Kína cenzúrázta a cikket, ami arról szólt, hogyan tussolták el hetekig a koronavírust

Szerző: Bukovics Martin
2020.03.19. 12:12

Megírták, hogy kiket köteleztek fentről hallgatásra, erre elhallgattatták őket is.

Kína cenzúrázta a cikket, ami arról szólt, hogyan tussolták el hetekig a koronavírust

A Caixin egy Kínában maga presztízsnek örvendő gazdasági és pénzügyi lap, amelyben gyakran közölnek tényfeltáró anyagokat is. Ez történt nemrégiben is, amikor arról jelent meg – a bécsi Kurier napilap által kivonatolt – cikk a lapban, hogy hogyan próbálta meg eltussolni a pekingi kormány az első koronavírusos eseteket Vuhanban. Eszerint

már 2019 végefelé rájöttek arra bizonyos laborok, hogy miféle vírussal állnak szemben, ám a legfelső szintről utasítást kaptak arra, hogy hagyjanak fel a tesztelésekkel, a mintákat pedig pusztítsák el.

Mint írják: a kínai hatóságok ezrek halálát megakadályozhatták volna, ha gyorsabban cselekednek. A Caixin álltásai szerint ugyanis már tavaly december 27-én rendelkezésre állt a koronavírus komplett DNS-szekvenciája több ezzel foglalkozó cégnél, aminek segítségével gyorsabban és magas pontossággal kimutatható lett volna a vírus az általa megfertőzött emberekben. Már akkor feltárták, hogy a Covid-19 és a 2002-2013-ban 780 ember halálát okozó SARS-vírus között nagy, 87 százalékos az átfedés. (A Covid-19 azóta sokkal több ember halálát okozta, a cikk írásakor közel kilencezerét.) Kína csak január 11-én engedélyezte, hogy a vírus szekvenciáját továbbítsák a WHO-nak, vagyis két héten keresztül visszatartotta ezt a rendkívül fontos információt a világtól.

Peking a Vuhanban kitört koronavírus-járványra csak január 20-án reagált, majd három napra rá, Xi Jinping kínai elnök a tízmilliós Vuhan egészére kijárási tilalmat rendelt el – azaz a kínai központi kormány csak egy hónappal azt követően reagált, hogy már tudták, mivel állnak szemben. Ez már csak azért is megkésve történt, mert addigra a vuhani egészségügyi dolgozók nagyrésze már megfertőződött. És mint azt a Caixin írja, még ez is megelőzhető lett volna: a vuhani víruskutatási eredményekről ugyanis tájékoztatva lett pekingi járványellenőrzési és megelőzési központ is – csakhogy

fentről őket is hallgatásra kötelezték.

Mindebben az a különösen izgalmas, hogy az anyag a Caixan honlapjáról eltűnt: azt már csak a Hong Kong Free Press és más, Kínán kívüli független orgánumokban lehet elolvasni: a Caixant ugyanis a cikk megjelenését követően cenzúrázták. És nem először idén: a lapnak azt a februári cikkét is el kellett távolítania, amelyben feltárták, hogy nem egyezik a valósággal a koronavírussal fertőzöttek és az abban elhunytak száma.

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek