Szerző: Fekő Ádám
2020.04.14. 07:32

122 halottat és 122 regisztrált gyógyultat tartanak nyilván Magyarországon: a tizenhárom új halott mindegyike 65 év feletti.

Már annyi igazolt hazai halottja van a koronavírusnak, mint ahány gyógyultja

A hivatalos tájékozattó honlap szerint újabb 54 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, így 1512 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt újabb 13 beteg, ezzel 122 a vírus itthoni halálos áldozatainak száma, ez épp ugyanennyi, mint ahányan felgyógyultak belőle.

Most is, illetve mindig fontos kiemelni: az igazolt fertőzöttek, így az igazolt gyógyultak száma is jóval alacsonyabb lehet a valós értékeknél: sok olyan fertőzött is kigyógyulhatott már ugyanis a betegségből, akiknél nem végeztek el koronavírus-tesztet, így sokak jóllehet, úgy vészelték át a járványt, hogy nem is tudtak róla.

Az elhunytak között egyetlen 70 év alatti volt: egy 65 éves nő, aki cukorbeteg is volt.

A koronavírus miatt csütörtökön jelentette be Orbán Viktor a kijárási korlátozások meghosszabbítását határozatlan időre, az elmúlt hétvégére a húsvétra való tekintettel a polgármesterek kezébe adta a döntést, mennyire szigorítanak azokon. Jelenleg az egészségügyi dolgozók egyötöde is fertőzött lehet.

Világszinten eddig majdnem kétmillió fertőzöttet tartanak nyilván, illetve hamarosan átlépi a halálesetek száma 120 ezret. 

BORÍRÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

Érdekel, hogyan terjed a koronavírus Magyarországon és a szomszédainknál? Kövesd nyomon az Azonnali naponta frissülő statisztikáit!

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek