+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Varsányi Bence
2020. március 11. szerda, 11:12
A második páciens már harminc hónapja gyógyult, és valószínűleg az is marad.

Az emberi immunhiány vírusa (HIV) által okozott AIDS, azaz a szerzett immunhiányos tünetegyüttes a modern világ egyik legmagasabb halálozási arányú betegsége, a fertőzéseknek gyakorlatilag száz százaléka végződik halállal.

 

A közhiedelem szerint gyógymód nem létezik, azonban

 

a modern gyógyszeres kezeléseknek köszönhetően kordában tartható a vírus és a legtöbb HIV-es beteg hosszú életet élhet fertőzötten, gyógyulás nélkül is.

 

A leghíresebb példa erre Magic Johnson, a Los Angeles Lakers legendás kosárlabdázójának története, aki 1991 novemberében jelentette be, hogy HIV-pozitív és azóta már túl van a hatvanadik életévén is.

 

A közhiedelem viszont téves, ugyanis míg korábban egy embernek már sikerült kigyógyulnia a betegségből, most egy másodikat is gyógyulttá nyilvánítottak. Az első beteget, akire csak „berlini betegként” hivatkoznak, még 2008-ban gyógyítottak meg funkcionálisan és most a második, „londoni beteget” is hasonló módszerrel gyógyították:

 

őssejt-transzplantációval, olyan donoroktól, akik HIV-rezisztens génnel rendelkeznek.

 

A funkcionális gyógyultság azt jelenti, hogy a vírus DNS-ének maradványai ugyan továbbra is megtalálhatóak a páciensek szövetmintáiban, viszont ezek a kutatók szerint alapvetően ártalmatlan „kövületek”, nem képesek a vírus reprodukálására.

 

A „berlini beteg” gyógyulásakor a kutatóknak még rendkívül nehéz volt megismételniük a sikert, de a „londoni beteg” már harminc hónapja gyógyult és a matematikai modelljük szerint

 

rendkívül valószínű, hogy ez egész életében így is marad.

 

A második, „londoni beteg” eredményeiről egyébként először 2019-ben érkezett hír, de a kutatók akkor figyelmeztettek, hogy még korai lenne a HIV ellenszeréről beszélni. Hétfőn a jelen ismereteink szerint már gyógyult beteg úgy döntött, hogy fel is fedi személyazonosságát és elmeséli történetét a The New York Timesnak.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Szerdán tárgyalnak a tartományi miniszterelnökök Angela Merkellel további szigorításokról. Markus Söder bajor kormányfő a tavaszihoz hasonló teljes leállást szeretne legalább novemberben.

Elmérgesedett a viszony a török államfő és Franciaország között, az ügy hátterében a Charlie Hebdo Mohamed-karikatúrái és az ezek miatt lefejezett tanár esete áll. A francia szatirikus lap megint lépett egy merészet.

A TUI már építi át ennek megfelelően a portugáliai és Kanári-szigeteki hoteljeit.

Kedden három fontos magyar közéleti személyiség koronavírus-tesztje is pozitív lett. Van, aki már a tüntetek kezelésekor otthoni karanténba vonult, és van, aki örül, hogy nincs tüdőgyulladása.

Hol tart majd Magyarország 2030-ban? EU-tagok leszünk-e akkor még? Milyen adottságaink vannak? Kihasználjuk-e ezeket? Mit kellene tenni? Elolvastuk az Egyensúly Intézet új kötetét.

A hét kérdése

Egy hét múlva véget ér az amerikai elnökválasztás. Te kinek örülnél, ki győzzön?

Azért ide elnéznénk

Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiuma ebben a hónapban a borderline és a narcisztikus személyiségzavaról tart előadást. Mindezt online november 3-án 18 órakor.

Könnyűzenei konferencia online és koncertek az A38-on. A szokásos három nap helyett ezúttal csak egy napon, november 4-én.

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

Twitter megosztás Google+ megosztás