Hiába bővítették a koronavírusos telefonvonal kapacitását, még mindig nem veszi fel élő ember

Szerző: Hutter Marianna
2020.03.16. 15:29

Hétfőn hiába tartottuk kétszer is több mint fél órán át a vonalat, nem tudtunk élő emberrel beszélni a koronavírussal kapcsolatos zöldszámok egyikén sem.

Hiába bővítették a koronavírusos telefonvonal kapacitását, még mindig nem veszi fel élő ember

Ugyan péntekig az addig egyszerre összesen csak kettő darab hívás fogadására alkalmas, koronavírussal kapcsolatos tájékoztatásra szolgáló telefonszámok kapacitását bővítették, azóta sem könnyű elérni a diszcspécsereket – derül ki az Azonnali tapasztalataiból, illetve a hozzánk eljutó visszajelzésekből.

Pénteken írtuk meg, hogy a szinte állandóan foglaltat jelző, a kormányzati koronavíruügyi tájékoztató oldalon megadott számok kapacitását bővítették, így kettő helyett már egyszerre tizenhat hívást tudnak fogadni, ám úgy tűnik, ez sem lesz elég a jövőben.

Legalábbis hiába próbáltuk hétfőn ismételten elérni a zöldszámok valamelyikét, nem sikerült élő emberrel beszélnünk, sokszor vagy azt jelzi a telefon, hogy foglalt vonalat hívtunk, vagy pedig azt, hogy maga a hálózat nem érhető el.

A legoptimálisabb eset, ha az ember magát a gépi ügyfélszolgálatot eléri, ahol egy szám megnyomásával jelezheti, pontosan milyen ügyben szeretne tájékoztatást.

Le kell szögeznünk, az, hogy egyáltalán már egy automata reagál a hívásokra, pozitívnak tekinthető, mert mikor múlt héten kevesebb, mint egy nap alatt 25-ször hívtuk a számokat, és akkor még ennyire sem volt példa, pusztán foglaltak voltak a vonalak.

Ám ha el is éri valaki az üzenetrögzítőt, kitartóan kell várakoznia,

legalábbis mi hétfőn kora reggeltől délután kettőig tízszer próbálkoztunk telefonálni, ebből pedig két alkalommal is félórán át tartottuk a vonalat, hogy az ilyenkor szokásos várakoztató zene után végre tényleg kapcsoljanak valakit, ám hiába.

A helyzetet tetézi, hogy nemcsak, hogy a telefonok működése nem gördülékeny, de ma több, mint egy órára összeomlott a koronavírusról szóló kormányzati honlap is, ami persze talán nem véletlen annak fényében, hogy hétfőn Orbán Viktor bejelentette: külföldiek mostantól nem léphetnek az országba, a boltok nyitvatartását pedig korlátozzák.

TÖBB MINT EGY ÓRÁN ÁT CSAK ILYEN ÜZENETEK FOGADTÁK AZT, AKI A KORMÁNYZATI HONLAPON TÁJÉKOZÓDOTT VOLNA A KORONAVÍRUSRÓL

Mit tegyek akkor, ki fog tájékoztatni?

Először is azt javasoljuk, azért senki se mondjon le a telefonról, de készüljön arra, igencsak türelmesnek kell lennie. Emlékeztetőül, ezen a két számon érdemes próbálkozni:

1.) 06 80 277 455 

2.) 06 80 277 456

Továbbá az Azonnali már több alkalommal tett fel kérdéseket a koronavirus@bm.gov.hu e-mail címen, amikre válaszokat is kaptunk, így érdemes lehet oda is írni.

Az Azonnali persze ez alkalommal is elküldte kérdéseit a Belügyminisztériumnak, illetve az említett koronavírusos címre a telefonvonalakról, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek