Mitől függ, hogy jól kezeli-e a járványt egy ország? Nem attól, hogy mennyire jó demokrácia!

Hegyi Gyula

Szerző:
Hegyi Gyula

2020.03.31. 08:58

Hanem attól, hogy mennyire tartja fontosnak az állam a népszaporulatot, az egészségügyet, az emberek életminőségét. Bizony, ez még egy diktatúrában is lehetséges.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Ahogy a járványok, úgy a velük kapcsolatos összeesküvés-elméletek is egyidősek az emberiség történelmével. Amíg a tudomány nem ismerte fel a baktériumok és a vírusok létezését, addig sokan Isten büntetéseként, gyanús idegenek kútmérgezésével és hasonló okokkal magyarázták a dögvészt. A pestis idején azokat a szegény macskákat verték agyon, akik a ragályt valójában hordozó patkányokat elpusztíthatták volna.

Azonban aki azt hiszi, hogy a baktériumok és a vírusok felfedezésével eltűntek a konteók, az nem ismeri az életet, illetve azt a politikai-kommunikációs teret, amelyben minden rendszert és szereplőt a Jó vagy a Gonosz képviselőjeként, minden történést az ideológiai harc részeként kell értelmezni.

A koronavírus potenciálisan minden embert veszélyeztet, és mára gyakorlatilag a Föld összes országában megjelent. Eredetét, természetét és az ellene való védekezést a nemzetközi egészségügyi szervezet (WHO) tekintélyével pecsételve az egész világ megismerhette. Orvosok, ápolók, önkéntesek, a nagy bajra hirtelen kijózanodott politikusok és tisztviselők teszik a dolgukat a járvány leküzdéséért.

De közben újra sebességbe kapcsoltak azok is, akik ezt a szörnyű tragédiát is saját ideológiai kampányuk szolgálatába állítják.

A konteók újra erőre kapnak

Mivel a járvány Kínából indult el pusztító útjára, voltaképp várható volt, hogy ez a tény különböző összeesküvés-elméleteket szüljön. A legkézenfekvőbb az volt, hogy maguk a kínaiak fejlesztették ki a vírust egy titkos laboratóriumban. Józan ésszel ennek semmi értelme sincs, hiszen a kór első lépésben Kínát és annak gazdaságát sújtotta, a véletlenül elszabadult vírust pedig a megalkotói nyilván azonnal felismerték és kezelték volna.

Ellenkonteóként az is elterjedt, hogy a tavaly ősszel a vuhani katonai játékokon résztvevő amerikaiak terjesztették el a vírust, Kínát gyengítendő. A járvány miatt kísértetvárossá vált New York képeit elnézve ez sem tűnik túl logikus magyarázatnak.

A járvány kitörése idején „szelídebb” konteóként az is előkerült, hogy ugyan a járvány természetes eredetű, de a Kína meggyengítésére törekvő USA érdekében áll a betegség eltúlzása, a világméretű pánikkeltés. Ezt az idő – voltaképp sajnos – hamar megcáfolta, éppenséggel nagyobb pánikra lett volna szükség az első hetekben.

E konteók egy idő után elcsitultak, de az elmúlt napokban ismét előkerült az első változat. Miután az olasz baloldali kormány segélyszállítmányokat kapott Kínából, a szélsőjobboldali Matteo Salvini belpolitikai okokból felmelegítette a kínai laborokban előállított koronavírus sztoriját. Ezt hagyjuk meg a Salvini-rajongóknak.

Hamar előkerült a kínaizás, oroszozás, iránozás is

A konteók mellett nagyüzemre kapcsoltak azok is, akik minden jelenséget az úgynevezett „liberális demokráciák” és a különböző illiberális, autoriter, diktatórikus rendszerek totális harcaként értelmeznek. A magyar média egy része minden nap ontja a negatív információkat elsősorban Oroszországról és Kínáról, gyakran Iránról, ritkábban Kubáról és más, nem nyugatbarát országokról is.

Ezekben a rengetegszer megismételt anyagokban van fake news, csúsztatás, felnagyítás, és nyilván akadnak valós tények is. De ez az adott országok valós és vélt bajait összemosó kampány két okból is hamis és túlságosan átlátszó.

Egyrészt nincs mögötte az említett államok valós ismerete. Kína és Oroszország például ezer évre visszamenően, elemi szinten olyannyira különbözik egymástól, hogy összemosásuk csak a legprimitívebb bulvársajtó szintjén érvényesülhet. Oroszország – ahogy Emmanuel Macron oly pontosan megfogalmazta – minden sajátosságával együtt Európához tartozik, sokkal jobban hasonlít ránk, mint Kínára.

Másrészt az állandó putyinozásnál és Kína-becsmérlésnél az embereket jobban érdekli az, hogy az Európai Unió tagállamai az Egyesült Államokkal együtt már a vírus előtt is egyfajta „létválságba” jutottak, amit a maguk módján az egyszerű választópolgárok is érzékelnek.

A minden bokorban orosz és kínai rémeket látó médiumok a koronavírus kapcsán izzadságos kísérletet tesznek arra, hogy a járványt is a demokráciák és a diktatúrák csillagháborús küzdelmeként fogják fel.

Erre kevés okuk van, hiszen Kína a jelek szerint ügyesen megfogta a járványt, Oroszországot viszonylag kevéssé sújtja, Irán pedig közel olyan súlyos helyzetbe került, mint Olaszország vagy Spanyolország.

Persze ez sem akadálya annak, hogy különféle találgatások lebegtetésével tolják azt az üzenetet, hogy a válság mulandó, de az orosz/kínai/iráni/kubai/stb. fenyegetés állandó.

Ez persze legyen az oroszok és kínaiak baja, ha ugyan eljutnak hozzájuk a róluk kreált rémképek.

Nem a demokrácia minőségétől függ, sikeres-e a vírus elleni harc

A hazai közéleti gondolkodást rontja viszont az a tévképzet, amely a politikai-ideológiai rendszert abszolutizálja, minden jót és rosszat abból vezet le. Éppen a koronavírusra adott nagyon különböző kínai és orosz, nagyon hasonló iráni és olasz, s nagyon össze-vissza amerikai reakció mutatja, hogy a politikai demokrácia minősége nem befolyásolja a védekezés hatékonyságát.

Részint azért, mert az egészségügyi protokoll és annak érvényesítése az északi féltekén Kínától Kaliforniáig végeredményben hasonló. Az orvostudomány sztenderdizálása, az internet, a globális kereskedelem és személyforgalom túllépett az ideológiai korlátokon.

Másrészt azért, mert az egyes államok biopolitikájának és demokráciafelfogásának „jósága” nem mindig vág egybe. Biopolitikán J. Michel Foucault nyomán azt értem, hogy egy állam mennyire tartja fontosnak a népszaporulatot, polgárai élettartamát, a közegészségügyet, általában az emberi életet (és munkaképességet) alakító tényezőket.

A klasszikus példa erre Kuba, ahol a születéskor várható élettartam valamivel magasabb, mint az Egyesült Államokban, és tizenöt (!) évvel hosszabb, mint a demokráciának számító Dél-Afrikában. A kubai orvosok exportját, amelyből most Lombardiába is jut, az orvosképzés politikai prioritássá emelésével az a (doktor) Che Guevara teremtette meg, aki rajongói szerint sem volt a polgári demokrácia híve.

De Putyin népszerűségében is benne van az a tény, hogy elnöksége alatt nyolc évvel emelte meg a lakosság születéskor várható élettartamát, és kitartóan küzd a születések számának javításáért.

Ellentétként pedig elsősorban azokat a latin-amerikai országokat lehet megemlíteni, ahol a különböző pártok szabad választás útján váltják egymást a hatalomban, de a favellákban és a nyomorult falvakban, tanyákon élők elemi életfeltételei tragikusan rosszak. A biopolitikával persze vissza is lehet élni, a születések számának növelése önmagában, megfelelő életkörülmények biztosítása nélkül csak növeli a nyomort, de józan kormányzás mellett az emberi élet kiteljesítését szolgálhatja.

Másrészről nemzetközi viszonylatban az egyik legdurvább biopolitikai kísérlet a Kínában bevezetett, kötelezően egygyermekes családmodell volt. A túlnépesedés mérséklése önmagában nem elvetendő cél, de a végrehajtása brutálisan ellentétes volt a kínai családi tradíciókkal. Arra is meggyőző példát szolgáltatott, hogy a biológiai folyamatok, a legalapvetőbb döntések az életről még diktatórikus körülmények között is nehezen szabályozhatók. A családok megtalálták a módját, hogy a természet rendjét megváltoztatva húsz százalékkal több fiú szülessen, mint lány, aminek következtében harmincmillió kínai férfinak nem jut feleség.

A biopolitika sajnálatosan kevéssé kap hangsúlyt Magyarországon, ahol elnyomja az ideológiai és pártpolitikai megközelítés. Az ország lakossága a rendszerváltozás óta közel egymillióval csökkent (a külföldön dolgozók nélkül is), de ezzel a rendkívüli zuhanással egyik politikai erő sem foglalkozik érdemben.

A jobboldal azért nem, mert a népességfogyás az Orbán-kormány alatt gyorsult fel, a demokratikus ellenzék pedig mindmáig fél a „nemzetpolitikai” témáktól.

Az egészségüggyel kapcsolatban sem a jobboldalnak, sem a baloldali és liberális erőknek nincs komplett elképzelésük arra, hogy állami, magán, vagy belga típusú nonprofit betegbiztosítást akarnak létrehozni. Az abortuszról szóló viták is azért halnak el (amúgy szerencsére), mert a Fidesz ösztönösen is érzi, hogy ilyen alapvető létkérdésben csúnyán visszaüthet a hatalmi beavatkozás.

A járvány néhány hét alatt megtaníttatta velünk, hogy nagy baj esetén sem az egyéni gondoskodásra, sem az Európai Unióra nem számíthatunk. Az állam az, amelynek meg kell szereznie a védelmünket, az állam a megfelelő szint a járvány elleni kollektív védekezésre. Ennek a tapasztalatnak a fényében egyszer majd az Európai Uniót is újra kell gondolni.

De most azt kellene megérteni, hogy igen, az állampolgári szabadságjogok nagyon fontosak, érdemes küzdeni értük, de olyan biopolitikára is szükség van, amely az élet születésére, megőrzésére, a magas szintű egészségügy és a tartalmas emberi élet biztosítására koncentrál.

Hegyi Gyula az MSZP alelnöke, publicista, volt európai parlamenti képviselő. Vitáznál vele? Hozzászólnál? Írj nekünk!

Hegyi Gyula

Volt európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke.

olvass még a szerzőtől
Hegyi Gyula

Volt európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek