Nyugi, nem vagyok koronavírusos!

Remélem, hogy aki elolvasta a történetemet, az akár így, akár úgy, de levonta belőle a kellő tanulságot. Az már mindegy, hogy engem tart-e teljesen hülyének és felelőtlennek, vagy a rendszer hibáin szörnyülködik.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Péntek délelőtt, hosszas és lázas alvás után arra ébredtem, hogy az Azonnali főszerkesztője szerint a csütörtök esti történetem minden bizonnyal a magyar sajtó legolvasottabb cikke a mai napon. (A mai napon. Nem úgy általában.) Furcsa. Mindig azt hittem, hogy ezt egy Château Latour-cikkel fogom elérni.

Túl az önirónián, nehogy bárki is azt gondolja, hogy egy újságíró szeme előtt az olvasottság lebeg, ha cikket ír. Azt úgy hívják, marketing. Az újságíró tájékoztatni akar, fel akarja hívni valamire a figyelmet, mondhatni: túlzott közlésvágya van, meg akar érteni és ismerni dolgokat. Ennek fényében álljon itt néhány gondolat a csütörtöki írásommal és az azóta történtekkel kapcsolatban.

1. Nem fogják kitalálni, hogy miről szólt a legtöbb üzenet és komment, ami érkezett a cikkre. Jobbulást kívántak az emberek, ismerősök és ismeretlenek egyaránt. Köszönöm!

2. Nincsenek sokan, de néhányan megpróbáltak ebből is politikát csinálni. Kérem, ne tegyék, én sem tettem. Nem Soros György fingta a koronavírust és nem hiszem, hogy Orbán Viktor azt szeretné, hogy beteg legyek. Pont nem érdekel, hogy az illető kire szavaz, vagy szavazott, ha beteg embert látok, ha segítséget kell nyújtani valakinek – és ez így normális.

3. A háziorvosom abszolút a protokoll szerint járt el: ha gyanús eset vagyok, nem mehetek be hozzá, nehogy ő is elkapja. Persze, hogy megijedt, ő is ember, nem számított rá, hogy pont hozzá fordulnak az elején egy ilyen ügyben. De ott volt, segített, telefonált, fogadta a feleségemet. Köszönet érte!

4. A reptéri szűrési lehetőség hiánya is a protokoll része, nincs kapacitás mindenkit szűrni, a tünetmenteseket pedig nem is érdemes. Azért megnyugtató lett volna, ha ott tudnak tőlem mintát venni, de ez már az én problémám.

5. A Szent László kórházban alapos vizsgálatot követően (ahogy írtam is) végül az olaszországi hölgy említésével jutottunk el a mintavételig. Az, hogy az eredményt hogyan hozták a tudomásomra, egy dolog.

(Azért egy írásos papírnak még mindig örülnék, ami ezt bizonyítja…) Ha az lennék, már rég itt állna egy szkafanderbe öltözött mentős bácsi az ajtóm előtt.

6. Remélem, hogy aki elolvasta a történetemet, az akár így, akár úgy, de levonta belőle a kellő tanulságot. Az már mindegy, hogy engem tart-e teljesen hülyének és felelőtlennek, vagy a rendszer hibáin szörnyülködik, de mivel belelát a dolgok aktuális működésébe, máris kevesebb kérdése lesz, ha ilyen helyzetbe kerül és megspórol több órányi gondolkodást/pánikot arról, hogy mi is a teendő.

+1. Az egyetlen amit továbbra sem értek, hogy a mintavétel után miért küldtek haza? Azt az egy napot ott is kibírtam volna egy kórházi ágyon, amíg kiderül, hogy nem ez a bajom.

+2. Tényleg van ilyen szakma, hogy borszakíró. A borokról író, arról gondolkodó, azokat értékelő ember. Aki ezért fizetést kap, igen. Úgyhogy interjút ezentúl is kizárólag borokról adok, de majd csak ha már meggyógyultam.

Ercsey Dániel a WineSofa főszerkesztője, a Pécsi Borozó szerkesztője. Olvass még tőle!