Bolgár-magyar meccs: leállította a szövetség a jegyárusítást a koronavírus miatt

Szerző: Fekő Ádám
2020.03.09. 15:05

Még próbálják elérni, hogy mégis mehessenek nézők a szófiai pótselejtezőre annak ellenére, hogy minden bajnoki mérkőzést zártkapussá tettek vasárnap.

Bolgár-magyar meccs: leállította a szövetség a jegyárusítást a koronavírus miatt

Határozatlan ideig felfüggesztette a jegyárusítást a bolgár futballszövetség a március 26-i Bulgária-Magyarország Európa-bajnoki pótselejtezőre. A bolgár egészségügyi minisztérium vasárnap jelentette be, hogy az ország összes első- és másodosztályú mérkőzését zárt kapuk mögött rendezik meg, de az mindeddig nem volt tiszta, hogy mit kezdenek a válogatott pótselejtezőjével. 

Teljesen most sincs: a szövetség fenntartja a változtatás lehetőségét, ami értelemszerűen a minisztérium döntésétől függ.

A szövetség közleménye szerint folyamatosan kommunikálnak az állami hatóságokkal és az UEFA-val is a korlátozás esetleges eltörléséről. Az ígéret szerint amint végső döntés születik arról, hogy tényleg zártkapus mérkőzés várható-e, tájékozatatják róla az összes szurkolót. Amennyiben viszont mégis lesznek szurkolók a meccsen, a jegyet vásárlók a belépőket is megkapják.

Magyar részről kiemelt érdeklődés mutatkozott a meccs iránt, összesen húsz perc alatt fogyott el mind a 2500 vendégeknek fenntartott jegy.

FOTÓ: Vasil Levski stadion / Wikipedia

 
Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek