Hatvan százalékkal kevesebben vonatoznak most, mint a járvány előtt

Szerző: Illés Gergő
2020.03.17. 18:41

És a nemzetközi forgalom is a felére esett vissza a MÁV közlése szerint. De hogyan küzdenek a koronavírus terjedése ellen a tömegközlekedési vállalatok, hogyan védik meg a dolgozóikat, és milyen hatással volt a járvány a forgalmukra? Megkérdeztük a MÁV-ot, a Volánbuszt és a Flixbust is!

Hatvan százalékkal kevesebben vonatoznak most, mint a járvány előtt

2019 és 2020 azonos időszakát összehasonlítva

a MÁV nemzetközi forgalma 45-50 százalékkal, a belföldi utasforgalom pedig 60 százalékkal csökkent

– írta az Azonnali megkeresésére az állami vasúttársaság.

Belföldön az elhatározás, a nemzetközi forgalomban a kényszer is szülte a visszaesést

A koronavírus magyarországi elharapózása természetesen a közlekedési vállalatokra is hatással volt, hiszen egy világjárvány idején nem feltétlenül biztonságos a tömegközlekedési eszközök használata: egy zsúfolt buszon vagy egy vasúti kocsiban 50-100 ember is tartózkodhat egy légtérben, ez pedig jelentősen elősegítheti a járvány terjedését.

Van olyan ország, ahol a járványveszély elkerülése érdekében már a tömegközlekedés is teljesen leállt: Szlovéniában Janez Janša újonnan beiktatott miniszterelnök hozta meg ezt a drasztikus lépést. Magyarországon – és egyébként Európa más országaiban – ugyanakkor hasonlóról nincs szó, csupán a hatóságok kérnek mindenkit, hogyha tehetik, akkor

ne buszozzanak és vonatozzanak, hanem a városon belül inkább gyalogoljanak és biciklizzenek, a nagyobb távolságokat pedig aki tudja, autóval hidalja át.

Éppen ezért voltunk kíváncsiak arra, hogy vajon mennyire csökkentek a jegyeladások az egyes tömegközlekedési eszközökön a világjárvány miatt: kérdéseinket a MÁV mellett elküldtük a Volánbusz állami autóbusz-szolgáltatónak, valamint egy privát cégnek, a nemzetközi távolsági buszos személyszállítás piacán szinte monopolhelyzetben lévő Flixbusnak is.

A MÁV-tól azt a választ kaptuk, hogy összehasonlítva 2019 azonos időszakával idén március 1. és március 16. között a nemzetközi jegyértékesítés átlagosan 45-50 százalékkal csökkent, míg a belföldi utasforgalom a március 16-i jegyértékesítések alapján több, mint 60 százalékkal maradt el a tavalyi év azonos időszakától.

Vagyis belföldön úgy csökkent majdnem kétharmadával az utasforgalom, hogy az országhatárokon belül az emberek mozgását semmi nem gátolja – papíron megtehették volna, hogy vonaton utazzanak, mégis, önszántukból vagy a járványügyi helyzet miatt sem szálltak vonatra.

A nemzetközi forgalomban már több faktor is közrejátszik,

itt azért is eshetett vissza a felére a forgalom, mert több ország is lezárta a határait a koronavírus miatt:

a MÁV kedd reggeli tájékoztatása szerint vonattal már Szlovákia és Csehország, Lengyelország, Szlovénia, Horvátország és Ukrajna felé sem lehet eljutni. Ausztria felé megszűnt a Graz felé tartó közvetlen kapcsolat, ellenben Bécs felé egyelőre még járnak a vonatok, azok is csak a svájci határig, Svájc ugyanis már szintén nem enged be nemzetközi vonatokat. Romániába vasúton csak egy átkelőhelyen, Nagyvárad és Kolozsvár felé lehet bejutni, és egyelőre üzemel még a Szerbia felé tartó Szabadka-Újvidék vasúti kapcsolat is Magyarországról.

NEMZETKÖZI VASÚTI KAPCSOLATOK MAGYARORSZÁGRÓL A MÁV MÁRCIUS 17-I, REGGELI TÁJÉKOZTATÁSA SZERINT.

Az utasforgalmi adatokkal kapcsolatban a busztársaságok már szűkszavúbbak voltak, a Flixbus csupán annyit írt, hogy „az utasforgalom változik, jelenleg az emberek jóval kevesebbet utaznak”, míg a Volánbusz kérdéseinkre adott válaszában egyáltalán nem számolt be az utasforgalmi adatokról.

Goodbye, KISS

A koronavírus további fájó tapasztalata, hogy a MÁV – és sok magyar utas – által messiásként várt első Stadler KISS emeletes motorvonat csupán két nap után kénytelen volt beszüntetni az utasforgalmi próbaüzemét.

Március 15-én teljesítette ugyanis első munkanapját a MÁV új, emeletes motorvonatainak első, utasforgalmi próbaüzembe állt példánya a Budapest-Cegléd elővárosi vonalon. A motorvonat 160 kilométer/órára képes, emeletes kialakítása miatt 600 ülőhelyet biztosít, ráadásul jóval megbízhatóbb, mint az elővárosi utasforgalomban továbbra is meg-megjelenő V43-típusú mozdonyok és az általuk vontatott, több, mint negyven éves kocsik. Nem véletlen, hogy a MÁV nagy felhajtást csinált az új motorvonat körül, hiszen a KISS-szel jelentősen javulhatott volna a menetrendszerűség az ország legforgalmasabb elővárosi vonalán.

Mégis, a vonat svájci gyártója,

a Stadler a kormány hétfői, a határok lezárásáról szóló döntését követően hazarendelte Magyarországról svájci munkavállalóit.

Ők a KISS-eken a szerelvény műszaki felügyeletét látták el technikai személyzetként, nélkülük pedig az utasforgalmi próbaüzem sem folytatódhat. Ezért a tesztüzem mindaddig szünetel, amíg a személyzet a határzár feloldása után újból rendelkezésre áll. Addig viszont csupán kétnapos ízelítőt kaphattunk a magyarországi emeletes motorvonatokból.

Mit tesznek a vírus ellen a társaságok?

Fontos kérdés ugyanakkor, hogy hogyan védik a különböző társaságok a náluk dolgozókat és az utasokat attól, hogy ne az ő járataikon kapják el a koronavírust:

+ A MÁV már korábban bejelentette, a motorvonatokon és vasúti kocsikon zárófertőtlenítést végez: ez egy olyan fertőtlenítési forma, melynek következtében az utastérben minden baktérium, vírus és gomba elpusztul. A fertőtlenítést pénteken kezdte a társaság, de keddig már 345 járművükön végezték el azt. Köztük például a legforgalmasabb, elővárosi motorvonatokon is megtörtént már a fertőtlenítés, közölték az Azonnalival. Egyúttal hozzátették:

szerdáig az összes elővárosi vasúti kocsit, a hét végéig pedig az összes, az országban közlekedő járművet fertőtlenítik így.

Ezen túl pedig már folyamatos lesz a járműpark fertőtlenítése, ígérték meg.

+ A vírus terjedésének leginkább kitett munkakörökben dolgozók – például a jegypénztárosok, jegykezelők – már korábban megkapták egységcsomagjaikat: ez gumikesztyűt, szájmaszkot és kézfertőtlenítőt tartalmaz, az üzemi területeken pedig több száz érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolót osztottak szét. Ezen felül a MÁV állítja: a pályaudvarokat, üzemi területeket is vírusellenes takarítószerekkel takarítják.

+ A Volánbusz hétfőn jelentette be: több viszonylatukon is rendkívüli mentrendet léptettek érvénybe, ezek listáját lásd itt. Ezen felül az elővárosi, regionális és országos járatokon a bérlettel rendelkezők a hátsó ajtón is felszállhatnak, a menetjegyet váltók ugyanakkor továbbra is az autóbuszvezetőnél, az első ajtón kénytelenek felszállni. Ezen felül az autóbuszvezetők szellőztetik a járműveket, a csomagok ki- és bepakolását pedig ezentúl nem ők, hanem az utasok végzik.

+ A társaság az Azonnalinak eljuttatott közleményében állítja: fokozottan takarítják az állomásokat és a járműveket,

vírusölő szerrel mossák a kapaszkodókat – ezt az autóbuszvezetők végzik –, fertőtlenítővel mossák fel a buszok padlóját,

a munkahelyi mosdókat és tisztálkodóhelyiségeket pedig kézfertőtlenítővel látják el.

+ A Flixbus szűkszavú közleményében annyit írt, szoros kapcsolatban vannak a hatóságokkal és a buszpartnerekkel, utóbbiakat pedig arra kérték, biztosítsanak kézfertőtlenítőt a buszokon utazóknak. A buszokat minden út végén gondosan kitakarítják, írja a nemzetközi társaság.

BORÍTÓKÉP: MÁV / Facebook

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek