+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Fekő Ádám
2020. március 17. kedd, 16:35
Továbbra is a megszokott rendben dolgoznak a BKK ellenőrei annak ellenére, hogy az operatív törzs minél több embert szeretne otthon tartani. A BKK azt kéri, online vegyünk jegyet, mert akkor nem kell érintkezniük az utasokkal.

Több olvasónk is felhívta a figyelmet, hogy bár a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a buszsofőrjeit igyekszik a vezetőfülke előtti tér elzárásával védeni a budapesti tömegközlekedőktől, az ellenőröknek ennyi szerencséjük sincs: továbbra is végzik a kifejezetten emberek között végzendő munkájukat, még egy maszkot sem kapnak. A helyzet azért is fura, mert a koronavírusról már biztosan tudni, hogy a tünetmentes emberek szórhatják szét a legjobban.

 

Kérdéseinket feltetük a BKK sajtóosztályának is, szerintük az ellenőrök csak másoktól vennék el a szájmaszkokat: „Egészségügyi szakemberek szerint egészséges embereknek felesleges maszkot viselniük, ilyen védőeszközt azoknak kell hordaniuk, akik betegek, azért, hogy ne fertőzzenek másokat.

 

A maszkok túlzott felvásárlása miatt ráadásul éppen azoknak nem juthat, akiknek valóban szüksége van ezekre az eszközökre. Emiatt nem osztunk védőmaszkot a jegyellenőröknek.

 

A védőmaszkok helyett kézfertőtlenítőt, illetve fertőtlenítő kendőt biztosítunk a jegyellenőröknek, illetve arra biztatjuk utasainkat, hogy használjanak mobiljegyet, ezzel ugyanis minimalizálni lehet az utasok és a jegyellenőrök közötti érintkezést.”

 

Bár adná magát, hogy ilyen helyzetben egyszerűen ne dolgozzanak az ellenőrök, a BKK tájékoztatása szerint „minden ilyesmiről az aktuális helyzetet és az operatív törzs tájékoztatását mérlegelve döntenek”.

 

Bár többen azt is megjegyezték, hogy a szokásosnál sokkal több ellenőrt láttak, a BKK szerint semmi változás nincs az ellenőrzésekben.

 

FOTÓ: BKK / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A jelenleg EP-képviselőként tevékenykedő Mihai Tudose már tudni véli azt, amit sokan nem.

Tovább szolgálhatnád derék fejdelmed / Ha nem tsaltak volna így tőrbe tégedet!

Az EP-mandátuma után a Fideszt is maga mögött hagyja a szexbotrányba keveredő Szájer.

Kávébab, kávéfőzők formában, kefék, filterek és tamperek: ebben a szegedi webshopban van minden, amire egy kávéőrültnek szüksége lehet.

Szerinte az a nemzet szégyene: több karakterben foglalkoztak egy rapperrel, mint azzal, ahogy átadott Orbánnal egy villamosvezetéket.

A német szélsőjobboldali párt tavasz óta nem találja a megfelelő stratégiát a koronavírus kapcsán. Ez a népszerűségén is meglátszik.

Jaroslav Haščák őrizetbe vételével Szlovákia legnagyobb, kilenc éve húzódó korrupciós botrányában is áttörés jöhet.

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás