+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Hutter Marianna
2020. március 27. péntek, 07:51
Munkába lehet menni és a szabadba is, de nem csoportosulva – jelentette be Orbán Viktor.
Március 28-tól egészen április 11-ig kijárási korlátozásokat vezet be a magyar kormány. Két héten keresztül az otthonunkat vagy a lakóhelyünket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából hagyhatjuk el 

 

– erről beszélt Orbán Viktor a Kossuth Rádión pénteken. Az eddig ismert nemzetközi példák alapján kívánják bevezetni ezeket, de úgy, hogy azért még elviselhető legyen az emberek számára. Orbán elmondta: alapvetően a bajor megoldásból indulnak ki, de szerinte a miénk szigorúbb. A rendeletben szerepel majd, hogy az élelmiszerboltokba, patikákba, drogériákba 9 és 12 óra között csak az idősek mehetnek.

 

A miniszterelnök elmondta, kérdőívekkel próbálják nyomon követni, hogyan alakul az emberek élete, ezekből megállapították, hogy az eddigi korlátozások eredményesek. Az intézkedések hatására 500 ezerről 50 ezerre csökkent a társadalmi kontaktusok száma, vagyis a magyarok fegyelmezetten csökkentették társadalmi életüket, de ez megállt, nem csökkent tovább, ezért lesz kijárási korlátozás, ennek most volt itt az ideje.

 

Alapos indokkal lehet csak utcára menni: gyereket lehet óvodába, iskolába vinni (ahol 5 főnél nem nagyobb csoportok vannak), ki lehet menni a szabadba, de nem csoportosulva.

 

Orbán állítása szerint a rendőröknek elmondta: most nem az a feladat hogy sarkosan mindent betartassunk az emberekkel, azt kell elnyerni, hogy meglegyen az együttműködés, persze ha veszélyes a többiekre nézve, amit valaki csinál, akkor nyilván fel kell lépni.

 

Orbán szerint van intelligencia az emberekben, és egy nagyobb válságot csak intelligensen lehet kezelni. Az intelligencia nem iskolázottságot jelent, hanem attól független, a született intelligenciához fegyelmezettség kell, ez a magyarokkal veleszületett tulajdonság. Szerinte Magyarországon nem a nyájszellem húzódik meg a fegyelmezettség mögött, hanem ez a fajta intelligencia.

 

Orbán kitért a felhatalmazási törvény körül kirobbant vitára is a Kossuth Rádióban: szerinte a politika egy másik dolog már, az egy hatalmi küzdelem ugyanis, az ellenzéknek pedig nem lehet felróni, hogy hatalmat akar, ezért támadják a kormányt, ezt hívják politikának. Ám szerinte most nem politikára van szükség, ezért reméli, majd a politika is felveszi az együttműködéshez szükséges lelkiállapotot. 

 

„Minél többen fogunk össze, annál több emberéletet tudunk megmenteni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy jogilag bizonytalanná vált az ellenzék miatt az, hogy gyors döntések születhessenek. (Ezek jogilag annyira bizonytalanná váltak az ellenzék miatt, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos egy normatív határozattal egy pillanat alatt elrendelte a határzár és az egyetem bezárásának meghosszabbítását.)

 

FRISSÍTÉS (2020.03.27.)Megjelent a Magyar Közlöny a kijárási korlátozások részleteivel, ezek az alábbiak:

 

Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb
mértékűre korlátozni, lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani. Ezt a tömegközlekedés során is alkalmazni kell.

 

+ Vendéglátó üzletben – az ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. Kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.

 

A lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására az e rendeletben meghatározott alapos indokkal kerülhet sor,

 

ám úgy tűnik, ez szinte bármi lehet.

 

Például ilyen a munkavégzés vagy az ehhez szükséges eszközök vásárlása; napközbeni kiscsoportos felügyelet okán a kiskorú gyermek kísérése; egészségügyi ellátás és szolgáltatás igénybevétele, beleértve a gyógyító tevékenységen túl a testi és a lelki egészség megőrzése céljából nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat (különösen pszichoterápiás ellátás, fizioterápiás kezelés, gyógytorna); a házasságkötés és a temetés szűk családi körben; az egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés; vásárlás boltokban, piacon, drogégiákban, dohányboltokban, mezőgazdasági üzletben; üzemanyag-töltőállomás felkeresése;

 

a fodrász, a manikűrös szolgáltatások igénybevétele;

 

személyes megjelenést igénylő ügyintézés; az állatok ellátása, háziállat közterületi sétáltatása, az állatorvosi rendelő és az állatkórház látogatása; a szülői jogok és kötelezettségek; hitéleti tevékenység; segítségnyújtás.

 

+ Saját és családja érdekében a 65. életévét betöltött személy az élelmiszerüzletet, drogériát, piacot vagy gyógyszertárat 9 és 12 óra közötti időben látogathatja, mások nem, ennek betartatása a helyiség üzemeltetőjének a feladata.

 

+ A korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, de bevonhatja erre a feladatra a katonai rendészet és a rendvédelmi
feladatokat ellátó szervek hivatásos állományát is.

 

FOTÓ: Orbán Viktor / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A szélsőjobboldali AfD is rácsatlakozott a németeknél is beindult emlékezetpolitikai vitára: szemeteszsákokkal csomagoltak egy Marx-szobrot.

Vladimir Bleszkebnyij tagadja a Szovjetunió megszűnését, és magát is szovjet állampolgárnak vallja, az orosz hatóságokat pedig nem tartja legitimnek.

Úgy tűnik, hajlunk a miniszterelnök javaslatára, és idén inkább Magyarországot fedezzük fel. A balatoni foglalások száma is nagyot nőtt még az elmúlt évihez képest is.

Ingyen adunk húsz lélegeztetőgépet a Türk Tanács egyik oszlopos tagjának.

Több mint bruttó 7,5 milliárdot költött a kormány az elmúlt négy évben nemzeti konzultációkról? Melyik volt a legdrágább közülük? Ez is kiderül a Miniszterelnöki Kabinetiroda által közölt összesítésből.

Több ellenzéki pártnak sem tetszett, hogy a Fidesz feltételeket szabna a közös uniós hitelfelvétel támogatásához. De miért nem szavazott akkor erről a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP sem? Megkérdeztük.

Viktar Babarika és Valerij Capkala mind a belarusz establishmentből kiugorva indult Lukasenka ellen elnökjelöltként, de a hatóságok ott gáncsolják őket, ahol tudják.

A hét kérdése

Jól összezavarta az idei vakációszezont a koronavírus, de aki akar, az bel- és külföldre is elég sok helyre tud utazni. És te merre mész idén nyáron? Ez a hét kérdése az Azonnalin!

Azért ide elnéznénk

Ehhez a nyárhoz épp illik!

A legintelligensebb magyar DJ újra toporgást rendez Budapesten júlis 18-án.

Kis koncertek lehetnek, például Entrópia Architektúra is!

Az egyik fideszes, a másik nem különösebben: Békés Márton vs Pető Péter.

Minden háztartás kedvenc lázadójáról lesz szó.

Ezt is szerettétek

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás