+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Illés Gergő
2020. március 20. péntek, 13:28
Igaz, munkába járni, bevásárolni és szabad levegőn egyedül sportolni továbbra is lehet majd. De a bajorok nagy bánatára már barkácsáruházba sem lehet majd járni.

Kijárási korlátozásokat jelentett be Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök Bajorország egész területére a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében – írja a Die Welt pénteken.

 

Németország második legnépesebb, több, mint tizenkétmilliós tartományában emiatt csak jó okkal lehet majd az utcákra lépni: az intézkedések hatálya egyelőre két hét, és péntek éjféltől vezetik be őket az egész tartomány területén. Söder azt nyilatkozta,

 

„szinte teljesen leállítjuk a közösségi életet”, mivel „nem tudjuk többé elfogadni”, hogy még mindig sok ember járkál kinn az utcákon a jelenlegi, otthonmaradásra buzdító intézkedések ellenére.

 

Bajorországban tehát csak akkor lehet majd kimenni az utcára, ha erre valakinek jó oka van: munkába járni, bevásárolni, orvoshoz vagy patikába menni, másoknak segíteni továbbra is megengedett, az élettársakat is meg lehet látogatni. Emellett engedélyezett a szabadtéri sporttevékenység is – de csakis egyedül, vagy a velünk egy háztartásban élőkkel.

 

Az intézkedések betartatásáért a rendőrség lesz felelős, Söder pedig a szabályszegők számára „magas bírságokat” helyezett kilátásba. Egyúttal arra is felszólított, senki ne tartson partikat otthon, a szomszéd gyerekeket se hívjuk át.

 

Ezen felül bezárnak a barkácsáruházak is, mivel az azokban való vásárolgatást a bajorok Söder szerint „szabadidős szórakozássá” fejlesztették.

 

Egyúttal felszólított arra is, hogy az emberek fejezzék be a felhalmozó bevásárlásokat (hamstern, vagyis hörcsögösködés, ahogy Németországban mondják).

 

Söder leszögezte: a tartományi kormányzat amiatt sem aggódik, hogy kabinlázat, vagyis a bezártság miatti depressziót idézne elő az intézkedésekkel, a friss levegő ugyanis jót tesz, vagyis indokolt esetekben, vagy például sportolni továbbra is szabad lesz majd.

 

BORÍTÓKÉP: A müncheni Angol kert rengeteg bajorral 2018 áprilsában / Illés Gergő (Azonnali)

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A miniszterelnök akciócsoportos videója megihlette persze az online kézműveseket is.

Három fertőzési gócpontot azonosítottak be, ebből egy bánsági, egy erdélyi.

A főváros már beszerezte az ehhez szükséges maszkokokat, de kell pár nap, míg ezek meg is érkeznek, tudtuk meg Karácsony Gergely főpolgármestertől.

Csütörtök tizenhárom EPP-tagpárt szólított fel a Fidesz kizárására a pártcsaládból, Orbán azt mondja, most a magyar embereket védi, ezért nincs ideje erről beszélni.

Az országos tisztifőorvos szerint ez nem segíti a járvány kezelését. Összefoglaltuk, mi hangzott el a pénteki koronatájékoztatón!

Míg Belaruszban szinte az élet változatlanul folyik tovább járvány idején, és az ország elnöke is inkább traktorozásra szólítja fel lakosait, Litvánia szerint Belarusz titkolózik és próbálja eltussolni a járvány valódi mértékét.

A halálos áldozatok mindegyike krónikus beteg volt, a regisztrált fertőzöttek száma pedig elhagyta a hatszáz főt.

A hét kérdése

Vajon rászólt valaki a Fideszre, hogy ezt már tényleg nem kéne? Vagy erkölcsi okokból gondolták meg magukat? Vagy csak Semjén Zsoltot froclizzák vele?

Azért ide elnéznénk

Csatlakozz a csoportunkhoz, és vészeljük át együtt a karantént!

A járvány alatt a Lia Fit Facebook-oldalán viszonylag gyakran, esténként.

Minden este 8-kor az erkélyről vagy ablakból, amíg aktuális.

Minden hétköznap 14 órától az FM4-en. Hallgatható online!

Szeretnél komposztálni, kiskertben, netán a lakásodban vagy az erkélyen, de még nem mertél belevágni? Ápr. 6.

Ezt is szerettétek

Pszichológust kérdeztünk a családon belüli erőszakot elszenvedők menekülési lehetőségeiről, egy jogászt pedig arról, mennyire felkészült a szakma segíteni azoknak, akik életveszélybe is kerülnek otthon.

Milyen értelmét lehet találni a 21. században a böjtölésnek?

Pedig két nappal korábban kezdődött, mint a pesti, és még Kossuth Lajos is hatással volt rá.

„Szovjetológiának” tűnik Olaszországból a magyar kormány kommunikációja a koronavírusról – mondta a Helyzetben Stefano Bottoni magyar-olasz történész.

Hogyan hozta a sírból vissza esélyeit Joe Biden? Miért veszíthet akár tömegesen latinó szavazókat Bernie Sanders? Dörzsölheti-e a tenyerét Trump?

Meddig engedi elfajulni a bulit az MNB, és mikor szab gátat a gyenge forintnak? Lesz-e 350 forintos euró? Zsiday Viktor és Isztin Péter magyarázzák el.

A SME felvidéki magyar főszerkesztője, Balog Beáta a karrierjéről, a Kuciak-gyilkosság utáni szlovák médiáról és arról, milyen hatással volt a NER a határon túli magyarságra.

Twitter megosztás Google+ megosztás