+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szalai Máté
2020. március 12. csütörtök, 07:00
A mai Szíriának talán épp az a narratívája, hogy nincs narratívája: az emberek élnek is, meg nem is, a városok működnek is, meg nem is, a gazdaság újraindult, meg nem is. Szalai Máté nemrég a szíriai rezsim által ellenőrzött városokban járt, és megírta az Azonnalinak, mi mindent látott.

Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a szíriai útibeszámolóm fő üzenete. Négy napot töltöttünk a rezsim által uralt területeken, elsősorban Aleppóban és Damaszkuszban, és persze nem tudtuk ennyi idő alatt teljesen felmérni a helyzetet, de kaptunk egy általános képet arról, hogy milyen az élet a „felszabadított” Szíriában. Aszad győzött, indulhat az újjáépítés? Rogyadozik a zsarnok uralma, hiába a nehezen kiszenvedett katonai sikerek? Vagy éppen ellenkezőleg, bebizonyosodott, hogy a szíriai nép egy autoriter vezetőre vágyik, hiszen csak ő tarthatja fel a rendet?

 

Mindegyik narratíva vonzó, de a valóságot egyik sem tükrözi.

 

A mai Szíriának talán épp az a narratívája, hogy nincs narratívája: az emberek élnek is, meg nem is, a városok működnek is, meg nem is, a gazdaság újraindult, meg nem is.

 

Az egész ország hozzászokott a limbóhoz, Aleppóban már a gyerekeknek és a felnőtteknek sem tűnik fel, amikor messze hallunk egy robbanást vagy puskatüzet. Az ország nem más, csak a városközpontokban zizegő, sokszínű élet apró pontjai, amelyeket romok, kihalt területek, lehangoló autóutak és mértéktelenül sok katonai ellenőrzőpont köt össze. Azoknak a szerencséseknek, akik ezekben a központokban jó módban laknak, az élet ma már elfogadható: nincs hiány élelemből, zene van az utcán, a boltokban pedig minden kapható a putyinos bögrétől a tízféle datolyáig.

 

ÉLET ALEPPÓ KÖZPONTJÁBAN

 

AZ ASZADOS ÉS PUTYINOS BÖGRÉK KÖZÖTT FELTŰNIK AZÉRT EGY AC MILANOS IS.

 

DATOLYAÁRUS A FŐVÁROS, DAMASZKUSZ KÖZPONTJÁBAN

 

VÁSÁRLÓK DAMASZKUSZ PIACÁN

 

Akik viszont nem szerencsések, azok elmenekültek vagy meghaltak. És ők vannak többen. A válság előtt a körülbelül huszonkét milliós társadalom több, mint fele az országon belül vagy kívül keresett magának menedéket, plusz körülbelül félmillió fő esett áldozatul a harcoknak. Az ENSZ szerint az országban maradottak közül körülbelül ötmillió főnek van akut szüksége humanitárius segítségre. Egy ilyen felaprózódott társadalomban talán nem is meglepő, hogy nem tudjuk az eseményeket megítélni egyetlen szemszögön keresztül.

 

Hogyan áll most Aszad?

 

A szíriai kormány jelenleg a gyengék között a legkevésbé gyenge szereplő. A 2015-ös orosz beavatkozás után stabilizálta a helyzetét, majd 2016 decemberében, Aleppó visszafoglalásával már egyértelműen látható volt, hogy az ellenzék nem tudja legyőzni a kormányerőket. Azóta az úgynevezett asztanai hármak – Törökország, Oroszország és Irán – tárgyalóasztalnál döntenek a polgárháború üteméről.

 

Ehhez (valószínűleg Moszkvában) egy pofátlanul hatékony ötletet találtak ki: az ellenzék által uralt négy területen úgynevezett deeszkalációs zónát hoztak létre, amelyeknél a harcoló feleket elválasztották egymástól, a köztük lévő tűzszünetet pedig az asztanai hármak felügyelik. Miután a négy területen elérték a békésebb állapotokat, az Aszad-rezsim egyesével „reeszkalálta” a zónákat és visszafoglalta őket.

 

A deeszkalációs terv zsenialitása két okból fakad.

 

Egyrészt Aszad katonailag nem volt erős annyira, hogy egyszerre négy fronton vívjon háborút. A polgárháború nyolc évében az állami haderő mérete legoptimistább becslések szerint is megfeleződött, Aleppót is már csak számottevő orosz, iráni és más nemállami segítséggel tudta visszaszerezni. Négy csata egyszeri felvállalása helyett Aszadéknek elég volt egyszerre egyet vívnia, szép sorban felszámolva a területeket. Az ellenzék persze átlátott a szitán, de nagyon nem volt képessége a körbezárt zsebekben, túlerővel szemben megváltoztatnia a stratégiai helyzetet.

 

Másrészt pedig a deeszkalációs stratégiával Moszkva és Damaszkusz szépen elfedte az eseményeket a már érzéketlenné váló nyugati államok és közvéleményük előtt. A szíriai válságban persze mindannyian aggódunk a humanitárius helyzet miatt, de ez még nem elég a transzatlanti térség kormányai számára egy nagyobb beavatkozáshoz, ahhoz kellett (volna) valami kézzelfogható érdek: a terrorizmus elleni harc vagy a vegyifegyverhasználat visszaszorítása.

 

Ugyan az arab tavasz eufórikus éveiben a Nyugat elkezdte támogatni az ellenzéket, de ez nem volt nagymértékű és az elmúlt években le is állt. Ebben a helyzetben a nyugati társadalmak lelkiismeretének jót tett, amikor az asztanai hármak bejelentették a „tűzszünetet” a négy területen. Aztán persze a reeszkaláció időszakában egy pár hétre-hónapra ismét érdekelt minket Szíria, de aztán a zsebek felszámolásával ismét visszaállt a nyugalom – persze csak látszólag, Európa pedig visszaaludhatott.

 

DAMASZKUSZ KÜLVÁROSA

 

ALEPPÓ FELÜLNÉZETBŐL

 

ALEPPÓ, ROMOK

 

LEROMBOLT BEVÁSÁRLÓKÖZPONT ALEPPÓBAN: A CARREFOUR FELIRAT MÉG LÁTSZIK

 

A négy deeszkalációs zónából hármat sikerült már visszaszerezni (egyben ugyanakkor voltak problémák az elmúlt hetekben), a legnagyobb falat, Idlib, azonban még a mai napig az ellenzék kezén van. Aszadék ide szállították a problémás elemeket, a belső menekültek is ide jöttek, így a területre ma körülbelül hárommillió ember szorult be. A legfrissebb offenzíva Idlib ellen decemberben indult meg és januárban vált egyre sikeresebbé, amikor az iráni milíciák is beszálltak a harcokba. Féltve befolyásának eltűnését, Törökország – mint a megmaradt ellenzék fő támogatója – igyekezett lefékezni az eseményeket, ezért is indított támadásokat az Aszad-kormánnyal szemben februárban.

 

Ebben a helyzetben látogattuk meg Damaszkuszt és Aleppót.

 

Bejutni egy polgárháborús országba

 

A szíriai rezsim által uralt területekre – mivel egy, az ENSZ által is elismert országról van szó – legálisan be lehet jutni, például a libanoni-szíriai szárazföldi határon. A vízum beszerzése problémás lehet, hiszen Damaszkusszal rengeteg államnak nincs diplomáciai kapcsolata, és ha van, akkor megfelelő kapcsolatok nélkül sem automatikus annak beszerzése. Ha ez megvan, a határátlépés bürokratikus, de nem kimondottan lassú.

 

A koronavírus-pánik valamennyire Szíriát is elérte. A határon ugyanazokkal a WHO-plakátokkal találkozhat az ember, mint a bejrúti reptéren, a bejutáshoz pedig orvosi ellenőrzésen kell átesni. Ezt egy alapvető orvosi higiéniai szabályokat be nem tartó doktor végzi el – enélkül pedig mi be se mehettünk volna a vízumellenőrzésre. Persze a társadalomnak kisebb baja is nagyobb a koronavírusnál –

 

amikor kísérőnket kérdeztem, hogy nem félnek-e a vírustól, nevetve azt válaszolta, hogy ha az megjelenik Szíriában, rögtön el is menekülne.

 

Élet a titkosszolgálatok földjén

 

Utazva a városokban és beszélgetve kicsit a helyiekkel kiderült, hogy az élet menedzselhető rezsim-Szíriában. A biztonsági helyzet megfelelő, a boltban és a piacokon minden kapható, a háború zaja már messze van, arról gyakorlatilag múltidőben beszéltek Damaszkuszban. Ugyanakkor néhány kérdés után kiderülnek a problémák is: a legtöbb termék elérhető ugyan fizikailag, de nagyon drága, a családok nagyon nehezen tudják fenntartani magukat. Az üzemanyag is egyre drágább lett, jól meg kell fontolni, hogy autóba ül-e az ember, ráadásul ha azt véletlenül összetöri (ami a közel-keleti közlekedési kultúrában nem lenne meglepetés), akkor újat venni a hatalmas adók miatt szinte lehetetlen vállalkozás.

 

ALEPPÓ FŐTERE

 

ÉLETKÖRÜLMÉNYEK ALEPPÓBAN

 

ALEPPÓ PIACA

 

A helyiek azonban nem is feltétlenül a gazdasági helyzetre panaszkodtak, hanem az irániakra és az oroszokra. Ez első ránézésre meglepő lehet, hiszen a két ország katonái Aszadot segítik a harcokban – ezért persze a kormány támogatói hálásak, de érzik azt is, hogy a támogatás nem ingyen jött. A szíriai állam kiszolgáltatottá vált Moszkvának és Teheránnak, aminek szimbóluma az utcán látható néhány orosz és iráni katona lett. „Voltam már Iránban, semmi bajom az ottani irániakkal” – mondja egy damaszkuszi temetőgondozó, ám a Szíriában lévőket már nem szereti, és azt szeretné, hogy minden külföldi elhagyja az országot. Ez a rossz érzés nemcsak arról szól, hogy a szíriai társadalom úgy érzi, elvesztette a képességét saját sorsának irányítására, hanem arról is, hogy az iráni társadalom teljesen más, mint a szíriai: konzervatívabb, vallásosabb, ez a hatás pedig már Damaszkuszban is érezhető.

 

Politikai kérdésekről, más autoriter rendszerekhez megszokottan, keveset beszélnek a helyiek külföldiekkel, de pár dolgot azért lehetett érezni. Az utcakép teli van az elnök és a katonaságban vezető szerepet betöltő testvére, Máher képeivel, mint ahogy Putyin és Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője is fel-feltűnik. Egyesek szerint ugyanakkor ez nem egyértelmű politikai támogatás, inkább csak egy válaszreakció arra a helyzetre, hogy a külföld látszólag meg akarja mondani, hogy ki legyen Szíria vezetője, ennek pedig a szíriaiak ellenállnak. Ráadásul

 

azért azt sokan látják, hogy nem a legjobb dolog, hogy Aszad már idén kereken húsz éve lesz hatalmon elnökként – ám azt, hogy mi legyen vele, ők akarják eldönteni.

 

A szíriai politikai rendszer sajátja még a belső titkosszolgálatok (arabul mukhábarát) egész életet átszövő működése. Ez annyira emblematikus, hogy Európában élő szíriaiak „mukhábarátföldnek” nevezik a rezsim területeit. A telefonok lehallgatásához, a besúgóhálózathoz mindenki hozzá van szokva, persze nem szeretik, de az élet részének tekintik. Ugyanígy vannak a szíriaiak a háború során hirtelen meggazdagodott katonai vezetőkkel, akik milíciavezetőként vagy ellenőrzőpontok vezetőiként önkényesen meg tudták sarcolni az amúgy sem gazdag lakosságot.

 

Természetesen, mivel tavaly megjártam Rozsavát, a szíriai kurdok által uralt területet, adta magát az összehasonlítás a két rezsim között. A kérdés intellektuálisan érdekes, de ahogy végig gondoltam, csak lehangoltságot éreztem: igazából teljesen mindegy, hogy Aszad vagy Öcalan képe van kint mindenhol, teljesen mindegy, hogy milyen egyenruhában vannak a katonai ellenőrzőpontokon, és teljesen mindegy, hogy a terrorizmus elleni küzdelemre vagy a kapitalista nemzetállami rendszer meghaladására hivatkozva alakul ki egy elvben demokratikus, gyakorlatilag autoriter politikai rendszer. Szép szavak mindkét helyen vannak, és ugyan számomra a projektált ideológia, a társadalmi légkör, a brutális erőszakhasználattól való tartózkodás vagy a titkosszolgálatoktól való félelem hiánya is szimpatikusabb a kurd területeken, de az önkény törvénye mindkét helyen érezhető: annak van igaza, akinek nagyobb a fegyvere.

 

Ez az állam összeomlása utáni anarchia valósága.

 

BEVÁSÁROL EGY KATONA DAMASZKUSZBAN

 

KATONA A DAMASZKUSZI MÁRTÍROK TERÉN

 

ITT PEDIG A DAMASZKUSZI HÉTKÖZNAPOK

 

A rombolás mint PR-eszköz

 

A pezsgő városközpontokon túl Damaszkusz, Aleppó és egész Szíria is lehangoló képet fest. Az embernek összeszorul a gyomra, amikor 360 fokban csak lerombolt épületeket lát, ameddig csak a szem ellát. A romok között autóforgalom azért van, a gyerekek itt-ott játszanak, macskák is feltűnnek, de ezekbe a kísértetjárta területekre nem tért még vissza az élet.

 

Persze a háború alatt nehéz az újjáépítés. Ezzel is magyarázható, hogy még olyan területeken sem indultak meg érdemben a munkálatok három év alatt, amelyeket 2016 vége, vagy 2017 óta felszabadítottak/visszafoglaltak Aszadék. Másik részről viszont, ha már ekkora pusztítás történt, Aszad ezt biztosan ki fogja használni:

 

a lerombolt városrészek, a használhatatlanná vált utak, házak és a gyakorlatilag hajléktalanná vált családok nagyon jó PR-eszközök lesznek a következő időszakban arra, hogy Aszad szíriai kormánya támogatást kérjen.

 

„A szankciókkal nem nekem ártotok, hanem a szíriai népnek” – mondhatja Aszad, igyekezve hatást gyakorolni a nemzetközi közösség felelősségérzetére. Természetesen ez egy érthető érv, de azt javaslom, hogy ennek ne dőljünk be teljesen.

 

A rombolást nem csak és nem főleg az ellenzék okozta, hanem a kormány vagy szövetségesei. Aszad volt az, aki tinédzserek megkínzásával, meggyilkoltatásával beindította a polgárháborút, és az is Aszad volt, aki az ENSZ vizsgálóbizottsága szerint is vegyifegyvert használt a saját népe ellen. Aszad megnyerte a háborút, ez egy politikai tény, eszerint kell minden országnak eldönteni, hogy mit kezd az új helyzettel. A kapcsolatok felvétele és a nemzetközi közösségbe való részleges reintegráció még nem jelenti azt, hogy szeretnünk is kell Aszadot: a kérdés nem vagylagos, a Nyugatnak van mozgástere nyomást gyakorolni Damaszkuszra.

 

A KEVÉS ÉPÍTKEZÉS EGYIKE DAMASZKUSZBAN

 

A DAMASZKUSZI KENYÉRÁRUSOK VIDÁMSÁGA

 

NASZRALLAH HEZBOLLAH-VEZÉR ÉS ASZAD PORTRÉJA A FALAKON

 

Ebből a szempontból a kapcsolatok felvétele azért is jó ötlet lehet, hogy érvényesítsük az érdekeinket és értékeinket Damaszkusszal szemben. Egy izolált államra nehezebb hatást gyakorolni, mint egy olyanra, amellyel van kapcsolatunk, és amelynek nagyon komoly szüksége lesz a nyugati befektetésekre és pénzre.

 

A játéktér tehát adott, Európának „csak” el kéne kezdenie játszani.

 

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. Olvass még tőle az Azonnalin!

 

FOTÓK: Szalai Máté

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A miniszterelnök akciócsoportos videója megihlette persze az online kézműveseket is.

Három fertőzési gócpontot azonosítottak be, ebből egy bánsági, egy erdélyi.

A főváros már beszerezte az ehhez szükséges maszkokokat, de kell pár nap, míg ezek meg is érkeznek, tudtuk meg Karácsony Gergely főpolgármestertől.

Csütörtök tizenhárom EPP-tagpárt szólított fel a Fidesz kizárására a pártcsaládból, Orbán azt mondja, most a magyar embereket védi, ezért nincs ideje erről beszélni.

Az országos tisztifőorvos szerint ez nem segíti a járvány kezelését. Összefoglaltuk, mi hangzott el a pénteki koronatájékoztatón!

Míg Belaruszban szinte az élet változatlanul folyik tovább járvány idején, és az ország elnöke is inkább traktorozásra szólítja fel lakosait, Litvánia szerint Belarusz titkolózik és próbálja eltussolni a járvány valódi mértékét.

A halálos áldozatok mindegyike krónikus beteg volt, a regisztrált fertőzöttek száma pedig elhagyta a hatszáz főt.

A hét kérdése

Vajon rászólt valaki a Fideszre, hogy ezt már tényleg nem kéne? Vagy erkölcsi okokból gondolták meg magukat? Vagy csak Semjén Zsoltot froclizzák vele?

Azért ide elnéznénk

Csatlakozz a csoportunkhoz, és vészeljük át együtt a karantént!

A járvány alatt a Lia Fit Facebook-oldalán viszonylag gyakran, esténként.

Minden este 8-kor az erkélyről vagy ablakból, amíg aktuális.

Minden hétköznap 14 órától az FM4-en. Hallgatható online!

Szeretnél komposztálni, kiskertben, netán a lakásodban vagy az erkélyen, de még nem mertél belevágni? Ápr. 6.

Ezt is szerettétek

Pszichológust kérdeztünk a családon belüli erőszakot elszenvedők menekülési lehetőségeiről, egy jogászt pedig arról, mennyire felkészült a szakma segíteni azoknak, akik életveszélybe is kerülnek otthon.

Milyen értelmét lehet találni a 21. században a böjtölésnek?

Pedig két nappal korábban kezdődött, mint a pesti, és még Kossuth Lajos is hatással volt rá.

„Szovjetológiának” tűnik Olaszországból a magyar kormány kommunikációja a koronavírusról – mondta a Helyzetben Stefano Bottoni magyar-olasz történész.

Hogyan hozta a sírból vissza esélyeit Joe Biden? Miért veszíthet akár tömegesen latinó szavazókat Bernie Sanders? Dörzsölheti-e a tenyerét Trump?

Meddig engedi elfajulni a bulit az MNB, és mikor szab gátat a gyenge forintnak? Lesz-e 350 forintos euró? Zsiday Viktor és Isztin Péter magyarázzák el.

A SME felvidéki magyar főszerkesztője, Balog Beáta a karrierjéről, a Kuciak-gyilkosság utáni szlovák médiáról és arról, milyen hatással volt a NER a határon túli magyarságra.

Twitter megosztás Google+ megosztás