Tényleg egy új világ kezdete lenne a koronavírus-járvány?

Az emberek nem azért vásárolják fel a tartósélelmiszer-készleteket, mert rádöbbentek, hogy nem fenntartható eddigi életformánk. Észrevétlen „evolúciós” fejlődés viszont volt a pestisjárvány után is.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Kardos Gábor megpróbált „tudatos jövőbe” látni. Ebben követi elődei haladó hagyományait. Megfogalmazásainak mérsékeltségében ott van már a baloldali világmegváltás keserű, pártállami-államszocialista tapasztalatainak tanulsága is. Ez nem mondható el a szélsőjobboldali társadalmi megváltók csökött tanulásképtelenségéről. Ők legfeljebb módszereiket nézve tanultak klasszikus, fasiszta-nemzetiszocialista elődeik sorsából. Sikerült olyan „demokráciát” megvalósítaniuk, mely feleslegesség teszi a klasszikus változat nyílt brutalitását. E végzetes folyamatot tapasztalván, a ma még hagyományosan baloldalinak és újabban környezetvédőnek számító szerzői jövőbelátás még esendőbbnek látszik, mint amennyire valójában az.

A kapitalizmusellenes, vele elkerülhetetlenül a liberális, polgári demokrácia elleni szélsőbaloldali lázadás klasszikusan szovjet-népidemokratikus (gyökereiben marxista-leninista, bosevisztikus) formában valósult meg. Mára – egyelőre – ez a lázadás a bukása következtében csekély kivételekkel újra baloldalivá szelídült vissza és kevésbé radikális. De akár a szélsőbaloldali, akár a baloldali fellépés önmagában eleve tehetetlen a demokrácia elleni szélsőjobboldali, fasisztoid lázadással szemben. Visszanézve ez a tanulság. (Nem mosom össze a kettőt: teljesen eltérőek az eszmetörténeti gyökereik.) A klasszikus fasiszta-nemzetiszocialista változatot ugyanis nem egyedül a szélsőbaloldaliság, vagy a baloldaliság, de még csak nem is a demokratikus jobboldaliság volt képes megsemmisíteni, hanem mindezek összefogása. És ez a jövőben se lesz másképp.

Karácsony Gergely minap azzal örvendeztette meg az orbáni politikai mutáció elleni összefogás kevés jobboldali és konzervatív híveit, hogy „…felelős politika ma csak baloldali és zöld lehet…” (Népszava. márc. 9.) Demokrata jobboldaliból és konzervatívból ebben a nemzeti kultúrában kétségtelenül nagyon kevés látszik, de ennek oka éppen a Karácsony által is képviselt kizárólagosságban is van. Mely elméjében minden jel szerint jól megfér ugyanakkor azzal, hogy mégis összefogást és valamiféle „politikai kínálatot” képviseljen. Ugyan kiknek szólhat az ilyen kínálat?

Azok jelentékeny része, akik ma potenciálisan demokrata jobboldaliak és konzervatívok lehetnének, elvarasodott történelmi sérelmeik miatt körülbelül annyi bizalmat éreznek baloldali és liberális ellentettjeikkel szemben, mint fordítva. Egy jövőbeli, harcos és teljes, ezzel a mai fasisztoid mutációval szemben a siker reményében megszülető összefogás érdekében sajnos éppen ezeken a sérüléseken kellene egy közös, és sokkal rettenetesebb ellenféllel szemben valahogy felülemelkedni. Ahogy annak idején Sir Winston Churchill és Charles de Gaulle is – nyilván fogcsikorgatva – valahogy képesek voltak arra (megtámogatva az államrezon által), hogy az ősellenség szovjettel összefogjanak. Egy időre.

Baloldalinak és liberálisnak, jobboldalinak és konzervatívnak lenni ugyanis egyformán demokratikus dolog. Nélkülük egyelőre nincs liberális polgári demokrácia. Másfajta, élhető demokrácia meg egyelőre nincs a láthatáron. Legfeljebb az „álmodunk mi hihetetlent” szépséges formájában.

Kardos Gábor bizonyára feltételezi, hogy a jövendő lényeges vonásai antikapitalista alapon extrapolálhatók. A hagyományos baloldali antikapitalizmusnak van politikai legitimitása – csak éppen a jobboldali, az antikapitalizmussal szemben szkeptikus felfogással együtt. Enélkül ugyanis, tisztesség ne essék szólván, e pillanatban legalábbis szart sem ér eme egyoldalú legitimitás az orbáni mutációval szemben.

Való igaz, hogy a szerző szerinti „megszokott fejlődés” eddigi módja fenntarthatatlan – csak éppen meg kellene határozni, mit értünk fejlődésen. Mert ha a tudományos fejlődést is mérsékelni kell (található rá is indok), akkor nem világos, hogyan oldhatók majd meg azok a problémák, melyek a fejlődés jelentős visszafogásából fognak keletkezni. A harmadik – „fejletlen” – világ bajairól nem is beszélve. Értem én, hogy visszafogáson mindenki talán a gazdasági fejlődésre gondol, csak az nem világos, hogy megfelelő gazdasági fejlettség nélkül hogyan létezhet fejlettebb tudomány. Melynek keretében ugyan hipotézisekre is mindig nagy szükség van, csak éppen ezekkel önmagukban semmit sem lehet kezdeni.

Az is igaz, hogy a mostani járvány idején „az egészségügyi rendszer már a világ egyik legfejlettebb régiójában, itt a közeli Lombardiában is az összeomlás küszöbére került”, de úgy fest, mintha az olaszénál (megengedem, nem fejlettebb, de) másmilyen német és tajvani egészségügy például nincs teljesen ilyen állapotban. A német politikai rendszer erkölcsiségére némi fényt vet, hogy menyire nyíltan és már előre tárgyalják az ilyen összeomlás veszélyeit.

Tartok tőle, hogy „az emberek” nem azért kezdenek élelmiszereket felhalmozni válságos esetek kibontakozásakor, mert „már nem bíznak abban, hogy folytatható eddigi életformánk”. Noha senkit se szabad lenézni, de talán túlbecsülni se, noha ez a fajtája a szép, vágyvezérelt gondolkodás kimagasló példájának tűnik. Igen,

Az pedig még szebben illeszkedik a hagyományos, társadalom-megváltó kapitalizmusellenesség hagyományához, hogy „Covid-19 fedőnévvel valójában a mai globális kapitalizmus összeomlásáról beszélünk.”

Ha pedig a kapitalizmus összeomlásának vágyát valaki azzal párosítja össze, hogy „az evolúciós szelekció szempontjából [a mai gyerekek és fiatalok] bármiféle természeti adaptációra gyakorlatilag alkalmatlanná váló egyedek,” akkor ez nagyon bátor lépés. Minden fasiszta is az össztársadalmi degenerációt ostorozza, és a Nemzeti Alaptantervtől a honvédelmi apoteózisokig az erős életösztönű, egészséges ifjak létrehozására törekszik. Mi sem távolibb tőlem, mint hogy Kardos Gáborról bármiféle ilyen fasisztoid késztetéseket feltételezzek. Talán inkább gondolatébresztőnek tartom, amit az evolúcióval kapcsolatban írt, mert az valóban soha sem szűnik meg.

A természetes kiválasztódás is létezik, noha azzal még inkább csínján kell bánni, mert az emberi társadalom esetében ez feltehetően teljesen másképp érvényesül, mint a természetben. Bizonyára Kardos is valahogy ennek szellemében gondolt evolúciós szelekcióra, és bátorságát is csak dicsérem, hogy merte használni ezt a kifejezést – holott

Újabban meg a haladó gondolkodásúak részéről az erkölcsi megsemmisülés az osztályrészük. Elég volt, amikor én egy beszélgetésünkben az ATV-ben az eltérő evolúciójú kultúrák különbözőségére hivatkoztam. Beszélgetőtársam, Tamás Gáspár Miklós nyomban közölte, hogy „a kultúrára való hivatkozás a legújabb fasiszta trükk”. Hát még ha magára az evolúcióra, vele a törzsfejlődésre hivatkoztam volna...

Kardos Gábor előre jelző gondolatai „egy jobb, új világ kezdetéről” olvasva nekem a kora középkorban megjelenő pestisjárványt juttatja az eszembe. Példám a szerző ama – kacifántosan „keretezett” – gondolatát igyekszik erősíteni, hogy „nem a mi bölcs önkorlátozásunk hoz megoldási keretet”. Ő is megpróbált a múlt példájával élni, és a Római Birodalom összeomlásáig nyúlt vissza a sztoikus filozófiai megközelítés javallatával. Semmi kifogásom ellene, csak újfent: lehet más filozófiai megközelítés is. Ezen kívül

Ahogy viszont a felvilágosodással egyáltalán nem.

Most pedig jöjjön az én példám.

A pestisjárvány következménye volt, hogy drasztikusan csökken a népesség. Ez a csökkenés elsősorban a jobbágyságot sújtotta. Ahogy a mostani járványnak is lesznek gazdasági következményei is, úgy a pestisnek is voltak. A pestis egyik legfontosabb, magától értetődő következménye az volt, hogy a megfogyatkozott jobbágyság kevesebbet termelt. Kevésbé ismert, hogy erre Európa nyugati felében nem ugyanúgy reagáltak, mint a keleti felében. (Erről a nyugati feléről írta Szűcs Jenő, hogy ott az antik örökség, mely a stabilitását, a zsidó-kereszténység, mely az erkölcsét, és a népvándorlás, mely a dinamizmusát biztosították, egyensúlyban volt. Szemben a keleti felével, ahol az antik örökség hiányzott.)

A ma Mag-Európának is nevezett Nyugat-Európa vidékén az volt a válasz, hogy csökkentettek a jobbágyság terhein. A folyamat ennél ugyan sokkal bonyolultabb volt, nem ennyire látványos, és nyilván nem humanitárius késztetések voltak a meghatározók. A lényege azonban, hogy kevésbé rigorózus viszony alakult ki a földesúri-jobbágyi rendszerben – és ez meglepő módon a termelékenység nagyon lassú, majdnem észrevétlen javulását eredményezte. A kontinens keleti felében ezzel szemben fokozták a jobbágyi terhelést.

Ez annyira hatott, hogy az 1500-as évek elején Dél-Németországban és Magyarországban parasztfelkelések törtek ki. Ezeket persze villámgyorsan leverték. De az akkori Német-római Birodalomban nagyságrendekkel kevésbé volt embertelen a lázadás megtorlása, mint a Magyar Királyság területén. Nem is született meg például az örökös jobbágyság megváltó eszméje.

Ne kérje itt senki, hogy pontos forrásadatokkal szolgáljak. Egy szaktörténész bizonyára gyorsan felsorolja őket, és nyilván számos állításomat is helyesbíteni fogja. Abban reménykedem, hogy túl nagy hülyeséget nem mondok az emlékezetemre támaszkodva.

Volt egy másik, ugyancsak kevésbé ismert, és egyáltalán nem tudatosan a jövőbe látásból született következménye a pestisnek. A nyugat-európai városokban valahogy elkezdődött szerveződni a szemétszállítás, ami egy idő múlva a patkányok egyedszámának csökkenéséhez vezetett. Ezzel meg kevesebb lett a pestist terjesztő, gazdaállatként patkányokon tenyésző bolha. Keleten ez is sokkal lassúbb folyamat volt. De egyáltalán nem azért szervezték meg a szemétszállítást, mert halvány fogalmuk is lett volna arról, mit okoz a patkánybolha (xenopsylla cheopis).

Mindezt aligha tudta tudatosan valaki, nem látta így előre, nem hirdette meg pontosan. „Nem tudták, mit cselekszenek”, de ez esetben azonban nem fizettek rá. Még fontosabb: mindez eszméletlenül lassan, több száz év alatt hatott észrevehetően. És más, ugyancsak fontos gazdasági és civilizációs fejleménnyel együtt hatott. Nincs ebben semmi misztikus: a jövő hiperkomplexen alakul. Az emberi tudatosságnak ugyan növekszik a szerepe, de az evolúció minden ága-boga végtelen lassúsággal látható csak át véges elménkkel.

Kardos Gábor jóhiszemű, vágyvezérelt jövőbe látása bizonyára elkerülhetetlenül ugyancsak része ennek a folyamatnak. És talán lesznek még nagyobb járványok is, melyeknek a mostani csak egyik előjele.

Sokkal húsbavágóbb a közvetlen tapasztalat. Az ország miniszterelnökének legfontosabb közlendője a járvánnyal kapcsolatban első lépésben nem a helyzet kendőzetlen feltárása volt, hanem az, hogy „bízzanak bennem.”A megbízott miniszter, bizonyos Kásler arra az újságírói kérdésre, hogy akkor „hány lélegeztető gép van”, nem számokat mondott, hanem azt válaszolta, hogy „van elegendő lélegeztető gép”.

A szerző író, újságíró. Vitatkoznál vele? Hozzászólnál? Írj nekünk!