Jó, ha nem lesznek eurókötvények?

A járvány alatt az eurózónában ismét felmerült az eurókötvény kérdése, azaz a tagállami államadósságok közösségivé tétele. Az északi országok vélhetően sikeresen tudták ezt most is megakadályozni. De mit is jelentett volna az eurókötvény? Mi szól ellene és mellette? Összeszedtük az összes érvet pro és kontra.

Giuseppe Conte olasz kormányfő április elején még a német közszolgálati tévében is bejelentkezett, hogy arra kérje a német közvéleményt: legyen szolidáris az olaszokkal, támogassa az eurókötvények bevezetését. Az olasz miniszterelnök aztán cikket írt a balliberális Die Zeit hetilapban, és a holland De Telegraaf napilapnak interjút is adott. Az üzenete mindenütt ugyanaz: a válságban szolidaritásnak kell lenniük az európaiaknak,

Mivel a német pénzügyminiszter jelenleg már nem a sváb kereszténydemokrata Wolfgang Schäuble, Berlinből nem olyan durván jött az elutasítás, mint 2015-ben, amikor Athén vetette még fel az eurókötvényeket. De Olaf Scholz, jelenlegi szociáldemokrata német pénzügyminiszter se mond nagyon mást, csak finomabban fejezi ki magát:

Mi ez az eurókötvény?

Ma az eurózónában ugyan van közös valuta és közös jegybank, ennek megfelelően részbeni közös monetáris politika is, de a fiskális politika nem egységesült – ami egyrészről azzal jár, hogy teljesen eltérő módon adósodnak el a tagállamok, és kezelik az adósságukat, másrészről az egyik tagállam nemcsak adósságot nem vállalhat át egy másiktól (ezt ugyanis a szerződések tiltják is), de nem is szólhat bele a másik tagállam költségvetési politikájába (a maastrichti kritériumok jelentik itt az egyetlen „beleszólást”).

Sokak szerint az eurózóna ma csak félig van összerakva, ugyanis a közös valutához és jegybanki politikához sokkal erősebb közös gazdaságpolitika (a bátrabbak hozzáteszik: szociális politika is) kellene. Ennek egyik megnyilvánulása lehetne, hogy

ami konkréten azt eredményezné, hogy a jelenleg nagyon eladósodott dél-európai államok – azzal, hogy az észak-európaiakkal közösen lenne kezelve az adósságuk – fellélegezhetnének kicsit. Egyrészről egy eurókötvény esetén a tagállami adósságok (vagy azok egyrésze) közössé válnának, ami persze jó annak, akinek ma nagyon magas az adóssága, és rossz annak, akinek meg nem. Másrészről európai szinten lehetne számos programot közös kötvénykibocsátással finanszírozni.

Miközben a görög válság idején inkább az első érv – azaz az eladósodottság szétterítése, ezzel a déliek levegőhöz juttatása – volt a fő érv, most inkább azt hangsúlyozza Róma: a várhatóan nagyon súlyos olasz gazdasági válságot nem Olaszország okozta, hanem a kínai vírus, ebben az esetben európai szolidaritás (de egyben minden tagállam önnön érdeke is), hogy az olaszok ne omoljanak be, azaz európai segítség jöjjön.

A szükséges gazdaságélénkítő programokat (amúgy nem csak az olaszoknál) sokkal olcsóbban lehetne a piacról finanszírozni, ha az euróövezet közösen bocsátana ki kötvényeket. Ha ma Olaszországnak egyedül kéne kötvényeket kibocsátania, azok csak növelnék az eladósodottságot, ráadásul

Neoliberális közgazdászok is támogatnák a közös kötvénykibocsátást

Miközben a két érvelés – azaz, hogy a kötvényt pusztán a déliek tehermentesítése miatt kell-e bevezetni, vagy azért, mert egy vis maior helyzet utáni összeurópai gazdaságélénkítéshez elengedhetetlen a közös fellépés – persze a gyakorlati következményeiben összeér:

És hát éppen ez az, amit az északi és keleti tagállamok nem akarnak. A legdurvábban Hollandia liberális pénzügyminisztere üzenget Rómának, neki végül elnézést is kellett kérnie a hangnemért – de az irány nem változott: ha mindenki más bele is egyezne, Hága egészen biztosan vétózná az eurókötvényt, azaz nem valószínű, hogy bevezetik.

Pedig most nem csak déliek és baloldaliak állnak az ötlet mellett, mint mondjuk 2015-ben, amikor éppen ezért a jobboldali és liberális politikusok könnyen a déliek felelősség-átlőcsöléseként vagy egy újabb balos utópiaként utasíthatták azt el.

A neoliberális kölni Német Gazdasági Intézet igazgatója, Michael Hüther, aki egykoron az eurókötvény-ellenesség leghangosabb szószólója volt, most azon az állásponton van: a jelenlegi helyzet egészen más, mint a korábbi válságok, most igenis szükség van eurókötvényekre, amiket ő koronakötvénynek nevezne – utalva arra, hogy

Azaz Hüther szerint nem a jelenlegi adósságok átvállalásáról lenne szó, és pláne nem egy örökké tartó kötvénykibocsátási program keretében, hanem a közösségi kötvények a járvány miatti gazdasági válság kezelését szolgáló kiadásokat fedeznék, és csak addig, amíg erre szükség van – utána minden tagállam visszatérne ahhoz, hogy maga felel az adósságaiért (amint az eddigi adósságállománya se válna ezen terv értelmében közössé). Persze a déli tagállamok fővárosaiban nem mindenki ilyen megszorító módon érti a kötvényeket: ott azt szeretnék, ha a jelenlegi adósságokkal együtt ezentúl minden adósság közösségi szinten jelenne meg.

Róma megalázónak érzi a segélyt

Hága ezzel szemben csak annyit javasol, hogy egészségügyi segítségnyújtás legyen. Ez azért már Berlinnek is túlságosan jeges javaslat, azaz Németország most azt érte el: az eredetileg az euróválság kezelésére létrehozott Európai Stabilitási Mechanizmusból (ESM) részesülhetnének – mint egykoron az euróválság idején – kedvező kamatozással, hosszú lejáratú hitelekre a bajba jutott országok.

Conte ezt azonban elveti, mert egyrészről megalázónak érzi, hogy egy jelenleg nem általuk okozott válságot egy olyan módszerrel kezelne az eurózóna, amely egykoron a tagállamok által okozott belső válságok kiegyenlítésére jött létre. Ezt a retorikát leghangosabban amúgy a római parlament ellenzéki padsoraiból azon legások és újfasiszták nyomják – hazaárulással vádolva Giuseppe Conte kormányát –, akik 2011-ben Berlusconival közösen voltak kormányon, és hagyták jóvá az ESM-et.

Másrészről Róma arra mutat rá: jelenleg az ESM éppen nem megfelelő, és ebben az említett neoliberális Német Gazdasági Intézet legfrissebb elemzése is megtámogatja a Conte-kormányt. A német kutatóintézet azt hozta ki, hogy

azaz semmiféleképpen nem jelentenének mentőövet az olaszoknak vagy spanyoloknak.

Mi szólhat tehát a mostani helyzetben az eurókötvények mellett és ellen?

1. Az egész eurózónában a kínai vírus okozta járvány gazdasági visszaeséshez fog vezetni, ez ellen közösen kell fellépni. A gazdasági válság mértékéről persze megoszlanak a vélemények.

Van, aki a kibontakozó válságot súlyosabbnak ítéli, mint az 1929-es összeomlást. Mások azt hangsúlyozzák, hogy jelenleg a gazdaság egy külső okból állt le, azaz nem belső szerkezeti gondjai vannak (mint akár csak 2008-ban voltak), azaz ha a munkaerőt és a bajba jutott vállalkozásokat az államok segélyekkel, támogatásokkal, kedvező hitelekkel, átvállalt bérfizetéssel (és hasonló eszközökkel, amelyeket Magyarországon kívül valamennyi EU-tagállam már bejelentett) átsegítik a kritikus pár hónapon, a gazdaság utána ismét fel tud pörögni.

Bármelyik forgatókönyv is (a teljes beomlásé vagy a kényszerszüneté) igaz, egy biztos: állami költésekre lesz szükség, a költségvetési hiány mindenütt el fog szállni (még a németeknél is, ahol pedig a schwarze Null vallási dogmának számított), az adósság mindenütt növekedni fog. Ebben a helyzetben tehát

Erre azonban az az ellenérv, hogy a válságot azon országok, amelyek eddig elég prudens gazdaság- és költségvetési politikát folytattak, egyedül is tudják menedzselni, a holland vagy a német állam számára nem lesz gond a saját állampapírjaikkal olcsón pénzhez jutni, és ott a költségvetési hiány és az államadósság megugrása se jelent akkora gondot, mint mondjuk azon Olaszországban, ahol az államadósság már a válság nélkül is meghaladta a GDP 120 százalékát.

2. A mostani válság nem belső okokból keletkezett. Hiába lehetett eddig is bírálni esetleg az olasz költségvetési politikát, az, hogy az ország most óriási bajba jutott, az nem erre, hanem a kínai vírusra vezethető vissza. Azaz

(most attól tekintsünk el, hogy a görök gondokat a német és francia bankok ugyanúgy okozták, mint az athéni kormányok). Azaz jelen esetben a szolidaritásról beszélni tényleg értelmes.

Ráadásul az északi és keleti euróövezetbeli tagállamoknak se állhat érdekükben, hogy az eurózóna harmadik legnagyobb gazdasága – amely a német export számára a mai napig azért fontos felvevőpiac (Olaszország a német export hatodik legfontosabb állama, a kínai exportnak megfelelő áruösszeg kétharmada megy Németországból Olaszországba) – teljesen beomoljon, azaz felvevőképtelenné váljék. Ráadásul a német ipar másik oldalról az olasz importra is rá van szorulva, azaz ezen okból is

Erre azonban az az ellenérv, hogy ugyan a mostani járványt tényleg nem az olaszok okozták, azaz nem róható fel nekik a gazdasági zuhanás – de az, hogy ez Olaszországot olyan keményen fogja érinteni, már összefügg a berlini vagy hágai vagy pozsonyi nézőpontból felelőtlen, nem eléggé megszorító olasz költségvetési politikával.

Ha ugyanis Olaszország a járványért nem is felelős – hangzik a neoliberális érv –, azért mindenképp felelős, hogy ennyire lerongyolódott állapotban találja az olasz gazdaságot a válság. Hága vagy Riga erre brutálisan vághatja ugyanis oda: őket bezzeg nem fogja földhöz verni teljesen, ha egyedül kell megoldaniuk a válságot.

3. Azon neoliberális körök, akik ezt a fenti ellenérvet meg is értik, éppen javasolják azt: ne az eddigi adósságokat dobja be mindenki közösbe, hanem a gazdaságélénkítés miatt szükséges intézkedések költségeit – azaz

Erre azonban az az ellenérv, hogy ha egyszer az eurózóna pénzügyminiszterei áttörik a tabut, miszerint nem vállalhat egyetlen tagállam se felelősséget egy másik adósságáért (amint jelenleg az európai jog előírja), akkor úgysem lesz már visszaút: azaz ha egyszer bevezetik az eurókötvényt, akkor az maradni fog.

4. Az integráció egyik fontos lépcsőfoka lenne a közös államkötvény. Az eurózóna most béna kacsa, mert csak közös valutája és monetáris politikája van, de a tagállami költségvetések (a maastrichti kritériumok egyetlen kivételével) szabadon alakulnak.

Erre azonban az az ellenérv, hogy ez így van jól, mert se politikailag, se gazdaságilag nem lehetne megoldani, hogy az Európai Unió vagy egy más közös szerv egyszerűen a tagállami parlamentektől átvegye a költségvetési politikát – márpedig

Amúgy ezt az ellenérvet a Német Gazdasági Intézet azzal ütné ki, hogy ha bevezetnék az eurókötvényt, akkor valóban a fiskális politikában is kellene nagyobb integráció, azaz például az északi tagállamok nem csak átvállalnák a déliek adósságát részben, de cserébe ezért beleszólhatnának az ottani költségvetési politikába.

A demokráciaelméleti problémákon felül persze kérdéses, hogyan fogadná az olasz közvélemény, ha országuk költségvetését a berlini vagy hágai pénzügyminisztériumnak is jóva kéne ezentúl hagyni.

5. A gazdaság függ a politikai közhangulattól is, a piacok arra is reagálnak, és ezt az eurózóna pénzügyminisztereinek is figyelembe kell venniük. Márpedig ha Berlin, Hága, Bécs, Helsinki, Pozsony, Riga és Tallinn

Olaszországban az ellenzéki neofasiszta Olaszország Testvérei párt polgármesterei több helyen levették hivatalaikról az EU-s zászlót, de még olyan elkötelezett európaiak is, mint a liberális Azione párt elnöke, Carlo Calenda, nekimentek a németeknek. Nemcsak az EU-ellenesség, de a konkrét németellenesség is erősödik az olaszoknál. Olaszországban mára a többség az EU-ból való kilépést is támogatná. Ez pedig olyan politikai instabilizációs faktor, amire Berlinnek lépnie kell.

Erre azonban az az ellenérv, hogy ilyen ellenérzések Athénban is voltak 2015-ben, aztán mára lehűltek a kedélyek. Illetve a politikai érdekeket – amelyek mögött sokszor az európai szolidaritás szépen csengő utópiája áll csak – eleve nem lehet a kemény gazdasági érdekek elé helyezni, márpedig mondjuk a holland vagy észt költségvetésnek még egy instabil EU is jobban megéri, mint az olaszok vagy spanyolok adósságának részbeni átvállalása.

Úgy néz ki: nem lesznek eurókötvények most sem

Jelenleg az ellenérvek látszanak győzni.

Ő otthon vélhetően attól is tart, hogy az eurókötvények felvállalása az AfD-nak adna újra témát: a párt, amely eredetileg éppen az eurókötvények ellen jött létre 2013-ben, jelenleg eléggé nem találja magát, de ha Berlin rábólintana az olasz vagy spanyol adósság részbeni átvállalására, akkor megint be tudna indulni. A német közéletben amúgy a liberális FDP is az eurókötvények ellen van, egyértelmüen támogató állásponton ezzel szemben a Zöldek és a radbalos Die Linkések vannak.

Miközben az északi és keleti államok a saját költségvetésüket és politikai stabilitásukat védik (nem elfelejtendő, hogy Hollandiában is a két szélsőjobboldali párt, a Szabadság Pártja és a Demokráciáért Fórum egyik fő témája az eurókötvény-ellenesség, vagy Pozsonyban az EU-kritikus SaS a kormánykoalíciónak is része), az eurókötvény elutasítása egyrészről a déli államokban Marine Le Pen vagy Matteo Salvini megerősödéséhez vezethet el, de még biztosabban olyan súlyos gazdasági és társadalmi válsághoz, amelyet már anyagilag is megéreznének a most elzárkózó északi és keleti tagállamok.

A Német Gazdasági Intézet éppen ezért mondja: a teljesen önös német érdek, nem is holmi szolidaritás diktálná, hogy mivel a jelenlegi ESM a maga 200 milliárd eurós hitelkeretével nem fogja megmenteni Németország legfontosabb európai export- és importpartnereit a beomlástól, szükség lenne az eurókötvényekre.