A világ folyamatosan jobb hely lesz, és ez a járvány után sem lesz másképp

A szabadpiac ösztönző hatásának köszönhetően relatíve hamarosan meg fogjuk találni a koronavírus tüneteit enyhítő gyógyszereket, illetve védőoltásokat. És rengeteg más területen is tabuk dőlnek majd le.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A Diétás Magyar Múzsát gyakran éri az a vád, hogy a piacot fetisizáló piacpárti szemlélete van. Ez a vád nagyrészt igaz: ha nem is fetisizáljuk, de a fejlődés elsődleges motivátorai közé soroljuk a szabad piacot, egész egyszerűen azért, mert az egyén jó ötletei, kiválósága közvetlenül beárazódik, nincs állam, egyház, vagy bármi más annak az útjában, hogy az egyén tehetsége értékének megfelelően érvényesülhessen.

A piac persze nem hibátlan. Nem igazságos, nem jóságos, nem okos. Egyszerűen csak piac. És a piac főleg nem társadalmi szervezőelv, legalábbis szerintem nem az.

Mi köze ennek a koronavírus-járványhoz?

Nem, nem a gazdaság világméretű összeomlása és utána a világkommunizmus eljövetele. Legalábbis remélem, hogy nem. Az ilyen irányú levezetések kedvelőinek javaslom a Mércét.

Két cikk jött velem szembe a napokban. Az egyik a Qubitről, a másik pedig az Economistról. Az Economist-paywallról lepattanóknak: egy grafikont mutatnak, amelyen látszik, hogy a SARS, a MERS után hogy ugrott meg a koronavírusról szóló tudományos közlemények száma, és hogy már most meredeken újra emelkedik.

Összességében nem hurráoptimizmus azt állítani, hogy főleg a mostani közvetlen és világméretű veszély miatt egy, maximum két éven belül az emberiségnek lesz módszere és gyógyszere a koronavírus enyhe és akut tüneteire, és lesz ellene védőoltás is.

Az emberiség ugyanis az elmúlt pár évtizedben több ipari-tudományos forradalmon is átesett. Nehéz kiemelni, hogy melyek a legnagyobb újdonságok. Egyre nagyobb felbontásban látjuk a világot. Látunk és mérünk olyan dolgokat, amelyeknek a létét 10-15 éve is még csak spekulációk, különböző tudományos modellek feltételezték. Egyre kisebb dolgokat tudunk manipulálni, nanorobotokkal, génmódosított vírusokkal kísérletezünk. A másik oldalon ott a big data világa, amely számos tudományág alapvető tudományos szemléletét változtatta meg. Ahol korábban tudósok álltak sorba gépidőért, most óriási mennyiségű adat keletkezik, amelyben fejlett adatbányászati módszerekkel találnak olyan újdonságokat, amelyeken más átsiklott, mert abban az adathalmazban épp mást keresett.

Az emberiség előtt állnak még nagy és létfontosságú ugrások. Meg kell oldania a fosszilis energiahordozók kiváltását, és meg kell tanulnia még hatékonyabban használni a természeti erőforrásokat, hogy ne zsarolja ki teljesen a Föld eltartóképességét. Ezeknek a változásoknak egy része nem is tudományos újításokat kíván, hanem az életmódunk megváltozását. De ettől függetlenül

És alighanem sietnek, bizonyos tudományos ellenőrzési protokollok most lazábbak.

Tehát, valamikor a nem túl távoli jövőben meg fogjuk ismerni azt a gyógyszert, amely megment minket a most futótűzként terjedő kórtól. Számos embertársunkon ez már nem fog segíteni, de sokakon igen.

Hol itt a probléma?

Ez valakinek a tulajdona lesz. A fránya szabadalmak, és úgy általában a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok. Talán semmi sem kezdte még úgy ki a piacpárti eszmét, mint az, ami ezekkel történik. Semmivel kapcsolatban nem olvastam még annyi neokommunista huhogást, mint a szellemi alkotások jogával kapcsolatban. A gonosz tőkések kisajátítják, és aztán inkább nem engedik ki a rákgyógyszert a piacra, csak hogy mindenki jól meghaljon.

Ez a kérdés rendkívül sokrétű.

A „szellemi tulajdon” alapvetően nagyon hasznos és jó dolog, az innováció egyik motorja. Ugyanakkor feltételez egy elég individualista társadalmat. Nem véletlenül szerepel ez a kínai vállalatok értékrendjében egészen máshol, mint Európában. Bár tegyük hozzá, hogy amikor valamit kifejlesztenek, azért ők is tudnak nagyon hirtelen kényesek lenni a szabadalmaikra.

Ezzel egészen sokáig különösebb gond nem is volt, hiszen a szellemi tulajdonra (ez egy szakmailag pontatlan elnevezés, egyszerűsége miatt mégis használom) eleinte nem tekintettek áruként. Ahogy azonban haladunk a tudásalapú társadalom felé, úgy lett egyre jobb üzlet ezt felhalmozni. Vagyis sokszor, egyre többször elkülönül a szerző/innovátor és a jogtulajdonos, illetve a felhasználásra jogosult személye.

Én 2005-ben ebből szakdolgoztam, ebből van a nevem után az LLM. Akkor mindannyian azt gondoltuk a legnagyobb veszélynek, hogy – elsősorban a szerzői jogok, tehát a könyvek, filmek, zene világában – kisajátításhoz, árdrágításhoz fog az internet és az olyan törvények sora vezetni, mint az akkoriban viszonylag újnak számító DMCA (Digital Millennium Copyright Act).

Szerencsére ezeknek az aggodalmaknak a jelentős része alaptalannak bizonyult. A méretgazdaságosság oda vezetett, hogy a könyvek (Amazon), a zene (Spotify, Deezer), filmek (Netflix, HBO Go) jóval olcsóbbak lettek. Az előadókra is hatással volt a dolog. Érdekes módon a milliárdos sztárok nem tűntek el, pedig ettől mindenki rettegett.

Érdekes példa a pornó, ahol viszont az a modell, amelyet a kilencvenes évek végén Kovi és pár hasonló producer csinált, nagyrészt eltűnt, de legalábbis jó időre háttérbe szorult. Előbb persze a fájlcserélők miatt, de a kegyelemdöfést a PornHub adta meg ennek a modellnek. De mára ez is megfordulni látszik, az egyik legjobban fejlődő startup az OnlyFans, ahol pornószínésznők kapcsolatban vannak a fél kezében telefont tartó közönséggel, amelyik hajlandó fizetni azért, hogy „exkluzív” tartalmat kapjon, amikor tonnaszám áll rendelkezésre az ingyenes pornó.

A szórakoztatóipart tehát teljesen átrendezték az új szabályok, de a Nagy Tönkremenetel elmaradt. Sőt, a kis kezdő előadók sem voltak soha olyan jó helyzetben, mint most. Nem kell demókazettákat küldözgetni, nem kell szereposztó díványokon Harvey Weinsteinek kedvére tenni, ha YouTube-on, Spotify-on meg még a fene tudja, min felkapják őket.

Nem mindenütt ilyen rózsás azonban a helyzet.

A szórakoztatóiparban ugyanis a szellemi tulajdont nem kell, hogy nagy befektetés előzze meg (mármint általában nem kell, munkát azért kell bele bőven tenni), és az elkészült termék (dal, irodalmi mű) is viszonylag gyorsan, közvetlenül bevételre váltható, de a filmgyártás költségei sem olyan veszett nagyok mondjuk egy 10000 alanyon lefolytatott klinikai gyógyszerteszthez viszonyítva. Bár, ha megfigyeljük, a nagy filmstúdiók nem nagyon szeretnek kockáztatni, az utóbbi évek blockbusterei nagyrészt képregény-franchise-okon alapulnak, és rendkívül sablonosak. Nem véletlenül. A Netflix és társai támasztotta versenyben nem szabad hibázni, elég egy-két egymást követő bukás és gyenge jegybevétel, és egész nagy cégek is bajban lehetnek.

A tudomány és az ipar világában azonban vannak kedvezőtlen folyamatok, azonban ezek nem a piac, hanem a piac torzítása miatt vannak.

A tavalyi év mára nagyrészt feledésbe merült botránya volt, hogy a magyar Tudományos Nádorispánság (nem emlékszem már, melyik sóhivatal intézi ezt), lemondta a magyar kutatók előfizetéseit a mindenféle tudományos adatbázisokra. Természetesen létezik „torrent” egy orosz oldal formájában, ahonnan svarcba’ le lehet ezeket a cikkeket szedni. Ha visszanézünk 15 évvel ezelőttre, ez a II. fázis, amikor a közönség elkezdi megkerülni a monopolárat, később pedig majd jön az, hogy kénytelenek olcsóbban adni. De ezeken a területeken most az van, hogy a kiadók (leghírhedtebben az Elsevier, de a többi is kb. ugyanez) azokat a lapokat, amelyekben megjelenni tudományos rangot jelent, sok pénzért bocsátják annak a tudományos közösségnek a rendelkezésére, amelyik ezeket a lapokat ingyen teleírja.

Folyamatban van ennek a modellnek az eróziója, és én azt gondolom, hogy a koronavírus-járványhoz hasonló események ezt meggyorsíthatják. Ez ugyanis olyan állapot, amikor totojázásra nincsen nagyon idő, főleg nincs idő paywallok emelésére, főleg hogy itt nem valamiféle szórakoztatási célról van szó. A paywall mögött nem a csábos mosolyhoz tartozó cici található, hanem adott esetben betegségek gyógyszere, tragédiák megelőzése. Ezért aztán a paywall jó magas, és alighanem az a paywall a XXI. században majd el is fog tűnni, pontosabban át fog helyeződni és át fog formálódni.

Megint más a helyzet az ipari jogvédelem terén

Itt ugyanis az újítás egyik feltétele a nagyon komoly befektetés. Az iparvállalatok minden területen óriási mennyiségű pénzt fektetnek kutatás-fejlesztésbe. Csakhogy ezek a cégek nem jótékonysági intézmények, hanem a befektetőik árgus tekintetétől kísért magáncégek, melyek elsődleges célja az, hogy a részvényeseik pénzt keressenek.

Az alapkutatástól a profit realizálásáig nagyon hosszú és sok stáción át menő út vezet. Ez viszont azt jelenti, hogy akármilyen ígéretes is egy-egy kutatás, az bizony megállhat valamelyik stációnál, ha a cégnél azt mondják, hogy nem éri meg továbbvinni, akkor se, ha valami társadalmilag hasznos dolog keletkezne belőle.

Ez pedig probléma, hiszen az újítások védelme, az azt körülvevő jogi szabályozás nem azért van, hogy az újítások ne jussanak el a piacra, hanem azért hogy eljussanak és ott pénzt lehessen velük keresni.

A koronavírus-járvány kapcsán már meg is volt az első kísérlet arra, hogy a gyógyszerfejlesztés körüli szabályokat megpróbálják „áthidalni”, amikor az amerikai kormányzat megpróbálta azt a német céget lekenyerezni jó sok pénzzel, amelyik egy ígéretes oltóanyagon dolgozik. És nem ez volt az utolsó kísérlet.

Kínában 4-5 gyógyszer klinikai tesztjei zajlanak, Franciaország nagyszabású kísérletbe kezdett a klorokinnal, egy malária- és HIV ellen különböző fokban, de állítólag hatásos szerrel, melynek vannak komoly mellékhatásai, de azt várják, hogy hatékony lehet a koronavírus ellen is. Ezek környékén nyüzsögnek a hírszerzők, korlátlan felhatalmazással, korlátlan pénzügyi keretekkel.

Nagyon remélem, hogy a magyar hírszerzés is ott van valahol, ne legyünk álszentek. Ha valahol meglesz a gyógyszer vagy védőoltás, hatalmas lesz a nyomás, hogy annak az eredményét tegyék ingyen közkinccsé. Ha valaki ellen akar majd állni ennek a nyomásnak, az anyahajóktól Jason Bourne-ig terjedő skálán sokféle nyomásgyakorló eszközzel találkozhat majd, és egyáltalán nem csak amerikai részről.

Ez a hozzáállás érthető, ugyanakkor hosszú távon káros. A gyógyszerkutatás azért ennyire fejlett világszerte, mert nagyon jó üzlet. Szuperokos vegyésznek, biológusnak, orvosnak de akárcsak közepesen okos laborsegédnek lenni a fejlett nyugaton jó üzlet. Be lehet járkálni egy laborba, naphosszat fehér szkafanderben kísérletezni a fogszuvasodástól kezdve az agyrákon át a tüdőgyulladásig mindenféle betegség elleni szerekkel,l és ezzel bőségesen lehet annyit keresni, hogy semmiféle megélhetési gond ne legyen utána. Ez pedig azért van, mert a kifejlesztett termékek piacán iszonyatos pénzeket lehet beszedni jogdíjakból.

Ennek az alapfelállásnak meg kell maradnia akkor is, ha a rendszer anomáliáit kiküszöböljük. Megkaptuk itt valamelyik nap, hogy Nassim Nicholas Taleb idézése a sátánizmussal határos, nos, megtesszük még egyszer. A fekete hattyús könyvében ír arról, hogy a kilencvenes évek elején kezdő volt valamelyik new york-i banknál vagy alapkezelőnél vagy ilyesminél. Egyik feladata az volt, hogy menjen ki minden moszkvai géphez a repülőtérre és figyelje a rossz öltönyben érkező, de azért valamennyire méltóságteljesnek látszani próbáló alakokat. Azok jó része ugyanis orosz kutató, fizikus, matematikus, fölényes matematikai tudással, aki nagyon fog örülni egy olyan ajánlatnak, hogy függvényeket kéne elemeznie a bank szempontjából röhejesen kevés, a tudós szempontjából mesésen sok pénzért.

Na, ők jöttek egy olyan világból, ahol kizárólag a „magasabb szempontok” határozták meg, hogy mi lesz a tudóssal és a tudásával. Az ember nem áru, hangzott az álszent mantra, és a tudós elvtárs akár fél szobával nagyobb panellakást is kaphatott, továbbá nem tíz, hanem csak hét évet kellett várni a Zsigulira. Na jó, ha valami tényleg nagy dolgot talált fel, akkor ötöt, viszont csak Zaporozsecre. Amint lehetett, az első dolga volt elmenni oda, ahol nem „kiemelt kutatói bérezés” és 50 százalékos közalkalmazotti utazási kedvezmény van, hanem dollár.

A koronavírus-járvány tehát szerintem az életnek ezt a területét is meg fogja változtatni.

A szerzői jogok terén még jobban előre fognak törni a személyre szabott, egyéni előfizetős szolgáltatások. Számtalan ember vág most bele a netflixezésbe és hasonlókba. Most nem szlogen az, hogy a mozijegy árát költik erre, hanem tényleg ez történik, mivel a mozi zárva van. Számtalan ember kezd el ingyenesen, majd Patreon és hasonlók segítségével közvetlenül szolgáltatni a nézőinek-fogyasztóinak.

Számtalan szülő fog rászokni arra, hogy „bekövesse” XY fizika-kémia-bármi tanárt, és vele online korrepetálja a gyerekét. Többek között itt kongatják a lélekharangot a NAT fölött, mert most költözik fel számtalan jó tanár a YouTube-ra és fogja meghatározni a jövő – nem csak magyar – oktatásának képét.

Az iparjogvédelem területén pedig alighanem meg fognak születni rég szükséges antitröszt- és más piacszabályozó eszközök. Lazulni fog a jogtulajdonosok szorítása az innováció előrehaladásán, mert a járványellenes küzdelemben azt lehet majd választani, hogy vagy elveszik tőlük az eredményeiket (mindegy, hogy kommunista vagy nacionalista ideológiára hivatkozással), vagy belemennek egy olyan keretrendszerbe, ahol marad bevétel, de nyílik tér a tudományos eredmények gyorsabb hasznosulására.

A világ, ahogy mindig, folyamatosan jobb hely lesz, és ez a járvány elmúlása után sem lesz másképp.

Ésik Sándor cikke megjelent a Diétás Magyar Múzsán is!