Hogyan kell úgy parancsolni, hogy be is tartsák az emberek?

Ésik Sándor

Szerző:
Ésik Sándor

2020.03.24. 19:36

Miért fogadják el az individualista németek és a kollektivista kínaiak ugyanazokat az intézkedéseket, és mit árul ez el a parancsadás művészetéről?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Ért ma két élmény.

Az egyik, hogy amint már írtam, bizonyos okokból minden reggel autózok egyet Budapest belvárosában. Bizonyos okokból odafelé a Deutschlandfunk, visszafelé pedig a BBC World Service hírei szólnak a kocsiban. A múlt héthez képest három-négyszer annyi autó van az utakon, kicsit lazul az ijedtség okozta múlt heti önfegyelem.

A másik az, hogy a BBC-t hallgatva azon kaptam magam, hogy jó kelet-európai módjára próbálom dekódolni a híreket, és ugyanazt csinálni, mint a hétfő esti írásomban az Orbán-beszéddel tettem, vagyis dekódolni, mögé látni, kitalálni, mit akarnak valójában mondani. A BBC hírei (melynek sztenderdjeit közismerten a híres magyar közmédia is követi, ugye, Safranek), akárcsak a Deutschlandfunk, ötperces brutális függőbeszéd-erődemonstrációja, arról ismert, hogy nem kell ilyet csinálni vele.

Aztán itt van ez a cikk, ahol az MTA fejti ki, angol forrásokra hivatkozással, hogy melyek a járvány tompítási és elfojtási stratégiái és ezektől milyen eredmény várható. Az ilyen és ehhez hasonló cikkek, valamint az Olaszországból és Spanyolországból érkező szívszorító hírek és képek okán értelmiségiek tucatjai követelnek a szűk ismeretségi körömben kijárási tilalmat, drákói járványügyi intézkedéseket. Ez érthető, ameddig természettudósok követelik, amikor viszont jogászok is, akkor felvonom szemöldököm, kb. az atlaszcsigolyámig. Kollégák, ugyan üljünk már vissza kicsit az iskolapadba, és erőltessünk magunkra valami professzionális nyugalmat, és gondolkozzunk arról, hogy hogyan is kellene jogszabályt írni, intézkedéseket tenni, döntéseket hozni.

Ez vezetett el ahhoz, hogy elhatározzam, hogy bemutatom mai cikkemben, hogy mi köze a társadalomtudománynak egy ilyen járvány elleni harchoz.

A természettudósok tiszteletre méltón kiszámolják a biológiai és matematikai sajátosságokból kiindulva, hogyan terjed ez a járvány. Ez eddig rendben is van, majd intézkedéseket javasolnak. Ez is rendben van, csak tartsuk fejben, hogy pontosan ugyanannyit értenek a joghoz, mint én a sejtbiológiához. Elég szabatosan el tudom mondani, mi a sejt, elég sok részét meg tudom nevezni, ha nagyon muszáj, még a citromsavciklust is el tudom mondani kettesre. Elég nagy baj lenne azonban, ha nekem kéne a koronavírus sejtekre gyakorolt hatását felderítenem, pedig jogász létemre képes vagyok olyan szavakat is kimondani, hogy reverz transzkriptáz enzim.

Kitérő: Minden ügyvéd nehéz napja úgy kezdődik, hogy bejön a mérnök vagy a pedagógus az irodába. A mérnök azzal kergeti fel a csillárra az ügyvédet, hogy szerinte a jog egy zárt logikai rendszer, annak ágensei szabálykövetők, így aztán a folyamat voltaképpen ügyvéd nélkül is lezajlana. Amikor aztán nem zajlik le, az nyilván az ügyvéd hibája, és a folyamatot összevont szemöldökkel átvizsgáló mérnök javasolja a korrekciókat, az ügyvéd utolsó haikuját fogalmazza a szeppuku előtt. A pedagógus pedig számon kér és pirongat. Kész van a szerződés? Nincs, jövő keddre beszéltük meg. Ugye Sándor (ilyenkor nincs ügyvédúr), nem felejti el. Nem, tanárnőkérem, én készültem...

Megint onnan indulunk, hogy mi a jog

A jogot le szokás írni az erő, a hatalom, az erőszak kifejezésekkel. Van azonban egy másik arca is, ez pedig a társadalmi konszenzusok összessége. Ilyen értelemben a jog kettős természetű, mint a fény, melyet le lehet írni részecskék (fotonok) áramaként, de hullámjelenségként is. Ahogy a fény esetében mindkét értelmezésre szükség van, hogy megértsük a jelenséget, a jogot is így kell megközelíteni.

Például a természettudósok megmondják a társadalomnak, hogy mindenkinek egy hónapig otthon kellene ülni, és akkor elmúlna a járvány. Nosza, a jogalkotó, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a jog a társadalmi konszenzusok összessége, erőből parancsba adja, hogy aki mostantól kimegy az utcára, azt lelövi a rendőr. 

Igen ám, de mit keres a rendőr az utcán? És a kenyeres kocsi? Vagy egy hónap alatt szép csendben éhen halunk, és volt járvány, nincs járvány? Hamarosan tehát egy bonyolult törvényt vagy rendeletet kell hozni, amely részletesen szabályozza, hogy ki és miért mehet ki az utcára. Ha ez túl szigorú – és most nyugodtan képzeljük el a magyar valóságot –, jönnek a különutak.

Valamelyik politikusunk kurvához jár, és ezt a szokását a járvány alatt sem adná fel. Nosza, nyomtat magának egy nyílt parancsot, hogy ő ekkor és ekkor fontos közfeladatát ellátva itt és itt tartózkodhat. A kurva örül a bevételnek, egyben némi extrákért cserébe megkéri a politikust, hogy eszközöljön már ki neki is egy nyílt parancsot, hogy a három legfontosabb kuncsaftját fontos közérdekből hetente felkereshesse. És így tovább, amíg aztán volt tilalom, nincs tilalom. A mai magyar jogrendszer nagy része így működik, a sok rossz törvényből a szokásjog mazsolázza ki azt, ami betartható.

Kitérő: vannak olyan részei jognak, amelyek erőből működnek. Például tilos, és sokévi börtönnel fenyegetett: gyereklányokat prostitúcióra kényszeríteni, patkányméreggel és állatorvosi altatókkal átitatott szénatöretet biofű néven árusítani, az asszonyt agyonverni. Mégis: mindhárom napi rendszerességgel megtörténik Magyarországon.

Aztán ott a katonaság. A katona köteles parancsszóra üvöltve beszaladni a golyózáporba és ott a majdnem biztos halál tudatában minél több embert megölni. Mégis, a világirodalom tele van híres lelkesítő beszédekkel, amelyeket csatába induló katonáknak mondtak. Miért? Hiszen kötelesek voltak harcba menni, akkor meg

V. Henriknek miért kellett egy ókori vértanúszentről prédikálni negyedórát?

A jognak ezeket az „erőből működő” részeit is valójában a társadalmi konszenzus működteti, vagyis az abból eredő önkéntes jogkövetés.

A jogalkotó legelső sorban tisztában kell, hogy legyen azzal, mit szabályoz

Olyan szabályt kell ugyanis hozni, amelynek minél nagyobb részét az emberek önként, konszenzusos alapon követni fogják. Másféle szabályokat ugyanis az emberek legfeljebb nagyon rövid ideig követnek, még akkor is, ha hatalmi eszközökkel próbáljuk azokat betartatni.

Ezért van az, hogy a járvány elleni védekezés ott igazán eredményes, ahol a társadalmi konszenzus és a hatalom erős, és olyan intézkedéseket hoznak, amelyek a helyiek értékrendejével, életmódjával összhangban vannak.

Ez a lényeg.

Ilyen szempontból mindegy, hogy az adott ország tekintélyelvű kollektivista ország, mint a karantént ma feloldó Kína vagy liberális individualista, mint a vírus ellen eddig nagyon jó eredményekkel küzdő Németország.

Kínában a kormány tudja, hogy hatalma van nagyon sok mindenre, például különösebb következmények nélkül zárhat országnyi területeket és nemzetiségeket átnevelő táborba. (Ugye, a magyar-türk szolidaritás alóli egyetlen kivételt jelentő ujgurok...) A kínai emberek pedig hozzá vannak szokva ahhoz, hogy egy óriási népességű országban időnként elrendelnek kellemetlen dolgokat, és nagyon pofonverik azt, aki ellenkezik.

Viszont a kellemetlen dolgok elrendelésének rendkívül kifinomult rendszere van (konfucianizmus), amelyet betart az elrendelő, különben palotaforradalom lesz, és megölik. Ebben a társadalmi konszenzusban és hatalmi helyzetben a kormány simán ráhegesztheti az ajtót néhány ezer családra, viszont erkölcsi kötelességük eredményt produkálni. Európai aggyal felfoghatatlan, hogy mekkora bűn ezt az erkölcsi elvárást ott megszegni.

A német intézkedések más keretben léteznek. A német, dacára az individualizmusának, szabálykövető, mert tudja, hogy a szabályok érte vannak, és semmiféle korlát nincsen arra, hogy a megfelelő eljárásban ezeket a szabályokat megváltoztassák, ha mégse jók.

Ellenben mi, magyarok, a szabályok nagy részét kellemetlen, megkerülendő marhaságnak gondoljuk, ugyanis nem bízunk abban, hogy azokat értünk hozták, és meg tudjuk őket változtatni. A német kancellárnak tehát az a feladata, hogy valami világos, betartható szabályt alkosson, amelyet nem akarnak majd azonnal megváltoztatni. Ezért van az, hogy nem abszolút kijárási tilalom van, hanem, hogy kettőnél több ember ne találkozzon.

Ez egy életvezetési szabály, amelyhez a német hozzá tudja magát szervezni, és hozzá is szervezi. Cserébe Merkel megteszi azt, amit a német a kancellártól vár.

Hans tudja, hogy a bére elég alacsony a német gazdaság erejéhez képest, és hogy egy csomó dolgon a német állam évek óta takarékoskodik, pozitív szaldójú költségvetéseket produkálva. Vagyis van egy nagyon nagy malacpersely, amelybe Hans nagyon régen dobálja a pénzt. Merkel pedig – gyorsított parlamenti eljárásban, tegnap voltak a frakcióülések, ma Bundestag, holnap Bundesrat, figyelünk, kivételes hatalom? – feltöri a malacperselyt, és azt mondja Hansnak, hogy te betartod a szabályokat, én a megtakarításainkat beleforgatom a gazdaságba. Voilá, működőképes és hatékony szabályozás Európa leginkább individualista és liberális országában.

Vagyis, a jó szabályozáshoz szükség van arra, hogy a kormány a helyén legyen. Olaszország és Spanyolország is évek óta (Olaszország valójában inkább évtizedek óta) kormányválságban van, Spanyolországban még az ország integritása is kérdéses volt nemrég. Franciaország és Németország pedig nagyon erős igazgatási struktúrákkal bír. A kormány, más formában ugyan, de mindkét helyen nagyon erős. 

De legalább ilyen fontos, hogy a sikeresen küzdő helyeken a kormány olyan intézkedéseket hozott, amelyekről tudták, hogy összhangban van a helyiek életmódjával, gondolkodásával.

Teljesen felesleges, sőt akár még kontraproduktív is lehet izomból tiltásokat hozni, amelyek teljesen és gyökeresen megváltoztatják az emberek viselkedését.

Ezt legfeljebb néhány napig, talán egy-két hétig lehet fenntartani, aztán a társadalom egyszerűen ledönti, körbenövi őket. Aztán a falu polgármestere üvöltözve káromkodhat, mint az most Olaszországban történik, és semmi eredménye nem lesz.

A parancs művészete abban rejlik, hogy olyan parancsot kell adni, amelyet szívesen hajtanak végre.

Itt van a társadalomtudományok szerepe. Ismerni kell a társadalom gondolkodását, életmódját. Ezek ugyanis pontosan ugyanolyan tudományos törvényszerűségekhez vezetnek, mint az, hogy a vírus hogyan fertőz és terjed. Ezek elhanyagolása pontosan ugyanolyan katasztrofális következményekkel jár, mint nem komolyan venni a fertőzésveszélyt. Ilyenkor van haszna egy szociológiai, politikai, jogi kutatóintézetnek. Már ha persze nem épp most lettek volna szétverve, meg egyébként nem tartaná nálunk mindenki ezt az egészet fölösleges hókuszpókusznak. 

Ésik Sándor cikke megjelent a Diétás Magyar Múzsán is!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek