A felvidéki magyar elit egymásnak ugrasztotta, majd kiábrándította a magyarokat

Renczes Ágoston

Szerző:
Renczes Ágoston

2020.03.10. 16:03

A szlovák választásokon a magyarok csaknem harmada szlovák pártokra szavazott: ez nem azért van, mert a felvidéki magyaroknak a magyarságuk már kevésbé fontos, hanem azért, mert a magyarságuk önmagában nem fontosabb annál, mint hogy bele tudjanak szólni az országos politikába.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Mi mozgatta a szlovák pártokra szavazó felvidéki magyarokat? Ahogy az Azonnalin Techet Péter is megírta, a szlovákiai választásokon a magyarok majdnem 30 százaléka szlovák pártra szavazott annak ellenére, hogy volt választék magyar vonatkozású pártokból: ott volt a magát etnikai pártként meghatározó MKP köré szerveződő Magyar Közösségi Összefogás, a szlovák-magyar vegyespárt Most-Híd, és ott voltak a külön magyar platformot létrehozó progresszívek.

Techet Péter azzal zárja a cikkét, hogy „a szlovák pártok kapcsán a magyaroknak mindegy, hogy van-e kisebbségi program, kifejezetten magyar jelölt”, illetve „aki eldöntötte, hogy szlovák pártra szavaz, az már tényleg kizárólag a szlovák szempontok szerint teszi”.

De miért lehetnek vonzóbbak a szlovák szempontok a magyarok számára?

A szlovákiai nyilvánosságban közhely, hogy

a magyarok mindig a jó oldalon álltak, vagyis szavazataikkal a demokráciát, a demokratikus változásokat támogatták.

Így volt ez a szlovákok két közelmúltbeli nagy identitásformáló eseménye során is: a bársonyos forradalomból a szlovákiai magyar demokratikus ellenzék is bőven kivette a részét, és Mečiar leváltása sem sikerülhetett volna a magyarok pártja és a magyarok szavazatai nélkül.

1998-ban, Mečiar leváltásával kezdődött a szlovákiai magyar politika ezidáig legsikeresebb időszaka: a kilencvenes évek magyarellenessége összekovácsolta a szlovákiai magyarok három addigi pártját, az új párt, a Magyar Koalíció Pártja pedig a szlovák pártok egyenrangú partnereként tudott részt venni az országos politika alakításában: tagja volt annak a két kormánynak, amelyek helyrerakták és látványos növekedési pályára állították az ország gazdaságát, és Szlovákiát a NATO-ba és az Európai Unióba vezették.

Az MKP-nak sikerült magáról egy olyannyira megbízható politikai erő képét kialakítania, hogy valószínűleg még szlovák szavazókat is szerzett: a 2002-es és a 2006-os választásokon is a magyar lakosság arányát meghaladó súllyal került a parlamentbe, 2006-ban majdnem 12 százalékkal (ezzel az eredménnyel a mostani választásokon a harmadik legerősebb párt lenne). A képlet tehát ez volt: az MKP egy megbízható politikai partner, a magyar választók pedig megbízhatóan rá szavaznak.

A 2006-os választásokat azonban Robert Fico nyerte, az MKP ellenzékbe szorult, a belső törésvonalak pedig szétfeszítették a pártot. 2009-ben Bugár Béláék kiváltak az MKP-ból, a magyar szavazók pedig azzal szembesültek, hogy az ő megbízható, jelentős politikai súllyal bíró pártjuk két egymásra mutogató pártra szakadt. Az MKP azon kívül, hogy Bugárék kilépését árulásként értelmezte, semmi érdemit nem tudott kezdeni a monopóliumának megtörésével és az új versenyhelyzettel, így a 2010-es választáson Bugárék folyamatos leárulózásánál

sokkal sikeresebbnek bizonyult a Híd mögött álló, a magyar-szlovák megbékélést és együttműködést hangsúlyozó értelmiségi projekt:

a Híd magabiztos, 8 százalék fölötti eredménnyel jutott be a parlamentbe és lett az új kormány tagja, az MKP viszont az 5 százalékos küszöböt sem ugrotta meg.

A megbízhatóság mítosza

Ekkor úgy tűnt, hogy az országos politikában a Híd veszi át a megbízható magyar párt szerepét, viszont az MKP-val a választások után is tovább folytatódó egyre kiábrándítóbb iszapbirkózás – amit csak súlyosbított, hogy az MKP-Híd szembenállásra sikerült ráilleszteni a magyarországi belpolitika törésvonalait is –, illetve a jól kommunikálható sikerek hiánya lemorzsolta a Híd támogatottságát (a 2010-ben megalakult, jobboldali Radičová-kormány 2012-ben megbukott, az előrehozott választásokat Fico úgy megnyerte, hogy egymaga alakított kormányt), és a 2016-os választásokon már csak 6,5 százalékos eredménnyel jutott be a parlamentbe.

A megbízható magyar párt mítosza pedig megroggyant azzal, hogy a Híd 2016-ban kormánykoalícióra lépett a Fico-féle Smerrel és a korábban ultranacionalista Szlovák Nemzeti Párttal, és

Bugárék végleg lemondtak a megbízhatóság látszatáról, amikor a Kuciak-gyilkosság után sem léptek ki a kormányból.

A 2020-as választásokon a Híd ennek megfelelő eredményt ért el: még az állami támogatáshoz szükséges három százalék sem jött össze nekik. Ugyanakkor a 2010 óta a parlamentbe jutni képtelen, azóta csak önkormányzati szinten politizáló és a Fidesszel, illetve a magyar kormánnyal kötött stratégiai partnerségét helyenként meglehetősen aggályosan ápolgató MKP-nak sem sikerült az összefogásos manőver, és az MKÖ is parlamenten kívül maradt. Tehát az egykori képlettől – a magyarok szavazatait megbízhatóan hozza a magyar párt, ami megbízható politikai szövetséges – a szlovákiai magyar politika eljutott oda, hogy már pártja sincs a parlamentben, ami hozná a magyarok szavazatait és képviselné a magyar szempontokat.

De mik ezek a magyar szempontok? Vannak egyáltalán magyar és szlovák szempontok?

Mivel a magyarellenesség mostanra teljesen kiszorult a szlovák politikából, és a szlovákok számára legkényesebb magyar témákat – az autonómiát és a Beneš-dekrétumok ügyét – még az MKÖ is tudatosan mellőzte, a szlovák szavazók szempontjai és a magyar szavazók szempontjai ma már szinte teljes mértékben fedik egymást. A magyar szavazók egy jelentős részének ugyan vannak a kisebbségi léthez kapcsolódó speciális szempontjai, amik a szlovák szavazóknak nincsenek, de alapvetően a magyarok is ugyanúgy egy normális országban szeretnének élni anyagi biztonságban, mint a szlovákok.

A pártszakadás előtti MKP nem azért volt egyre sikeresebb három választáson keresztül, mert a magyarok automatikusan a magyar pártra szavaztak, hanem azért, mert a magyarok egy olyan magyar pártra szavaztak, ami bele tudott szólni az ország irányításába,

és tevékenyen részt vett Szlovákia felzárkóztatásában (még ha a kisebbségi érdekérvényesítés területén csak részsikereket ért is el).

A szlovákiai magyarok „jó oldalon állása” meglátszott akkor is, amikor nem pártok közül kellett választani: az elnökválasztásokon. 1999-ben és 2004-ben a magyarok szavazatai is kellettek ahhoz, hogy ne válasszák elnökké Mečiart, 2014-ben Andrej Kiska a magyar szavazatoknak is köszönhetően kerekedett fölül a miniszterelnökit az elnöki székre cserélni vágyó Robert Ficón, 2019-ben pedig a magyarok zömmel Zuzana Čaputovára szavaztak Ficóék jelöltjével szemben. (Persze a pártok adnak útmutatást a választóiknak azzal, hogy melyik államfőjelöltet támogatják, de például Andrej Kiskát – eléggé furcsa indokokkal – határozottan nem támogatta az MKP, viszont ez a magyarok szavazatain egyáltalán nem látszott meg.)

A magyarok bele akarnak szólni az országos politikába

A magyar szavazók többsége tehát általában felelős állampolgárként voksolt a szlovákiai választásokon, és most is ez történt (bár végül jórészt eredménytelenül). A Híd a szlovák szavazói mellett a magyar szavazóinak jelentős részét is elvesztette; a magyar választók zömmel az MKÖ-re szavaztak, és nem csupán a kisebbségi témák miatt: legalább ilyen fontos volt, hogy – ugyanúgy, mint a szlovák ellenzéki pártok – az MKÖ is hangsúlyosan a kormányváltással kampányolt, viszont a parlamentbe jutáshoz nem tudott elegendő választót megszólítani.

Túl sokan voltak azok a kormányváltás mellett elkötelezett magyar szavazók, akik nem bíztak az MKÖ sikerében, vagy már korábban végleg kiábrándultak az MKP-ból: ők valamelyik szlovák ellenzéki pártra szavaztak. Bár ezeket a magyar szavazókat a PS/Spolu külön is próbálta megszólítani, a magyar platform ugyanazért nem aratott sikert a magyar szavazók körében, amiért a progresszívek országosan is megbuktak: a választás közeledtével egyre kevésbé lehetett őket komolyan venni. Így a szlovák pártok közül válogató magyar szavazók többsége (a populista és radikális pártokra szavazókat most figyelmen kívül hagyva) a legerősebbnek látszó és végül a választásokat meg is nyerő Igor Matovič pártjára szavazott.

Vagyis nem arról van szó, hogy a szlovák pártokra szavazó magyarok számára a magyarságuk már kevésbé fontos, hanem arról, hogy

a magyarságuk önmagában nem fontosabb annál, mint hogy bele tudjanak szólni az országos politikába.

Ez azonban nem újdonság. Az újdonság az, hogy miután megosztotta, egymásnak ugrasztotta és egy jelentős részét kiábrándította, a szlovákiai magyar politikai elitnek sikerült magát teljes mértékben kiszerveznie egy felelős és megbízható választói tömb éléről.

A szerző közgazdász, szlovákiai magyar, Budapesten él. Olvass még tőle!

 
Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől
Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek