Koronavírus ide vagy oda, Joe Bident nem lehet megállítani

2020.03.18. 08:19

Négy államban szavaztak volna kedden, de a koronavírus miatt Ohióban lefújták az előválasztást. Így csak Arizona, Florida és Illinois lakói szavaztak kedden, mindannyian Biden javára.

Koronavírus ide vagy oda, Joe Bident nem lehet megállítani

A nyugdíjasparadicsomnak becézett Floridában kijelentették, „a polgárháború alatt is szavaztak, most sem lesz ez másképp”, Illinoisban és Arizonában is hosszú tépelődés után a demokrata előválasztás megtartása mellett döntöttek az újfajta koronavírus-járvány terjedése közepette. Nem úgy, mint Ohióban, ahol a republikánus kormányzó, Mike DeWine a szavazás előestéjén áttetette az előválasztást június 2-re. Ott addig levélben szavazhat, aki szeretne. 

Mindhárom államot Joe Biden nyerte, akinek az elnökjelöltsége így már gyakorlatilag kétségbevonhatatlan: az önmagában 219 delegáltat adó Floridában háromszor annyi szavazatot szerzett, mint Bernie Sanders,

Illinoisban is kényelmes 23 százalékot vert a vermonti szenátorra, Arizonában 51-32 százalék lett az eredmény. A részvétel mindenhol nagyon alacsony volt, úgy tűnik, a választók komolyabban vették a járványt, mint a kormányzók és a demokrata tisztségviselők, és otthon maradtak, vagy levélben szavaztak. Floridában hétfő estig 1,1 millió levélszavazat érkezett, 250 ezerrel több, mint 2016-ban, Chicagóban pedig a második világháború óta nem választották ennyien ezt az opciót. 

Bár a múltbéli példák alapján Bernie Sandersnek lassan illene kiszállnia, és beállni Joe Biden mögé, a vermonti szenátornak rengeteg fizetett alkalmazottja van az április végén szavazó államokban, ez alapján valószínűsíthető, hogy nem adja fel. A célja valószínűleg, hogy minél több delegálttal érkezzen a júliusi jelöltállító-gyűlésre, és jó alkupozícióból megpróbáljon átvinni egy-két elemet a progresszív közpolitika-tervezetéből. 

A két jelölt az elmúlt hetekben egyébként gyakorlatilag felfüggesztette a fizikai kampányát a koronavírus miatt, nincsenek tömegeknek szóló rendezvények, babapuszilgatás és szelfisor. Mindketten „online rallykat” tartanak, és megengedték a kampánystábnak is, hogy otthonról dolgozzanak.

A szavazások megtartásáról már eltérő a véleményük: Bernie Sanders az előválasztások elcsúsztatására, Joe Biden pedig a „biztonságos, higiénikus” körülmények biztosítására szólított fel.

Floridában úgy tűnik a szavazók ezt megoldották: ez nem csak az egyik legtöbb delegáltat adó állam, hanem a nyugdíjas – vagyis veszélyeztetett korú – szavazók paradicsoma is, ezért lehet, hogy hétfő éjszakára 1,1 millió levélszavazat érkezett , ami 250 ezerrel több, mint 2016-ban.

Ohio példáját követve további négy állam is elhalasztotta az előválasztást: Lousiniában június 20-a lett az új dátum, ami két héttel a Demokrata Párt által engedélyezett legutolsó nap (június 9.) után van . A Demokrata Párt bizottsága egyelőre vizsgálja, megbüntesse-e emiatt a tagállamot (ez a delegáltak felének elvételét jelentené). Kentuckyban június 23-ra helyezték az új időpontot, alig három héttel a jelöltállító konvenció előtt ez még logisztikai problémákat is okozhat: nem mindenhol lesz egyértelmű és gyors eredmény, és ezután még formálisan is meg kell választani a jelölőgyűlésre küldendő delegáltakat. Marylandben június 2-ára, Georgiában a jövő hét helyett május 19-re módosították az új időpontokat.

FOTÓ: Joe Biden / Facebook

 
Győri Boldizsár
Győri Boldizsár az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek