Ez nem felhatalmazás, hanem mamelukokra testált felelősség

Lattmann Tamás

Szerző:
Lattmann Tamás

2020.03.25. 18:07

A felhatalmazási törvény kábé olyan, mint amikor valakinek a kezébe adjuk vadonatúj bankkártyánkat a PIN-kódunkkal együtt, majd ő azt nem adja vissza, és a kódot is bármikor megváltoztathatja.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Az Indexen Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára, miniszterhelyettes megkeresésére közzétettek egy általa írt véleménycikket. Értem én, hogy a kormánypropaganda művelői haragszanak rám, amiért a kihirdetése után szinte azonnal szóvá tettem a kihirdetett veszélyhelyzet jogellenességét, ahogy azt is, hogy érvek hiányában személyeskedő és mocskolódó módon kell nekem esni érte, mondván: „aki szerint egy koronavírus-járvány nem elemi csapás, annak nem jogértelmezési, hanem elemi szövegértési problémái vannak”. (Más szereplők ebből a „kultúrkörből” már túlestek ezen a feladaton).

Biblikus érvek – rajtunk már csak Isten segíthet?

Ez ugyanakkor nem kifogás azzal szemben, hogy láthatóan nincsenek érvei velem szemben, az akként felhozott egyiptomi tíz csapásra való hivatkozás finoman szólva is nevetséges. Egyrészt

igen sajátos gondolkodásról árulkodik, hogy egy alkotmány előírásának tartalmát a Bibliából próbáljuk feltárni,

hiszen erre az Alaptörvény sem tartalmaz utalást, még annak igen zavaros nemzeti hitvallási része sem (amelyről még 2014-ben volt egy igen érdekes vitánk Gulyás Gergellyel, itt meghallgatható), másrészt pedig azért, mert ráadásul ez nem is támasztja alá a védeni kívánt álláspontot: a Biblia releváns szövegének alapos vizsgálatával megállapítható, hogy az nem tartalmazza az „elemi csapás”, de még az „elem” kifejezést sem.

Ellenben, ha már valamiért mindenképpen a biblikus érvekhez ragaszkodunk, akkor javaslom, hogy a miniszterhelyettes úr üsse fel a Magyar Katolikus Lexikont, ahol megtalálja a négy „elem” meghatározását, mégpedig a következőket: levegő, tűz, föld és víz. Vírus, járvány nincs közte.

Hagyjuk is el ezeket az „érveléseket”, maradjunk a világi alkotmányjogiaknál, már csak azért is, mert a magam részéről Pál apostolnak a tanítványa, Timóteus számára megfogalmazott gondolatait szeretem inkább követni, melyek szerint „az ostoba és nevelésre alkalmatlan vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek. Az Úr szolgájának pedig nem szabad torzsalkodnia, hanem legyen mindenkihez szívélyes, tanításra alkalmas, türelmes. Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket; talán ha adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére, és felocsúdnának az ördög kelepcéjéből, aki foglyul tartja őket a maga akaratában.”

Miért nem ok a járvány a veszélyhelyzetre?

Nos, alkotmányjogi érvekkel sem állunk jobban. A fentebb hivatkozott elemzésemben ahhoz, hogy megállapítsam a jogszabály szövegének tartalmát, a jogszabályértelmezés összes módszerének komplex, együttes alkalmazásához folyamodtam. A nyelvtani értelmezés (azaz a szavak általános elfogadott jelentése) alapján az vált kiindulóponttá, hogy

az „elemi csapás” fogalmába nem fér bele a járvány ,és ezt erősítette meg amúgy most a miniszterhelyettes úr fenti, dilettáns érvelési kísérlete is.

Ezt a problémát megpróbáltam feloldani egyéb értelmezési módszerekkel, azaz például végignéztem minden jogszabályt, amiben az „elemi csapás” kifejezés szerepel, valamint a témával kapcsolatos nemzetközi szerződéseket, hogy hátha azok a járványokat berendelik e kategória alá, ám azt az összes ilyen jogszabály külön, elválasztott kategóriaként kezelte, megerősítve az első értelmezési eredményt.

Az igazi gondot az Alaptörvényben megadott taxatív felsorolás ténye okozza (azaz az, hogy annak alapján veszélyhelyzet csak elemi csapás és ipari szerencsétlenség alapján vezethető be), ami törvénnyel a jogszabályi hierarchia alapvető szabályai okán nem módosítható, nem bővíthető, hiába jelenik meg a katasztrófavédelmi törvényben ezek mellett harmadik kategóriaként az „egyéb”, alatta pedig alkategóriaként a járvány.

Az a tény, amire a miniszterhelyettes is cikkében büszkén utal, hogy az Alaptörvény elfogadásával a különleges jogrendi terület a teljes és részletező újraszabályozásra került („a magyar alkotmány ezen a téren kifejezetten jól teljesít, hatféle különleges jogrendi állapotot ismer, meglehetős részletezettséggel szabályozva, különféle helyzeteket különféleképpen modellezve”) azon kívül, hogy megnehezíti a történeti értelmezés lehetőségét, ez esetben inkább problémákat hoz, semmint megoldást, amint a következő bekezdésben bemutatom majd.

Összességében a vita elméletinek és talán feleslegesnek is tűnik, hiszen

az egészségügyi törvény alapján veszélyhelyzet nélkül is épp elég hatékony módszerek alkalmazhatók,

és egészen a kormány mostani „felhatalmazási” vagy egyszerűen csak „puccstörvény” javaslatáig az alkalmazott intézkedések (így például az üzletek nyitvatartásának, közintézmények működtetésének korlátozása) nem is mozdultak ki abból a körből.

Miért van ekkora jogi káosz? Mert úgy csapták össze az alkotmányt!

A létező legjobb szándékú, és szakmailag még vállalható értelmezés is arra a következtetésre vezet, hogy a veszélyhelyzet kihirdetésének aggályos jellege egy kodifikációs hiba eredményeképpen állt elő, de ez nem is csoda.

Ez történik olyankor, amikor egy alkotmány szövege kapkodva, megfelelő szakmai egyeztetések nélkül készül el, politikai PR-termékként, mint a 2012-ben hatályba léptetett Alaptörvény.

A hibák egy részéről lásd például egy még 2015-ben megjelent elemzésemet, valamint a fentebb már hivatkozott, Gulyás Gergellyel folytatott vitát, ahol többször elhangzott részemről kritikaként, hogy az ott megtalálható pontatlanságok komoly gondokat tudnak és fognak okozni.

Mindennek pedig nagyobb az esélye, ha a születendő szabály kifejezetten „részletező” szeretne lenni (ahogy láttuk az Alaptörvény különleges jogrendi helyzeteket szabályozó része esetében), és bár megértem újfent a miniszterhelyettes büszkeségét a „meglehetős részletezettség” tekintetében, talán érdemes lenne elgondolkodni, hogy miért nincs még egy alkotmány Európa-szerte, ami ennyire részletesen akarná ezt a kérdést szabályozni (a cseh alkotmány például szót sem ejt ilyesmiről, a spanyol alkotmány pedig néhány sorban lerendezi az egészet). Pont azért, hogy elkerülhetők legyenek az ilyen hibák.

A miniszterhelyettes írása után az Indexen megjelenő további véleménycikkek közül Kis Norbert, az NKE rektorhelyettesének írása is szépen mutatja az Alaptörvény szövegezésének pontatlanságaiból fakadó hibák lehetséges következményeit. A jogvégzett rektorhelyettes ugyanis a kormányzati szándék támogatására lelkesen felhívó írásában az alábbi hajmeresztő megállapítást teszi: „Ami az időbeni korlátot illeti, tudni kell, hogy az Alaptörvény szerint a kormány veszélyhelyzetet kihirdető rendelete a veszélyhelyzet megszűnésével hatályát veszti (53. cikk (4) bekezdés). Van tehát alkotmányjogi időbeni korlát az Alaptörvényben!”

Ám ez súlyos tévedés. Az általa felhívott előírás ugyanis nem a veszélyhelyzetet kihirdető rendeletre, hanem az annak során a kormány által hozható, tizenöt nap után (a meghosszabbításához adott országgyűlési hozzájárulás nélkül) amúgy is a hatályát veszítő rendeletre vonatkozik. A kihirdető rendelet nem veszíti hatályát, a veszélyhelyzet megszüntetésére az Alaptörvény 54. cikk (3) bekezdésében foglalt, minden különleges jogrendi helyzetben alkalmazandó külön előírás vonatkozik: „A különleges jogrendet a különleges jogrend bevezetésére jogosult szerv megszünteti, ha kihirdetésének feltételei már nem állnak fenn.” 

Azaz a veszélyhelyzet nem szűnik meg „magától” – ahogy attól sem, hogy tizenöt nap után hatályát veszti egy annak során elfogadott rendelet.

Mi téveszthette meg a rektorhelyettest, feltételezve a tévedés és nem a tudatos csúsztatás esetét?

Az Alaptörvény szövegének fércmunka jellege, ugyanis a veszélyhelyzetről szóló 53. cikk a fenti két külön értelemben használja a „rendelet” kifejezést, míg a (2) bekezdés leírja a veszélyhelyzet során a kormányt megillető rendeletalkotási jogot, a (3) bekezdésben erre a „kormány (2) bekezdés szerinti rendelete” néven utal, a rektorhelyettes által hivatkozott (4) bekezdés pedig azt tartalmazza, hogy „a kormány rendelete a veszélyhelyzet megszűnésével hatályát veszti”. Mivel itt nem szerepel a „(2) bekezdés szerinti” kitétel, a felületes olvasó így könnyen abba a hibába esik, hogy a veszélyhelyzetet kihirdető rendeletre gondol.

Persze a rendszertani és a logikai értelmezés ilyenkor is segít, a jelen helyzetben az Alaptörvény szövegének belső struktúrája alapján, a többi különleges jogrendi helyzet szövegezésének vizsgálatával gyorsan kiderül az igazság: minden olyan különleges jogrendi helyzetben, ahol a kormány ilyen rendeletalkotási jogot kap, azt találjuk az utolsó sorban, hogy „a kormány rendelete a (itt a megfelelő különleges jogrendi helyzet neve) megszűnésével hatályát veszti.” Még ott is, ahol amúgy azt nem a kormány hirdeti ki (ez az ún. „megelőző védelmi helyzet”), tehát egyértelmű, hogy a veszélyhelyzet esetében sem utalhat másra, mint az adott különleges jogrendi helyzetben elfogadott kormányzati intézkedéseket tartalmazó rendeletekre.

Hogy mennyire elégtelen színvonalú az Alaptörvény szövege, más sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy a kormány most,

az első adandó alkalommal kerülőúton, azaz törvénnyel akar olyan új előírásokat bevezetni, amelyek lényegében az állítólag „gránitszilárd” Alaptörvény módosítását jelentik

(ami miatt egyébként a jogszabályi hierarchia előírásaira kicsit is érzékeny helyen rögtön szemétkosárérett az egész javaslat). Ez, amellett, hogy szép közvetett beismerésnek tekinthető, egyidejűleg sajnos olyan új szabályokat is hozna, amelyek problémás jellege már most, jó előre világosan látszik, tehát nem is kell a gyakorlat jövőbeli tesztjére sem várni.

Mi is a gond a felhatalmazási törvénnyel?

Szeretnék kitérni itt egy egyre intenzívebben terjedő félreértésre:

nem igaz, hogy sok európai állam különleges jogrendet vezetett be.

Sok, lényegében az összes állam bevezetett rendkívüli egészségügyi intézkedéseket, de az alkotmány szerinti különleges jogrend lehetőségével (egyelőre) csak kevesen éltek, és ami még fontosabb: egyik ilyen államban sem követték azt olyan botrányos események, mint nálunk, ahol néhány kormánypárti polgármester (Komló, Szekszárd) azonnal visszaélt a helyzet biztosította igen széles jogosítványi kör járványügyi szempontból ráadásul teljesen irreleváns elemével.

Hasznos lett volna, ha a miniszterhelyettes beszámol arról, hogy az önkormányzatok működésének törvényességét felügyelni hivatott kormányhivatalok milyen intézkedéseket tettek ezekben az igencsak visszaélésgyanús ügyekben, már csak annak érdekében is, hogy bizalmat építhessen a kormány irányában, ami ilyen előzmények mellett nem lesz könnyű.

Fontos hangsúlyozni, nem az a gond, hogy a kormánynak adott esetben nagyobb mozgástér kell. Orbán Balázs cikke szépen leírja ennek indokait, bár számos elemet nem részletez. Ahogy az én fenti érvelésem sem arról szól, hogy a járványhelyzetben ne lehetne rendkívüli intézkedéseket tenni.

Mégis, miért ellenzem akkor a kormány javaslatát?

Mamelukokra testálják a politikai felelősséget

A számos gond közül a legsúlyosabb az, hogy a rendkívüli intézkedések alkalmazási kereteit a mostani kormányzati javaslat teljesen eltörölné, ezzel ténylegesen megszüntetné az Alaptörvényben jelenleg még meglévő korlátokat, így például a kormány és az Országgyűlés viszonyrendszerében fennálló felelősségi rendet: felelősségnek a veszélyhelyzetben egyértelműen a kormányhoz telepített jellegét összemosná az Országgyűlésével, valamint jogbizonytalansági állapotot is okoz. A legsúlyosabb probléma, hogy a tervezett törvényjavaslat hatályba lépése alkalmas arra, hogy kitolja azt az időtartamot, amíg a veszélyhelyzet joghatásai fennállnak, akár örökre elhúzva a különleges jogrendi állapotot.

Ráadásul mindezt képmutató módon, az Országgyűlésre mutogatva, miközben „érvelése” során életszerűtlen, ám a politikai PR szempontjából hatásos frázisokat puffogtat: „a felhatalmazás végét azonban most azért sem lehet meghatározni, mert ha az Országgyűlés a megbetegedések tömegessé válása miatt határozatképtelenné válik, akkor a felhatalmazás további meghosszabbítására a határidő lejártát követően nem kerülne sor, s éppen a járvány tetőfokán kerülhetnék jogrenden kívüli, kaotikus állapotba.”

Miért, a kormány tagjai nem kaphatják el a vírust? Ők különleges anyagból vannak gyúrva? Mennyi az esélye, hogy a 200 fős Országgyűlés hamarabb lesz határozatképtelen, mint a sokkal kisebb létszámú kormány?

Azt írja a miniszterhelyettes, hogy „nem tudjuk azt sem meghatározni, hogy meddig kell tartania a veszélyhelyzetnek. Ezért a javaslat a veszélyhelyzetet nem egy konkrét időpontig, hanem a kormány vagy az Országgyűlés ezzel ellentétes döntéséig hosszabbítja meg.”

Ez az érv hamis egy ráadásul teljesen szükségtelenül javasolt új szabály tekintetében: az Alaptörvény jelenleg hatályos (és a törvény esetleges elfogadásával továbbra is hatályban maradó) rendelkezése szerint a kormány továbbra is bármikor megszüntetheti a veszélyhelyzetet, ám a kormányzati törvényjavaslat 8. §-a szerint („e törvény hatályvesztéséről a veszélyhelyzet megszűnésével az Országgyűlés dönt”) világossá válik az érvelő által alkalmazott „vagy” kapcsolat hamissága.

A veszélyhelyzet megszüntetése továbbra is kizárólag a kormány joga az Alaptörvény 54. cikk (3) bekezdése alapján (ezt törvény amúgy sem írhatja felül), ám annak tényleges jogi hatásait a javasolt törvény fenntartaná egészen az Országgyűlés külön döntéséig, miközben az Alaptörvény 53. cikk (4) bekezdése alapján az annak alapjául szolgáló kormányrendelet hatályát kell veszítse.

Ez körülbelül olyan, mint amikor valakinek a kezébe adjuk vadonatúj bankkártyánkat a PIN-kódunkkal együtt, majd ő azt nem adja vissza, és a kódot is bármikor megváltoztathatja. Mi szükség van erre?

Mi haszna van ennek, azon kívül, hogy az eddig is mamelukokként viselkedő kétharmadra át lehet testálni a politikai felelősséget – akik ráadásul érdekeltek is abban, hogy a törvény hatálya fennmaradjon, hiszen addig nincsenek választások sem. Ilyen alkotmányosan visszás helyzetet csak az alakít ki, akinek azzal célja van.

A fenti, kicsit talán technikainak tűnő problémaleírás leegyszerűsítve: láthatóan nem tud mihez kezdeni az érvelő azzal a problémával, hogy egy nyilvánvalóan véges ideig tartó járványra (hiszen előbb-utóbb elül, az összes kormányzati mondás erről szólt idáig, helyesen) hivatkozva miért kellene potenciálisan korlátlan idejű felhatalmazást adni.

Amennyiben a fenti okfejtésem téves lenne, és a veszélyhelyzetről való döntés tényleges joga átszállna az Országgyűlésre (ki tudja, hogyan fogják értelmezni a kormány emberei majd akkor), az is alkotmányosan súlyosan aggályos, hogy a kormány elrendelhet egy különleges jogrendi helyzetet, de annak megszüntetésére már nincs joga, csak az Országgyűlésnek (amennyiben pedig helyes a fenti okfejtésem, akkor is lényegében ez a helyzet, csak éppen a „tényleges” megszüntetés lenne az Országgyűlés kezében), hiszen az előző érvelési ponton az Országgyűlést még a határozatképtelenné válástól féltettük.

Azaz, ha éppen igaza lenne a kormánynak e veszély realitása tekintetében, akkor bizony tényleg a világ végéig fennállna a különleges jogrendi helyzet, hiszen a határozatképtelen Országgyűlés soha nem dönthetne róla, hogy véget vet neki. Amennyiben viszont ez a veszély nem reális, úgy az egész javaslatra semmi szükség.

Nem nyílt diktatúrára, hanem az ellenzék csapdába csalására megy ki a játék

Persze, fel lehet vetni, hogy min változtatna ez, a kormány amúgy is évek óta azt csinál, amit akar, kétharmados többségével visszaélve. A legegyszerűbb, politikai jellegű válasz az, hogy

ezek után már a látszatra sem kellene adnia.

Ennél van azért kicsit cizelláltabb válasz is: egy különleges jogrendi helyzet alkalmas arra, hogy egy ország felett a nemzetközi kontrollt gyengítse. Így például megnyílik az Emberi Jogok Európai Egyezményének előírásaitól való eltérés („derogáció”) lehetősége, amit ugyan Magyarország eddig furcsa mód még nem jelentett be az Európa Tanács főtitkárához, pedig egy különleges jogrendi helyzetben, ahol például a magántulajdon indokolható módon korlátozható, ez szükséges is lenne. (Megjegyzem, ilyen bejelentést eddig tettek már olyan államok is, akik amúgy nem hirdettek az alkotmányuk szerinti különleges jogrendi helyzetet.)

A fent leírt, időkorlát nélküli korlátlanabb hatalomgyakorlás lehetősége ezen túlmenően is nyilván vonzó opció a kormányzat számára.

És van egy politikai kommunikációs cél, amit személy szerint én a leginkább valószínűnek tartok. Azzal, hogy nem kedvelem a kormányt, a kezdetektől vitatom az intézkedéseit, de

nem hiszek abban (és bocsánatot kérek mindenkitől, akinek ezzel esetleg csalódást okozok), hogy nyílt diktatúrát akarna bevezetni.

Sokkal inkább egy politikai kommunikációs csapdáról van szó, amibe bele akarja hajtani az ellenzéket: belekényszerítve őket abba, hogy egy számukra elfogadhatatlan javaslattal a közvélemény szemében őket az eredményes védekezés akadályozóinak állítsák be, ezzel biztosítva a 2022-es választási győzelmet. Ezt a politikai kommunikációs feladatot viszont az ellenzéki politikusoknak kell megoldaniuk.

Hosszasan elemezhetnénk még a javaslat potenciális problémáit és a miniszterhelyettes írásában fellelhető pontatlanságokat és hibákat. De van egy alapvetően sokkal egyszerűbb logikai gondolatmenet. A kormánynak most egyszerűen kérnie kellene az Országgyűléstől az általa elfogadott rendeletek hosszabbításához való hozzájárulást az Alaptörvény alapján, újabb tizenöt napra, ahogy ott le van írva. De valamiért határozatlan időre akarja kérni, a fenti kamuindok alapján.

És ha azt nem kapja meg, akkor bevágja a durcit, bevállalja, hogy akár menet közben meg is szűnik a veszélyhelyzet során elfogadott rendeletek hatálya, azaz veszélybe kerülnek az emberek (ők mondják így): mégis ezt miért vállalja be a kormány?

Annyira nem fontos „az emberek biztonsága”, hogy ha nem korlátlan időre jönnek, akkor egy pár napra nem is kellenek azok a rendkívüli jogosítványok?

Szóval akkor nem kell? Alaptörvény szerint nem kell? A saját maguk által összegányolt, senkit meg nem hallgatva általuk írt, pocsék minőségű Alaptörvény szerint már nem kell? Csak a teljes, korlátlan hatalom kell? Az Alaptörvény előírásaitól eltérve?

Csak én tartom ezt zavarosnak és hiteltelennek?

A szerző nemzetközi jogász, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem volt oktatója. A szerző a cikkét elküldte az általa vitatott cikket közlő Indexnek is, amely a közlést elutasította. Az Azonnalin a válaszcikk átszerkesztett verziójának a konstruktív vita jegyében örömmel teret adtunk. Ha beszállnál te is a vitába, vagy hozzászólnál, írj nekünk!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek