Mi az egyetlen dolog, amiért hálásak lehetünk a koronavírusnak?

Nem az, hogy a politikusaink felismerték volna, hogy a koronavírus pont nem az az ügy, amit felhasználva cicaharcolgatni kéne egymással. A koronavírusnak hála viszont lesz egy nemzeti ünnepünk, amin végre nem kell idegesítő politikusokat hallgatni, ahogy márciusi ifjaknak képzelik magukat.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

„Végre egy téma – mondhatnánk – ami már annyira komoly, hogy a politika sem tudja felhasználni. S ebben az egészben sajnos ez lehet csak az egyetlen örömünk” – így zárta február végi írását Böcskei Balázs az Azonnalin, aki úgy érvelt, hogy mivel a koronavírusnak nincsen arca, nem perszonalizálható és nem helyezhető el a „mi-ők” relációban, ezért aztán a politika sem tud hasznot húzni belőle.

Már szinte mindenki a koronavírus-polkát járja

Azt hiszem, az azóta eltelt másfél hét ékesen bizonyítja, hogy Böcskei bizony tévedett: már az eleve visszatetszést keltő volt, hogy a kormányzati oldal még a vírus magyarországi megjelenése előtt napi szinten nagy csinnadrattával kiállt, hogy elmondja szinte szóról szóra ugyanazt a mantrát: „Magyarországon még nincs koronavírus, de minden bizonnyal lesz, és fel vagyunk készülve”.

Persze, fontos, hogy egy ilyen helyzetben a mindenkori hatalom megfelelően tájékoztassa a lakosságot, azt viszont már tényleg csak színtiszta politikai haszonlesésnek tudom értékelni, hogy február 26-án megrodeóztatták a témában Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert is. Mint újságíró aznap teljes készültségben vártam, hogy na, biztos megérkezett az országba a koronavírus, ezért tájékoztat a kormányzati hierarchiában mégiscsak fajsúlyosabb miniszter Menczer Tamás külügyi államtitkár helyett.

És azóta, hogy valóban megjelent a vírus, a magyar belpolitikában – az LMP-t és a Jobbikot kivéve – mindenki a koronavírus-polkát járja nagy buzgalommal: a DK-elnök Gyurcsány Ferenc bejelenti, hogy a koronavírus oltárán beáldozza a teljes ellenzéki összefogásért indított aláírásgyűjtést és az országjárást, majd pedig számon kéri a kormányt a helyzet kezelésében mutatott kommunikációjáért.

Felül a koronavírus-vasútra Fekete-Győr András Momentum-elnök is, aki „Agymosás helyett kézmosást!” felkiáltással indítja el online petícióját, hogy a kormányzati propagandára és a nemzeti konzultációra szánt 150 milliárd forintot inkább „a koronavírus elleni védekezésre és tájékoztatásra” használja a magyar állam. Azt kényelmesen elfelejti megemlíteni, hogy az ötletgazda nem ő, hanem az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, amihez persze lelkesen csatlakozott a Párbeszéd is.

A koronavírus tökéletes gyúlanyaga a politikai cicaharcnak

Abban természetesen igaza van Böcskeinek, hogy a koronavírus nem Soros György, nem a röszkei határon dörömbölő migráns, és nem – a kormányzati kommunikáció szerint – a szuverenitásunkat fenyegető brüsszelita.

Csakhogy a koronavírus nem önmagában álló jelenség a politikában. Ha azt egy olyan végtelenül polarizált, háborús környezetbe helyezzük, mint amivé a magyar közélet vált az elmúlt negyedszázad alatt, akkor máris megkapjuk azt, amit ma látunk koronavírus-ügyben: a politikai haszonlesést és egymás ütlegelését.

És ehhez a koronavírusnál keresve sem lehetne találni jobb gyúlanyagot: tény és való, ezt a betegséget felhájpolják, de az még így is komolyabb, nagyobb téttel bíró ügy, mint akár a NAT vagy az egészségügy mindennapos problémái. Mert abba, hogy a gyereknek Nyírő Józsefet kell tanulnia, nem fog belehalni. Persze, egy kórházi fertőzésbe már igen, de azért gondoljunk bele.

Ha Mari néni azért hal meg, mert kórházi fertőzést kap, elszörnyednek a hozzátartozók, barátok, ismerősök, meg még esetleg az a pár százezer ember, aki értesül Mari néni haláláról az RTL Klub vagy az ATV esti híradójából. Aztán, miután kiszörnyülködte magát, ez a pár százezer ember megy is tovább, és néhány nap múlva már arra sem fog emlékezni, hogy ki volt az a Mari néni.

Viszont ha Mari nénit nem a kórházi fertőzés, hanem a koronavírus öli meg, arra már az egész ország egyként fogja felkapni a fejét. Hiszen egy felhájpolt, fertőző betegségben hunyt el, ami máris sokkal közvetlenebbül és húsba vágóan érint mindenkit, aki értesül róla.

És ez a magas tét, ez a potenciális veszély (vagy legalábbis veszélyérzet) az, ami miatt a koronavírus minden másnál alkalmasabb arra, hogy a politikusok az itthon jól megszokott gerillaharc alanyává tegyék azt, igyekezve politikai hasznot hajtani. Mert

A koronavírus megmentette a nemzeti ünnepünket a politikusoktól

Ha a politikusaink jó része nem is ismerte fel, hogy ezt az ügyet talán illendőbb lenne a mindennapi politikai adok-kapoktól távol tartani, azért

Ugyanis mind a kormány, mind az ellenzék lemondta a maga fővárosi március 15-i rendezvényét a koronavírus-veszélyre hivatkozva, és egyre több vidéki önkormányzat (mint Szeged, Székesfehérvár, Győr és Pécs) is követi Budapest példáját.

Ennek pedig szívből örülök. Ugyanis kevés visszataszítóbb politikai műfaj létezik a világon, mint az ünnepi politikusi beszéd, amikor a politikus ki nem mondott célja, hogy a történelmet felhasználva, azt átértelmezve a maga politikai agendáját reklámozza.

A koronavírus viszont gátat szab most ennek. Így végre lesz egy március 15-énk, ami nem a gaz elnyomó erők ellen felkelő, hős magyarokról fog szólni, akik ahogy akkor a Habsburgok, most Soros, a migránsok és Brüsszel rabigáját vetnék le magukról. És nem is arról, hogy az ellenzék magát rendszerellenes, hős felkelőnek képzelve kihirdesse a maga 12 pontját.

Olvass még több cikket Petróczi Rafaeltől az Azonnalin!