Az ország, ami nem pánikol a koronavírus miatt, sőt még profitál is belőle

2020.03.25. 12:35

Aljakszandr Lukasenka az egész járványt pszichózisnek tartja, ellenszerét pedig a traktorozásban látja. Eközben egy világszerte egy csomóan a még állva maradt belarusz focibajnokságot nézik, a pátriárka pedig szentelt vízzel locsolta meg Minszket, hogy így segítsen a koronavírus ellen.

Az ország, ami nem pánikol a koronavírus miatt, sőt még profitál is belőle

Nem teljesen igaz, hogy egész Európát kényszerpihenőre küldte volna a koronavírus-járvány: Belaruszban minden úgy megy tovább, mint eddig. Noha már a Lengyelország és Oroszország között található 9,5 milliós lakosságú országban is van legalább 81 regisztrált fertőzött (közülük a hatóságok szerint 22-en már ki is gyógyultak a kórból, halottról egyelőre nem tudni), az Európa utolsó diktátoraként is emlegetett

Aljakszandr Lukasenka semmi okot nem lát arra, hogy olyan szigorral lépjen fel a Covid-19 terjedése ellen, mint teszi azt az ellenzékével.

Nem járvány, pszichózis

Az 1994 óta megszakítás nélkül hivatalban lévő Lukasenka külön közölte, hogy erre már csak azért sincs szükség szerinte, mert a koronavírus miatti pánik nagyobb károkat okozhat, mint maga a vírus.

„Az embereknek meg kell tanulnia gondoskodniuk önmagukról és a körülöttük élőkről.

Ha köhögsz és folyik az orrod, maradj otthon, ne terjeszd a fertőzést. Ez a lényeg!”

– fogalmazott az elnök, aki egyébként az egész pandémiát „pszichózisnak” tartja, és arra sürgette az állampolgárokat, hogy menjenek inkább traktorozni egy jót a földekre, attól gyógyulnak csak meg igazán. „Nem fognak meggyőzni az ellenkezőjéről, mert már sok pszichózist átéltem önökkel, és tudjuk, hogy mindegyik befejeződött” – erősködött az elnök.

Persze Lukasenkán is nagy a nyomás, hogy azt a látszatot keltse, hogy az állam az irányítása alatt tartja a koronavírust: augusztusban elnökválasztást vezényelnek le az országban, ahol az ellenzék miatt túlságosan nem kell félnie az autoriter vezetőnek, de az emberek más módokon – például alacsony részvételi aránnyal – is ki tudják fejezni az elégedetlenségüket a rezsimmel szemben.

LUKASENKA BELARUSZ ELNÖK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ BELARUSZ BURGONYÁT TEKINT MEG 2019-BEN A BELARUSZ ÁLLAMI MÉDIA KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FELVÉTELEIN.

Elemzők szerint ezért Lukasenka kettős játékot játszik: a publikum előtt kiröhögi a vírust, elbagatellizálja annak jelentőségét, de közben a színfalak mögött próbál tenni ellene. Az állami média az egészségügyi minisztériumra hivatkozva azt állítja, már „körülbelül 23 ezer” koronavírus-tesztet levezényeltek. Összehasonlítva: az azonos lakosságszámú, ám Belarusznál jóval gazdagabb Magyarországon 6817 laborvizsgálatot készítettek el szerdáig.

Viszont az országban minden megy tovább, ahogy eddig:

az oktatási minisztérium lazán figyelmen kívül hagyott egy 17 ezer ember által aláírt petíciót az egyetemek bezárásáért,

nem is beszélve arról, hogy a közoktatás továbbra is üzemel. Csak az idős embereket kéri arra a kormány, hogy maradjanak otthon, és tartózkodjanak a nagyobb tömeget vonzó eseményektől.

Fogadj te is belarusz focira!

Mint arra bécsi Kurier napilap külön rámutat, ez leginkább a belarusz focibajnokságnak tesz jót. Miközben a koronavírus miatt Európa és a maradék világ nagyrészében határozatlan időre leállították a sporteseményeket, a belarusz első osztály, a 16 csapatos Visejsaja Liga március 19-én, csütörtökön a téli szünetet követően újra felvette a kesztyűt. Ennek örömére a minszki Energetik BGU jól el is verte a BATE Boriszavot 3-1-re. „Az oázis a halott focisivatagban” – ünnepelték a hírt a helyi focikommentátorok, azt meg pláne, hogy a meccsekre az emberek is kinéztek, igaz, sokukon volt szájmaszk. Sőt: az eddig lényegében alig valaki által nézett belarusz bajnokságot hirtelen Oroszországból is rengetegen kezdték el követni. Mi több, azóta itthon a Tippmixen is lehet fogadni ezekre a csúcstalálkozókra.

AZ A MINSZKI ÖRÖKRANGADÓ IZGALMASNAK TŰNIK!

Noha a belarusz állami médiánál dolgozó újságírók Facebook-falain az önkéntes otthoni karanténban csinálható dolgokról és a külföldön rekedt belarusz állampolgárok hazahozataláról találni bejegyzéseket, az ország vezetője egészen más hangot üt meg. „A koronavírust pszichózisnak tartom. A civilizált világ megőrült, a politikusok pedig már elkezdték kihasználni a helyzetet a saját érdekeik mentén. Abszolút hülyeség lezárni a határokat!” – fogalmazott Lukasenka.

Azért így is vannak kritikusai az elnöknek, igaz, külföldön. Szergej Alejnyikov, a Juventus korábbi focistája szerint eszelős, hogy meg vannak nyitva a focimeccsek a közönség előtt. A korábban az Arsenalban és a Barcelonában játszó Alekszander Hleb, egy másik belarusz focista a a Daily Mail című brit bulvárlapnak azt mondta: „Ez olyan, mintha senki nem törődne a helyzettel, noha látjuk, mi történik Spanyolországban és Olaszországban. Belaruszban ezzel szemben még mindig tele vannak emberekkel az utcák és éttermek.” Hleb hozzáteszi: „Az egész világ a belarusz ligát nézi most. Amikor az NHL felfüggesztette a jégkorongligát, egy csomó hokis átment Oroszországba játszani.

Talán átjöhetne játszani a belarusz ligába Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is!”

A belarusz liga közvetítési jogait az elmúlt napokban egy ukrán és egy orosz tévé már meg is vette (az Azonnali már közben körbekérdezett, hátha tervezi ezt valaki az itthoni sporttévék közül, ha válaszolnak, azt látni fogjátok). A belarusz állami hírügynökség az angol nyelvű oldalán közben dicshimnuszt zengett a hirtelen világszerte népszerűvé vált belarusz fociról: „Sokan azt hitték, hogy a belarusz bajnokság elmarad a világ vezető ligáitól. Ez a vélemény drámaian megváltozott azt követően, hogy a focirajongók megnéztek pár belarusz meccset. A rajongók kiemelték, hogy a belarusz labdarúgás színvonala jó, az eredmények pedig megjósolhatatlanok. Pontosan ez az, ami vonzza az igazi focirajongókat!”

A belarusz ortodox egyház azonban kicsit komolyabban veszi az emberek félelmeit a potenciálisan tüdőgyulladással is járó koronavírus-megfertőződéssel szemben: Pavel Ponomarjov belarusz pátriárka a vasárnapi mise után helikopterrel szállt a főváros fölé, hogy onnan szentelt vizet locsoljon a városra, hogy az megvédje a minszkieket a koronavírustól. Az egyházi vezető azért nagyon nem akart eltérni Lukasenka vonalától sem, mint fogalmazott: „A koronavírus terjedésével járó pánik elködösíti a józan észt.” Szerinte Isten megóvja Belaruszt a halálos járványtól.

BORÍTÓKÉP: Kreml

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől
Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek