Nem lehet akkora veszélyhelyzet, hogy a kormány ne tolja fullba a cinikust

Rendeleti kormányzás nélkül is összehozta a kormány a tökéletes gumicsont-listát a legújabb salátatörvénnyel: titkolózás, kultúrharc, osztogatás és persze diktatúra, ami aztán mégsem! Mit lehet erre lépni?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Két napja még a korlátlan ideig tartó rendeleti kormányzástól rettegett mindenki, de a koronavírus okozta veszélyhelyzetben is sikerült a magyar politikát gyorsan a szokott mederbe visszaterelni.

Bár a kormány a mostani veszélyhelyzetben már kábé azt is megtehetné, hogy rendeletben írja elő a polgármestereknek, hogy mostantól ahhoz is Orbán Viktor személyes engedélyét kell kérniük, ha el akarnak menni vécére, ehhez képest voltak olyan jófejek, hogy a szokásos módszerrel, gigantikus salátatörvényben eldugva – vagyis a Demokratikus Népképviseleti Parlament által szentesített módon (hiszen így tényleg sokkal jogállamibb, ugye?) –

A salátatörvényben foglaltak nagyrészét persze nem puszta jófejségből kellett törvényjavaslatba írni, hanem azért, mert nem lehet beléjük magyarázni, hogy közük lenne a járványügyi védekezéshez, márpedig rendeletet alkotni csak arról lehet.

Íme a bűvös lista a legújabb kormányzati ötletekről:

+ a polgármesterek járványhelyzetben sem csinálhatnak egyedül akármit, a jórészt katonákból, illetve kormányzati megbízottakból álló védelmi bizottság egyetértésére lesz ehhez szükség (erről itt írtunk részletesen, Gulyás Gergely pedig szerda délután be is jelentette, hogy visszavonják ezt a részt – de erről később);

+ tíz évre titkosítják a kínaiak által kivitelezett Budapest-Belgrád vasútvonal szerződéseit és egyéb iratait;

+ az anyakönyvi nyilvántartásban ezentúl meg kell adni a születési nemet, amit fel kell tüntetni majd a személyazonosító adatok nyilvántartásában (ez nem jelenti azt, hogy megtiltanák a nemváltoztató beavatkozásokat, csak azt, hogy a nyilvántartásokból lekövethető lesz, ha valaki átesett ilyenen);

+ egy Schmidt Mária-féle alapítvány kap két budai ingatlant az államtól;

+ a városligeti fejlesztésekkel kapcsolatban megtiltanák a telekre vonatkozó változtatási tilalom alkalmazását (ezzel akarta elérni a főváros, hogy a még el nem kezdődött építkezések ne is kezdődjenek el, azonban már elrendelt változtatási tilalmat utólag törvénnyel felülírni alkotmányjogilag finoman szólva is problémás);

+ egy csomó színház felügyelőbizottságát úgy állítanák össze, hogy a tagok többségét az EMMI-miniszter nevezhesse ki.

vagyis amint az Gulyás Gergely délutáni bejelentéséből kiderült, az kivételesen mégsem, hiszen mégis megengedik a polgármestereknek, hogy a veszélyhelyzetben azt csináljanak, amit akarnak.

Mindenesetre az ellenzék, amely pár napja a felhatalmazási törvény kapcsán még valami rejtélyes oknál fogva a Fidesz által kétharmaddal leuralt parlamentben vélte hirtelen meglátni a jogállamiság garanciáit, most pontosan ugyanabban a helyzetben találta magát, mint eddig már kábé százhuszonötször: hangosan hőböröghetnek a kormány tervein, de tenni ugyanúgy nem tehetnek a salátatörvény ellen semmit, mintha az egy veszélyhelyzeti kormányrendelet lenne.

Most nem kéne folytatni a jól bevált módszereket

A reggel nyilvánosságot kapott salátatörvény-javaslat szépen illusztrálta azt a nem meglepő tényt, hogy 

Ezen érdemben túl sokat az sem változtat, hogy a legerősebb tiltakozást kiváltó ötletet, a polgármesterek mozgásterének szűkítését végül is visszavonta a kormány (bár inkább koncepcionálisan kellett volna az egészet átgondolni): így legalább kommunikálhatja azt, hogy lám, veszélyhelyzetben tudnak ők kompromisszumkészek is lenni. Persze a salátatörvény többi részéhez nem nyúlnak, de hát jól bevált taktika az, hogy ha bedobunk egy csomó hülyeséget és aztán az egyiket visszavonjuk, akkor a megmaradt hülyeségek már-már pozitívnak tűnnek fel.

A kérdés az, hogy az ellenzék hogyan reagál erre, és az elmúlt tíz év tapasztalatai dacára százhuszonhatodszorra is belesétál-e ugyanabba a csapdába, vagy rendkívüli helyzetben esetleg képes lesz-e rendkívüli taktikához folyamodni. Ha most túltolják a pörgést a Városligeten, a transzneműeken meg a színházakon, akkor a kormány teljesen meggyőzően mutogathat majd rájuk a választók előtt, hogy „nézzétek, ezek most is magukkal foglalkoznak, politikai játszmákat játszanak ahelyett, hogy a magyar embereken segítenének, hát csak mi vesszük itt komolyan a vírust”.

„És persze addig is, amíg ezek a buzikat meg a belpesti libsi színházakat féltik, mi gondolkodhatunk rajta, hogy mégis miből és hogyan intézzük el, hogy ne omoljon teljesen össze a gazdaság, miközben 360 forintnál is több az euró” – gondolhatják még mellé csendben.

Az ellenzéknek már a rövidtávú memóriájuk felfrissítése is sokat segítene abban, hogy ne szúrják tökön magukat megint, hiszen legutóbb épp a múlt héten játszottak le egy kísértetiesen hasonló meccset a felhatalmazási törvény kapcsán, akkor épp a diktatúrázás-lemezzel.

van ehhez egy csomó polgármesterük, akik ráadásul végülis mégis azt csinálhatnak, amit akarnak (már akit ez megnyugtat, bár azok után, hogy Orbán tíz éve azt csinál az országban, amit akar, már tényleg nincs min idegeskedni).

Annyi biztos, hogy egyelőre pont tökmindegy, hogy ki ül a színházak felügyelőbizottságában, ha egyszer a színházak ki se nyithatnak, és bár kicsit zavar, hogy nem fogom mostanában megtudni, mennyit lopnak el a Budapest-Belgrád vasútvonalból, azért a kínaiak kapcsán még mindig jobban izgat, hogy a francért tőlük vásárolunk be, amikor nem működnek rendesen a koronavírus-tesztjeik.

A kormányzati gumicsontokon ráér majd rágódni újra békeidőben – vagy leginkább elgondolkodni rajta, hogy ez miért nem jött be eddig se.

Olvasnál még Bakó Beától az Azonnalin? Ide kattints! Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!