Koronavírus vs. Magyarország: most láthatjuk, milyen is lehetne ez az ország

Ésik Sándor

Szerző:
Ésik Sándor

2020.03.28. 13:20

Csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki ebből. Most kapunk – egy nagy adag rémülettel, szeretteink féltésével, anyagi problémákkal – egy ízelítőt abból, hogy milyen is lehetne ez az ország.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Megnézésre került általam az Operatív Törzs sajtótájékoztatója, amelyet megelőzően egészségügyi séta került megtételre a citadellára.

Arra jutottam, hogy tanulni kellene a vesztegzárból.

Az emberek, páronként vagy egyenként vagy családként sétálnak, kirándulnak. Oké, persze, turisták nélkül a Citadella környéke az, aminek lennie kell, egy csendes, madárfüttyös városi park. De akkor is. Talán az, hogy elkezdtük megbecsülni a sétát, tán közelebb visz minket Puzsér Róbert kissé kidolgozatlan álmához, a sétáló Budapesthez. Budapest levegője most aranytiszta, a messzelátóval simán látszik fentről a ferihegyi irányítótorony.

Persze, újra lesz majd iskola, újraindul egy csomó minden, de tényleg csak azt tudom javasolni minden budapestinek, hogy nézze meg fentről a napi, egymástól két méterre végzett egészségügyi sétája közben: ilyen, amikor tiszta.

Amikor nem tutul százezer autó, amelyiknek a gazdája jöhetett volna busszal vagy biciklivel dolgozni. Amikor nem adnak engedélyt egyszerre két tucatnyi óriási hotelhajónak a behajózásra, amelyek utasai a belvárosban nem vesznek semmit. Amikor nem járkál körbe az elviselhetetlen dugóban egy csomó ócska emeletes busz, meg hupizöldre-lilára festett, egykori téesz-ikaruszból kialakított kormoló csotrogány. Amikor nem érzi mindenki úgy, hogy neki két kerülettel odább muszáj mindig kocsival menni.

Az OpiTöpi sajtótájékoztatón elmondták, hogy egy héten belül gyakorlatilag minden magyar közlekedési eszközre akadálymentesített applikációval lehet majd online jegyet venni. A jegypénztárosok fekete napja ez. Gondoljunk majd erre a napra, amikor majd valamelyik péniszarc komoly arccal bizonygatja, hogy még évek, mire bevezetünk valami kő egyszerű dolgot, amelyet a világon már mindenütt használnak. Gondoljunk majd a BKV elektronikus jegyrendszerére, a focistadionok és a gyógyfürdők beléptetőrendszereire eltapsolt milliárdokra.

Csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki ebből. Most kapunk – egy nagy adag rémülettel, szeretteink féltésével, anyagi problémákkal – egy ízelítőt abból, hogy milyen is lehetne ez az ország.

Lehetünk olyan ország, ahol a februári influenzajárvány idején az emberek maguktól otthon maradnak 5-6 napot, mert eszükbe jut felelősen viselkedni és a munkahelyük rugalmasan meg tudja oldani az otthoni munkát.

Lehetünk olyan ország, hogy aki tudja, hogy influenzás vagy a környezetében valaki az, pár napig maszkot hord. Ahol az emberek maguktól értetődően mosnak kezet, ha megérkeznek valahova.

Lehetünk olyan ország, ahol megtanulunk ésszel boltba járni, nem impulzusvásárolni.

Lehetünk olyan ország, ahol a bolt délelőtt 9-12 között várja kedves szépkorú vásárlóit, esetleg akkor teszik ki azokat a termékeket, amelyek őket érdeklik, elkerülve a csatákat a reggeli ingázókkal-tízórait vásárlókkal.

Lehetünk olyan ország, ahol a mobiltelefonon vehető buszjegy ilyenkor, csúcsidőn kívül olcsóbb, segítve a váltott műszakba menő vagy onnan jövő hullafáradt emberek, a részmunkaidőből a gyerekért menők életét.

Lehetünk olyan ország, ahol nem tekintjük élet-halál kérdésnek, hogy autónkat Messerschmitt vadásznak használva vágjunk rendet a budapesti forgalom lusta Liberátorai között.

Lehetünk olyan ország, ahol ha tudjuk, hogy csak reggel oda és délután vissza ülnénk a kocsiba, derűs napokon azt a 3-4 kilométert, netán tízet is, biciklivel tesszük meg. A testünk meghálálja.

Lehetünk olyan ország, ahol nem kap mindenkinek a haverja ész nélkül engedélyt arra, hogy a várost csotrogányokkal füstölje tele, hogy a szűk budapesti Duna-szakaszon dreadnought méretű hajókkal forgolódjon, néhanapján két tucat koreait a vízbe ölve.

Most az ország ennek nagy részét tudja. Vissza fognak jönni a turisták, vissza fog növekedni a forgalom. Nem mindegy, hogy hol és hogyan. Rajtunk múlik, hogy a járvány után mennyit tartunk meg azokból az eredményekből, amelyeket most elértünk.

Ésik Sándor írása megjelent a Diétás Magyar Múzsán is.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek