Azok se kínáltak mást, akik le akarták váltani Netanjahut

Techet Péter

Szerző:
Techet Péter

2020.03.30. 12:02

Az izraeli politikát 1996 óta meghatározó politikusnak sikerült az utolsó percekben a bravúr: hatalmon maradhat, ellenzékét pedig meg is osztotta.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Izraelben tényleg az tud egy hosszadalmas politikai bizonytalanság végére pontot tenni, ha Benjamin Netanjahu marad a miniszterelnök.

Tavaly április óta harmadszorra járulhattak idén márciusban urnához az izraeliek, mert egyszer sem jött ki biztos többség akár Netanjahu mellett, akár ellene. Netanjahu pedig nem hajlandó félreállni, ezt már eddig is bizonyította.

Tényleg addig szavaztak, amíg Netanjahu nem nyer egyszer

Tavaly áprilisban, amikor rendes parlamenti választás volt, azért nem tudott új kormány alakulni, mert Netanjahu Likudja nem szerezte meg az ehhez szükséges többséget – de ahhoz már igen, hogy még azelőtt feloszlattassa a parlamentet, mielőtt valamelyik ellenlábasának lehetett volna kormányzati többsége.

Aztán ősszel megint nagyon hasonló eredmény született: Netanjahu Likudja a vele továbbra is szövetséges ultraortodoxokkal és vallásos cionistákkal éppen elmaradt a többségtől, miközben vele szemben csak akkor alakulhatott volna kormány, ha vallástalan cionistától arabig mindenki összeáll. Azaz most márciusban ismét jött az újabb forduló, ismét hasonló eredménnyel. Azaz nagyon úgy nézett ki:

az izraeliek addig szavaznak, amíg Netanjahu ellenfelei nem fáradnak teljesen bele, és nem dobják be a törülközőt.

Ez pedig most megtörtént. Miközben a választásokat a jobbközép Kék-Fehér Pártszövetség nyerte (amely három pártból áll), és annak elnökét, Benny Gantz tábornokot meg is bízták kormányalakítással, ezzel ő nem tudott élni – mondjuk úgy némi alkotmányos tumultus miatt (a parlament likudos elnöke ugyanis nem volt hajlandó összehívni az ülést, majd amikor erre kötelezték volna, inkább lemondott).

Az is igaz, hogy Gantzot egy olyan heterogén koalíció szavazta volna meg kormányfőnek, amelynek pártjai már kormányon semmiképp sem működtek volna egymással együtt: Avigdor Lieberman oroszajkú, arabgyűlölő cionistái (ők azok, akik kifaroltak tavaly Netanjahu mellől, ezért nem jött össze harmadszorra se a régi jobbos többség), arabok (akik történelmi sikert értek el mind a három izraeli választáson) és baloldaliak (aki Izraelben már tényleg csak egy icipici szektát jelentenek).

Azaz Gantz eleve csak egy kisebbségi kormány élén tudott volna állni, amely olyanoktól függött volna, akik amúgy a koalíciójának egyes elemeivel nem értenek egyet – magyarán egy Gantz-kormányban a kékfehérek mögött vélhetően Liebermanék és a balosok álltak volna össze, de nekik mindig kellettek volna az arabok szavazatai, akiket viszont Lieberman mindennél jobban gyűlöl.

Netanjahu tehát nem számolt rosszul, amikor likudos házelnökével húzatta az időt, és hátradőlve várta, ameddig bekövetkezett: Gantznak elege lett, odakuporodott Netanjahuhoz

(a koronavírus jó ürügy úgyis a nemzeti egységre), Gantz pártszövetségének egyes tagjai, így a Gantzhoz hasonlóan szintén magyar származású Jair Lapidék pedig ki is szálltak a buliból, azaz szétesett a Kék-Fehér Pártszövetség is.

Lapid pártja, a Lesz Jövő szeretné a Kék-Fehér nevet amúgy továbbvinni, mondván Gantz Ellenállási Képesség Izraelért pártja hagyta őket faképnél. A harmadik tagpárt, a Nemzeti Államférfiúság önmagában is szakadt, azaz gyakorlatilag vége a Netanjahuval szembeni ellenzéknek. Akik ugyanis esetleges ellenerőként maradtak (a kormányzati részvételt most is elutasító Lieberman vagy a kékfehérek szétesése miatt még jelentősebbé váló arab Közös Lista) csak egy-egy szubkultúrát képviselnek.

Azaz Netanjahuval és a Likuddal szemben ma nincs potenciális váltópárt.

Gantz tábornok megadta magát

Benjamin Netanjahu 1996-ban lett először Izrael miniszterelnöke, 2009 óta pedig folyamatosan tölti be ezt a tisztséget. Tavaly azonban mégis megcsillant annak lehetősége, hogy véget ér a korszaka – noha az alternatíva ugyanúgy jobboldali és cionista volt, elvégre Gantzék ugyanis legfeljebb csak abban különböztek, hogy ők az askenázi elitből jönnek, ellentétben a lenézett szefárd hátterű Likuddal.

A mostani választásokon is még úgy látszott: Netanjahu ezúttal tényleg vesztett (hiszen vesztett), korrupciós ügyei miatt eljárások indulnak ellene, és az ellenzék kész összeállni ellene (minden belső ellentéte ellenére is). Azonban még mindig március van,

nem telt el egy hónap a választások óta, és Netanjahu totálisan nyert: a büntetőeljárásokat elhalasztják, az ellenzéke pedig darabjaira hullt.

Nemzeti egységkormány alakul Netanjahu vezetésével, amihez a kékfehérek gantzista maradéka is csatlakozik, cserébe a tábornok – aki miniszterelnök akart volna lenni, hogy Netanjahu-korszakot buktasson – parlamenti elnök lesz, valamint – már ha politikailag egyáltalán megéri (kis naiv!) – 18 hónap múlva Netanjahutól a nemzeti egység jegyében átveheti a kormányfőséget.

Messze van persze az a 18 hónap még, addig Netanjahu szétszalámizhatja Gantz meglévő csapatait is, új választásokat is akarhat, azaz igaza van a baloldali Haaretz napilapnak, amikor Gantz döntését – egyben a kékfehérek szakadását – úgy kommentálta:

Gantz ezentúl nyugodtan lobogtassa a pártnévből csak a fehér zászlót, ő megadta magát.

Miért kimozdíthatatlan Netanjahu?

Benjamin Netanjahu legyőzhetetlennek tűnik. Ennek több oka is van. Egyrészről tehetséges, ravasz politikus,

vele szemben vagy újoncok (mint Gantz), vagy nem túl népszerű értelmiségiek (mint Lapid), vagy marginális szubkulturák (oroszok, arabok, balosok) állnak.

Másrészről Netanjahunak nincs ma alternatívája – nem azért, mert olyan kiváló lenne, hanem mert az izraeli társadalom maga is annyira jobbra tolódott, és vele kritikátlanul a politikai elit is, hogy Netanjahu tűnhet az eredetinek, mindenki más nem tagadásaként, csak szürkébb, haloványabb másolataként tűnik fel.

Az arab pártok hiába érnek el történelmi csúcsot (harmadikként befutva 15 helyet szerezve a Knesszetben), ők csak pár izraeli baloldali egyetemi tanár számára jelenthetnek alternatívát. A baloldali pártok pedig, amelyek az 1990-es években még a Likud váltópártjai voltak (emlékezzünk csak Jicak Rabin és Simon Peresz Munkapártjára), mára ha mind összekapaszkodnak (merecestül, mindenestül), akkor is egy periférikus szubkultúra lettek. Azaz Izraelben megszűnt a politikai alternatívaképzés, ezért a verseny Netanjahu stiláris és morális alapú megítélésére szűkült le, de

akik ellene szavaztak is, többségükban politikailag és gazdaságilag nem gondolnak mást, mint Netanjahu maga.

Ebben az esetben pedig érthető, ha ő marad a politika centrumában, és nem olyasvalaki váltja, akinek hatalomra kerülése legfeljebb szimbolikus jelentőségű lehetett volna.

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől
Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek