A brazil elnök először elbagatellizálta a koronavírust, majd maga is elkapta (FRISSÍTÉS: Mégsem kapta el)

Szerző: Illés Gergő
2020.03.13. 15:29

„Más influenzákban még többen halnak meg, mint ebben” – mondta Jair Bolsonaro, majd pár nap múlva már neki is pozitív lett a koronavírus-tesztje.

A brazil elnök először elbagatellizálta a koronavírust, majd maga is elkapta (FRISSÍTÉS: Mégsem kapta el)

FRISSÍTÉS: Bár az interneten szépen körbement a hír, Bolsonaro tesztje valójában negatív lett a Time szerint. Elnézést kérünk, amiért mi is felültünk az álhírnek, és egyúttal mindenkit kérünk, figyeljen oda ő is ezekre.

Pozitív lett Jair Bolsonaro, Brazília elnökének koronavírus-tesztje – számolt be a Jornal O Dia brazil újság pénteken az elnöki hivatal közvetlen forrásaiból.

A hír már egy ideje a levegőben lógott: Bolsonaro csütörtök este Facebook-oldalán is maszkban mutatkozott és arra szólította fel a brazilokat, hogy ne vonuljanak utcára. Ekkor azonban még nem volt nyilvánvaló koronavírus-tesztjének eredménye:

ez végül pénteken szivárgott ki brazil kormányzati körökből, amely kimutatta: maga az elnök is fertőzött lett.

Az elnök pozitív tesztjének még különösebb vetületet ad, hogy Fabio Wajngarten, Jair Bolsonaro sajtótitkára a múlt hétvégén az Egyesült Államokban tartózkodott, méghozzá Donald Trump társaságában – ezt követően neki is pozitív lett a koronavírus-tesztje. Trump sajtósai próbálták bagatellizálni a hír jelentőségét, azt mondták, mind az elnök, mind Mike Pence alelnök „szinte nem is lépett kapcsolatba” Wajngartennel, így nekik nincs is szükségük tesztre.

Ez még lehet, hogy így is van, ugyanakkor Trump Mar-a-Lago-i rezidenciáján együtt vacsorázott múlt szombaton a most pozitívra tesztelt Bolsonaróval. Vagyis felmerül a kérdés:

ha Bolsonaro beteg, akkor vajon mi a helyzet Donald Trumppal, aki idős kora miatt szintén a veszélyeztetettek csoportjába tartozik.

Trump azonban magabiztos, csütörtök este azt nyilatkozta, hogy „nem aggódik”, hogy elkapta volna a vírust. Bolsonaro fia, a szintén politizáló Eduardo mindenesetre tagadta, hogy apja beteg lenne, Twitterén azt írta, az elnök „nem mutatja a járvány bármilyen jelét”.

A brazil elnök megbetegedése már csak azért is érdekes, mert ő maga korábban igyekezte kisebbíteni a világjárvány hatásait: szerdán még úgy nyilatkozott, „más influenzák ennél több embert ölnek meg”, és az emiatti aggodalom „túlzott”.

FOTÓ: Wikipédia

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek